Mielőtt a kétezres évek első évtizedében a Scott Pilgrim-kötetekkel képregényrajongók százezreinek hőse lett, Bryan Lee O'Malley filmelméletet tanult a kanadai Ontarióban és kiskamasz kora óta kedvelte a számítógépes játékokat. Aligha véletlen tehát, hogy annyira filmszerűek az alkotásai, a képkockái és plánozásai pedig nem ritkán a konzolok mászkálós játékainak beállításaira hasonlítanak. A 2004 és 2010 között megjelent fekete-fehér, mangaszerűen megrajzolt, popkulturális utalásokkal teli Scott Pilgrim-kötetekből 2010-ben Edgar Wright számos díjjal kitüntetett, és a közönség körében is népszerű egész estés, élőszereplős játékfilmet rendezett, aztán videojáték és animációs adaptáció is készült a csípős humorú coming of age sztoriból, 2012 és 2015 között pedig színesben, kemény fedéllel nyomták újra a köteteket.
A főhősnek ezúttal szerelme, Ramona Flowers gonosz exeivel kell felvenni a harcot.
Tovább olvasokMivel a képregényeket és a filmet is bírtam, örültem a hírnek, hogy készül egy netflixes, animációs Scott Pilgrim-miniszéria, és mindenekelőtt az érdekelt, hogy miként viszonyul majd a sorozat a történet korábbi inkarnációihoz. Nos, az elbeszéléstechnika és az esztétikum felől nézve a Scott Pilgrim rákapcsol egyszerre anime, videojáték és képregény. És ha ez még nem lenne elég, a hangkulissza megidézi a filmet is, hiszen ugyanazok a színészek (többek között Michael Cera, Mary Elisabeth Winstead, Kieran Culkin, Anna Kendrick, Aubrey Plaza és Jason Schwartzman) kölcsönzik a karakterek hangját, akik a moziváltozatban szerepeltek bő egy évtizede. A pletykák szerint létezik egy levelezőlista, ami a forgatás óta aktív, és ahelyett, hogy a szereplők ügynökeihez fordultak volna, itt dobták be a sztároknak a sorozatbeli újrázás ötletét. Amiben három órán belül szinte mindenki benne volt.
Ha ez csak legenda is, pont a Scott Pilgrim legendáriumba való.
De kicsoda az a Scott Pilgrim, kérdezhetik azok, akik sem a filmet nem ismerik, sem a képregényeket. Scott Pilgrim egy huszonhárom éves, kócos hajú, rajzolt torontói fiú, aki nehezen birkózik meg a szarkazmussal, akinek nincs saját lakása, munkája és különösebb jövőképe sem, van viszont egy bandája (a Sex Bob-omb), egy X-Men felvarrója, egy sosem koszolódó Adidas Superstarja és egy Ramona Flowers nevű szerelme ‒ akivel először az álmaiban találkozott. És bár a környék legjobb harcosának mondják, a lány első gonosz exével (bizonyos Matthew Patellel) szembeni verekedésben Scott Pilgrim mégis viszonylag gyorsan alulmarad és csillogó érmékké változik. Legalábbis úgy tűnik.
Hogy ez csak a látszat [és itt most SPOILER következik], azt a Columbo felügyelőért rajongó Ramona Flowersnek viszonylag hamar sikerül kiderítenie, és miután a Scott Pilgrim rákapcsolnak voltaképpen Ramona a főhőse, ideje megismerkednünk vele. Ramona New Yorkból költözött Torontóba a történet szerint, egy (tulajdonképpen összesen hét [!]) csúnya szakítás után, és a behavazott városban úgy próbálja újrakezdeni az életét, hogy a Netflix megbízásából a megrendelők számára DVD-ket kézbesít. (Haha.) Valaha műkorcsolyázott, a történet idején azonban inkább görkorin közlekedik, egy álmos szürke macska tulajdonosa, szívesen festi a legkülönbözőbb színűre a tincseit és nem jön zavarba a hipertérsztrádáktól sem.
A jól ismert karakterek mellett viszontlátjuk a sorozatban az animékre annyira jellemző izzadtságcseppeket, csókokat, hatalmas, csodálkozó szemeket és sebességvonalakat is. Míg a képregényekben a Kill Bill!-leszámolásdramaturgiáján át vezetett az út a szerelmi beteljesülés felé, a vendetta helyett itt inkább a nyomozás, egymás szempontjainak megértése és a kibékülés szervezik a cselekmény szálait. A Scott Pilgrim rákapcsol már az első epizódban bizonyítja, hogy képes a punkdalok sebességével mesélni, ha viszont egy harci koreográfiáról van szó, vagy pedig arra kívánja épp felhívni a figyelmet,
hogy a nyolcbites károgást hallató varjak fekete pontokkal kakálják tele Toronto egét, ráérős tempóra vált.
Hogy miként írható le a sorozat hangulata? Nagyjából olyan, mintha Nick Hornby szereplői mangákért rajongtak volna a Pop, csajok, satöbbiben hanglemezek helyett. És megkockáztatom, hogy hasonló végeredményhez vezetett volna az is, ha Quentin Tarantino az Akirára vagy a Ghost in the Shellre kattan rá videotékás korában a blaxploitationök, a spagettiwesternek és a távol-keleti kung-fu filmek helyett. A Scott Pilgrim rákapcsol egyszerre anime és anime-paródia. Remekül megfér benne a Holt költők társaságából vett idézet és a Dead Kennedys-gitárfutam. Ahogy a Simon Pegg és Nick Frost-cameo vagy a Cronenberg- és a Vissza a jövőbe-hommage, egy félnindzsa, pár denevérszárnyú, vörös szemű cheerleader és egy kíváncsi, vegán robot is a széria elengedhetetlen eleme.
A sorozat a film és a képregények ismerete nélkül is szórakoztató, kerek, persze, ha ismerjük az előzményeket, akkor még izgalmasabb, mert különös módon a Scott Pilgrim rákapcsol egyszerre prequel és folytatás, reboot és spin-off – így játékosan az idő felszámolásával kacérkodik. Bár ennél is pontosabb a karakterek szétírása, tükrözése, sokszorozása és új pályára állítása felől megközelíteni. Ebből a szempontból azokra az olcsó konzolokra hasonlít a széria, amiken egy kicsit furcsább színekben, egy kicsit máshonnan indulva,
pályaugrásokkal és cheatekkel lehetett végigjátszani a mászkálós játékokat.
A Scott Pilgrim rákapcsol nekem elsősorban posztmodern idézetgyűjteményként, nosztalgiabombaként működött. Örültem volna neki, ha egy kicsit szabadszájúbb és viccesebb, és abból a szempontból lehetett volna persze bátrabb is, hogy Ramona Flowersre bízzák az alkotók a főcímkreditet. A mai tizen-, illetve huszonéveseknek talán a gameplay-videohoz hasonló narrációs technika működtetése miatt lehet érdekes – bár egyáltalán nem biztos, hogy ők kíváncsiak rá bármennyire is. Mivel BenDavid Grabinski és Bryan Lee O'Malley sorozatában számtalan a zenei betét, ez a fordulatokkal teli nyolc rész olyan, mintha egy Gorillaz-klipben töltenénk el egy videokazettányi időt. Idősödő szerelmespároknak, teagőz- és riot grrrl-rajongóknak, valamint anime-fanoknak kötelező darab.
