Fodor Tamás legendás Élektráját nyíltszíni emlékpróbán láthatják a szerencsés kevesek
Szórakozás fodor tamás élektra

Fodor Tamás legendás Élektráját nyíltszíni emlékpróbán láthatják a szerencsés kevesek

sa | 2022. május 16. |

Csupán egyetlen alkalommal, május 22-én a Stúdió „K” megidézi Fodor Tamás 1986-os, kanonikussá vált Élektra előadását. Az eredeti produkció nemcsak a görög mitológiából merített témája miatt mondható forradalminak, de

olyan formanyelvi megoldásokkal élt, amelyek nemcsak akkor, de a mai független színházi előadások között is progresszívnek hatnának.

A felidézés azonban nem csupán emlékállítás lesz, hanem egyben kritikus reflektálás is jelenünk aktuális színházi, valamint társadalmi helyzetére.

Az Élektra 1986 és 1989 között futott az Óbudai Gázgyárban, a nézők ebben a sajátos hangulatú „talált” térben sétálva, valamint televíziók képernyőin követhették az előadást. Mindezt a mostani törzsközönség és a Stúdió „K” jelenlegi társulata már nem láthatta. Az 50 éves színház jubileumi rendezvénysorozatának zárópontjaként azonban mégis lehetőség lesz egy egyszeri, élő és személyes tapasztalatra, annak megszületésének kivételes pillanatában.

Fodor Tamás a „nyíltszíni emlékpróbaként” aposztrofált eseményről így nyilatkozott: „Az akkori, a komor betonfalak, vasajtók, meredek, komor csigalépcsők szabdalta eredeti zárt teret, a bebetonozottnak gondolt hatalom megváltoztathatóságnak halvány reménységét sugalló előadást nem lehet megismételni a Ráday utcai, kicsi színházban, 

de mai valóságunkhoz nagyon is passzol a felidézése.”

A produkcióban az egykori színészek szerepeit Kovács Lehel, Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, L. Nagy Attila, Lovas Dániel, Sipos György, Nyakó Júlia, Spilák Lajos és Samudovszky Adrian gondolják újra. Az alkotók Fodor irányításával egyhetes intenzív munkával készülnek, amely révén az előadás a nyilvánosság számára nem mindig látható alkotófolyamat egyik első fázisába adhat betekintést, az emlékpróbákra jellemző színészi keresésbe, a kialakuló kapcsolatrendszer lassú alakulásába, a kellékek és a tér alakításának műhelytitkaiba.

Ez az egyetlen estére készülő „előadás” valóban exkluzív, hiszen nem sok „látogatót” képes fogadni, és a színészek izgalmas útkeresése együtt érzékelhető majd a máskor láthatatlan súgó-asszisztens feladott szövegével, a rendező néhány instrukciójával és a dokumentáló operatőrnek az eseményeket követő, a filmforgatást idéző mozgásával.

Az különleges rekonstrukció május 22-én lesz látható 19:30-kor, mindössze 40 néző előtt. Az eredeti és az aktuális szereposztás, valamint a jegyek itt érhetőek el.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ezeket az irodalmi adaptációkat nézzük májusban!

Mutatunk öt adaptációt, amit nem érdemes kihagyni májusban. 

...

Nézd meg, Ian McKellen hogyan elemezte a Macbeth-monológot!

12 percben mondta el, szerinte hogy lehet jól előadni a monológot.

...

Aki Prospero könyveivel vászonra festette a Vihart - Peter Greenaway 80

Peter Greenaway, a brit filmművészet nagy hatású rendezője, április 5-én 80 éves. A filmes ábrázolás mestere, képi világán erősen érződik, hogy festőként indult, s aki szerint "a mozi csakis a szexről és a halálról szól".

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

Hírek
...

John Updike 25 ezer levelet írhatott élete során: most elolvashatjuk ezeket

...

Krasznahorkai is külföldre vitte a hagyatékát

...

Kiderült, hogy eddig nem a teljes szövegét ismertük Szerb Antal Utas és holdvilágának

...

A Katona József Színház segít, hogy fogj hozzá Krasznahorkai László műveinek olvasásához

...

A Magvető felidézte, milyen volt, amikor Kertész Imre Nobel-díjas lett

...

„Féltem, hogy szexrabszolgaként fogok meghalni” – megjelent Virginia Giuffre memoárja

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

A szabadság pénzbe kerül, főleg akkor, ha egy anyát bántalmaznak

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Fodor Marcsi: A korabeli nőknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy nőként egyáltalán írhatnak-e

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jézus képzeletbeli kamaszkora tárul fel

...

Kiss Ottó új gyerekkönyvében egy ovis macibarátságé a főszerep

...

Marék Veronika karácsonyi története valódi mestermese

...

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

...
Olvass!
...

Anna-bál a diktatúra árnyékában: Olvass bele Fábián Janka legújabb regényébe!

Részlet A remény szerelmesei kötetből.

...

„Megalázó, meglepő, erőt adó, ijesztő és felszabadító” – Olvass bele Brooke Shields öregedésről szóló könyvébe!

Brooke Shields őszintén, de humortól sem mentesen meséli el, milyen az élet 50 felett. Mutatunk egy részletet.

...

Mi a különbség a román, a magyar, a székely és a cigány között, ha mind ugyanott élnek? - Olvass bele Andrei Dósa új regényébe!

Mit jelent a romániai identitás? Hogyan lehet valaki magyar és román? Andrei Dósa önéletrajzi regénye őszinte és kendőzetlen formában tárja fel ezeket a kérdéseket. 

SZÓRAKOZÁS
...

A Kamaszok színésze könyvben folytatja a sorozat üzenetét

Apák fiaikhoz írt leveleit gyűjti össze.

...

A magyar Drakuláról készít filmet Leonardo DiCaprio

A film a színész fiatalkorára összpontosít. 

...

„Én sem vagyok boldog ettől” – George R. R. Martin reagált a kritikákra

Az író ezúttal mintha megértőbb lenne a rajongókkal.

...

Mérő Vera: Régóta mondom, hogy bocsánatot kérni nagyon jó dolog

...

Tapasztó Orsi: Gyerek mellett sokszor csak túlélsz [Ezt senki nem mondta!]

...

Kiss Viki könyvajánlója: Személyes célom, hogy az összes Colleen Hoover-könyvet elolvassam