Spin-off sorozat készül a Bridgerton családhoz

Az új széria Charlotte királynéről szól majd, a Netflix már azt is bejelentette, hogy kik lesznek a szereplők.

fk | 2022. április 01. |

Nem sokkal azután, hogy bemutatták a Netflixen a Bridgerton család második évadát, amelyben Lord Anthony Bridgerton (Jonathan Bailey) feleségkeresése állt a középpontban, felröppent a hír, hogy már készülőben van egy spin-off sorozat, amely Charlotte királynéről fog szólni. A Netfix azóta már be is jelentette, hogy kik lesznek a szereplők, ami egyértelműen arra utal, hogy készülőben van az előzménytörténet.

Az első hírek szerint a fiatal Charlotte történetét ismerhetjük meg majd az új epizódokból, illetve azt, hogy miként ismerkedett meg férjével, Györggyel. A sorozatban szerepelni fog a fiatal Lady Agatha Danbury és Lady Violet Bridgerton is, így az ő sorsuknak az előzményét is megismerhetjük majd. A történet középpontjában a társadalmi rend átalakulása fog állni. A fiatal Charlotte-ot akarata ellenére jegyzik el az angol királlyal, amikor pedig megérkezik Londonba, nemcsak a palota szokásait kell megtanulja, de azt is, hogyan válhat belőle igazi uralkodó, miközben sok tekintetben más, mint az elődei. 

Ezt gondolja a Bridgerton írója az adaptációról
Ezt gondolja a Bridgerton írója az adaptációról

Márciusban folytatódik a Netflix meglepetés sikerének számító Bridgerton, hiszen jön a második évad. A sorozat Julia Quinn könyveit dolgozza fel, az író pedig most a Tatler oldalán fejtette ki véleményét az adaptációról és általában a könyvekről.

Tovább olvasok

A Julia Quinn regényein alapuló Bridgerton család két évadával ellentétben a spin-off sorozat nem adaptáció lesz. A történetet ezúttal Shonda Rhimes írja. A szériában felbukkan majd Golda Rosheuvel, Adjoa Andoh és Ruth Gemmell is, a fiatal Charlotte-ot India Amarteifio alakítja, a fiatal Györgyöt pedig Corey Mylchreest játssza.

Forrás: Deadline

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Bridgerton család új évadában a vikomtnak egy gyönyörű testvérpárt kell megnyernie

Megérkezett a Bridgerton család második évadának hosszú előzetese, amelyből kiderül, milyen akadályokba ütközik Lord Anthony Bridgerton (Jonathan Bailey) a feleségkeresés során. Az új évad március 25-én érkezik a Netflixen.

...

Ezt gondolja a Bridgerton írója az adaptációról

Márciusban folytatódik a Netflix meglepetés sikerének számító Bridgerton, hiszen jön a második évad. A sorozat Julia Quinn könyveit dolgozza fel, az író pedig most a Tatler oldalán fejtette ki véleményét az adaptációról és általában a könyvekről.

...

Megérkezett az első előzetes a Bridgerton család új évadához!

Lady Whistledown hamarosan visszatér, március 25-én ugyanis érkezik a Netflixre a Bridgerton család második évada. Mutatjuk az előzetesét!

Olvass!
...

A legkisebb londoni lakópark és egy rejtélyes gyilkosság – Olvass bele!

Ilyen lenne A hátsó ablak, ha Agatha Christie írja meg regényben.

...

Betiltott filmeket néznek az elvtársak, miközben odakint dübörög a propaganda – Olvass bele Gárdos Péter új könyvébe!

Az elvtársak saját szemükkel védik a népet a nyugat betiltott filmjeitől. 

...

Üvöltő szelek-reboot korcsolyával – Olvass bele a Pengeélenbe!

Egy műkorcsolyázó páros története filmszerűen elmesélve!

Gyerekirodalom
...

Így érheted el, hogy a gyerek nyáron is sokat olvasson

Használjátok ki a nyarat és olvassatok együtt a gyerekkel.

...

9 nyári gyerekkönyv vakációzóknak

Gyerekkönyvek nyári témákkal.

...

A biológus és a vadmalac kalandjai a lengyel rengetegben: videojáték készült a Cser Kiadó új mesekönyvéhez

 A kötetet  a közép-európai „Jane Goodallként” is emlegetetett biológus, Simona Kossak ihlette.

A hét könyve
Kritika
Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez
Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez

Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez

A Csendes forradalom a hét könyve. 

Polc

Az év egyik legmegrázóbb disztópiájában egy anya küzd gyermekei túléléséért

...

Egy elfeledett költőnemzedék, akit tönkretett a diktatúra 

...

Miért ne végezz otthon székletátültetést? – minden, amit a belek működéséről tudni akartál

...

Lehet uralni a sakklépéseket, az emlékeket és a halált is?

...