Scott Pilgrim, Netflix

Animét készített a Scott Pilgrim-képregényekből a Netflix

A főhősnek ezúttal szerelme, Ramona Flowers gonosz exeivel kell felvenni a harcot.

ki | 2023. november 15. |

Scott Pilgrim rákapcsol (eredetiben Scott Pilgrim Takes Off) címmel újabb feldolgozás készült Bryan Lee O'Malley mára kultikusnak számító képregénysorozatából, ezúttal a Netflix számára, anime változatban. A képregény író-rajzolója eredetileg hat kötetet szentelt a kicsit esetlen, amatőr basszusgitáros, Scott Pilgrim kalandjainak és szerelme, Ramona Flowers iránti epekedésének (magyarul is kiadták 2010-ben). 

Az új, nyolcrészes sorozatban Scottnak Ramona hét gonosz exével kell megküzdenie.

A sorozat ötletével a Netflix és a japán animestúdió, a Science Saru közösen kereste meg O'Malley-t, aki aztán a sztorit BenDavid Grabinski forgatókönyvíróval írta és fejlesztette. A rendezője Abel Góngora, az animáció viszont teljes egészében a japán stúdió munkája. O'Malley a New York Times interjújában elmondta, hogy a képregények lezárása után egyetlen dolgot bánt, hogy nem ment mélyebbre a gonosz exbarátok történetében, így az animében adták magukat antagonistaként. Grabinski olyan fordulatokat is ígért, amelyek az előző feldolgozásban nem voltak benne.

A történetből Edgar Wright már rendezett egy élőszereplős filmet, a Scott Pilgrim a világ ellen 2010-ben került a mozikba, és még abban az évben megjelent videojátékként is. O'Malley szerint szerencse, hogy az a forgatás annyira jó sült el, mert így 

a fő karaktereket játszó színészek szívesen vállalták, hogy az új sorozathoz is adják a hangjukat.

Mivel az azóta eltelt évek során többen nagy sztárok lettek, ezért nem volt könnyű egyeztetni a beosztásukat, de visszatér többek közt Michael Cera (Scott), Mary Elizabeth Winstead (Ramona), Kieran Culkin (Wallace) és Chris Evans (Lucas Lee). Sőt a vendégszereplők közt is lesznek igazán híres meglepetések. A premier november 17-én lesz a Netflixen.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Bestseller- és képregényadaptációkkal indul újra Hollywood

A sztrájk beszüntetése után egyből zöld lámpát kapott a Deadpool, a Venom és a Gladiátor folytatása is, de a Colleen Hoover könyvéből készülő film premierjére sem kell már sokat várnunk.

...
Gyerekirodalom

Kütyüzés helyett barátokat szerez és saját fantáziájában merül el egy képregény hőse

A Nor vakációja remek olvasmány lehet a borongós őszi szünetben. 

...
Hírek

A Heartstopper írója dühös és szomorú, amiért Magyarországon 12 milliós bírságot szabtak ki a képregénye miatt

Alice Oseman elítéli, amiért Magyarországon bírságot szabtak ki a Lírára amiatt, hogy a boltban az ifjúsági könyvek között, illetve fólia nélkül árulták a képregényét.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

...
Zöld

Mennyi bort ittak Kolumbusz matrózai egy nap alatt?

Kitől szerzett Thomas Jefferson tokajit, és miként lendítette fel a borospohárbizniszt Jackie Kennedy? Kupa Enikő és Kovács Tibor Borgőzös évszázadok című könyvének kóstolóval egybekötött bemutatóján törpebirkákról és pillangókról is szó esett, megtudtuk továbbá, mit adtak a borisszáknak a németalföldiek.

ADVENT
...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrsion állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Könyves Advent

A Barátnőm, Anne Frank életigenlő memoár a veszteségről és a túlélésről

A kis Hannah Amszterdamban köt barátságot Anne Frankkal. Aztán 1942 júniusában, az egyre erősödő antiszemitizmus idején szétválasztják őket. Hannah Pick-Goslar szeretetteljes portréja a barátságról, a reményről és a bátorságról is szól. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Zenetörténeti utazás gyerekeknek Fülivel, a sivatagi rókával

Lépj be a zene láthatatlan, de mindent körülölelő világába a Babilon Kiadó Mi Micsoda Olvasó sorozatának Zene című kötetével! Nézz bele a könyvbe!

...
Könyves Advent

Nemes Nagy Ágnes meséi a fantázia végtelenségét villantják fel

Olvass bele Nemes Nagy Ágnes A titkos út című kötetébe!

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Ferencvárosi barátságok, foci, klánok ‒ ilyen volt az első pesti Sántakutya-est

A zalai Margófeszt egyik népszerű programja, a Sántakutya megérkezett Budapestre is. Az első storytelling-est, a Ferencvárosi koktélsztorik során Bezerics Dániel vendéglátós, Nagy József újságíró és Gerzsenyi Bettika improvizációs színész, ex-videotékás mesélt arról, mi minden köti őket a IX. kerülethez.

...
Szórakozás

Bodó Viktor Szentivánéjén a legnyomasztóbb rémálmaink kísértenek

A rendező Shakespeare egyik klasszikusát alapul véve készített egyszerre nagyon szórakoztató, mégis akut látleletet a mindennapjainkról. Az Örkényben bemutatott, rehabon játszódó darab egy percre nem ereszti el a nézőt: sem a vicces őrület, sem a torokszorító pillanatok közepette.

...
Szórakozás

Britney Spears memoárja rákényszeríti a médiát, hogy szembenézzen saját, ordító szexizmusával

A bennem lévő nő című könyvében a pop hercegnője végre maga meséli el a történetét, mások róla szóló fals narratívái helyett. 

Hírek
...
Gyerekirodalom

Majdnem egymillió brit gyereknek nincs saját könyve

...
Szórakozás

Matt Smithszel érkezik Bunny Munro a képernyőre

...
Hírek

Meghalt Vajda Mihály

...
Zöld

Nanorobotok, deep fake és algoritmusok - diákoknak rendezett kiállítást a Neumann Társaság

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

...
Hírek

Ferenc pápa levelet írt a Nobel-díjas Jon Fossénak

Jó szívvel ajánljuk
Gyerekirodalom
Az Agymanók és Albert Barille nyomdokain – a lélek megértésében segít Barcs Kriszta könyve
...
Gyerekirodalom

Barcs Kriszta könyve nyelvet ad a gyerekek érzéseinek

A mese a gyerekek anyanyelve. Aki beszél meséül, az könnyen megtalálhatja a kicsik lelkéhez vezető utat. Barcs Kriszta pszichológusként pedig nemcsak meséül tud, hanem lélekül is. Ez a legjobb kombó ahhoz, hogy könyvei által elindulhasson a szülők és a gyerekek között egy igazi párbeszéd a legfontosabb kérdésekről. Rövid ajánló és interjú a szerzővel.