Szendrői Csaba: A vers elhanyagolt műfaj

Szendrői Csaba: A vers elhanyagolt műfaj

Szendrői Csaba Féyn című, harmadik kötetét az őszi Margón mutatták be, a szerzőt Ott Anna kérdezte. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod.

sa | 2023. november 29. |

Szendrői Csaba, dalszövegíró, az Elefánt együttes frontembere, költő. Bizonyíték erre harmadik kötete, amely ízig-vérig költészet. Verseiben sajátos fénytörésben, (ál)naiv iróniával, néhol intelligens humorral beszél az élet abszurditásairól, a versírásról, isten-ember kapcsolatról vagy a halál botrányáról – vagyis mindenről, ami lényeges. 

Szendrői Csaba
Féyn
Scolar, 2023, 69 oldal
-

Mint az a beszélgetésből kiderült, Szendrői kamaszként kezdett verset írni, mert felháborítóan rossznak tartotta Petőfi költészetét. Az első verse persze nem lett jó, és azóta is alázatosan veszi a kritikát. Az viszont mindegy neki, hogy mások költőnek tartják-e, nem megfelelési kényszerből ír. Szerinte a vers a tömörsége miatt jó formátum lehetne, hogy megfogja a fiatalokat, és az online felületeket (pl. Instagram) sem tartja alkalmatlannak a költészet megosztására. Szendrői mesélt még az írói technikáiról, a prózai írói terveiről, és arról is, hogy milyen ciklusok vannak a kötetében.

A beszélgetést meghallgathatod itt vagy Spotifyon, illetve Podbeanen.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Pető Péter: Megtartó ereje van, amikor újra és újra elmondjuk a közös történeteinket

Az őszi Margón mutatták be Pető Péter Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom című, harmadik regényét. A beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod.

...
Podcast

Visky András: A valóságot a fikció és a képzelet révén ismerjük meg

A szerzőt Valuska László kérdezte hitről, diktatúráról, száműzetésről, szeretetről és családról. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod.

...
Podcast

Haász János: Szeretem, ha nem a napi valóságról kell írni

A szerzőt második, Mire felnövünk című gyermekvers-kötete kapcsán Ott Anna kérdezte az újságírás és a versírás kapcsolatáról, a skandináv gyerekversekről, és arról, mit hallgatnak el a felnőttek. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod.

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A költészetre nincsenek hatással az idő törvényei

Költészet, halál, édesanyja korai elvesztése – és kutyák. Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.

Szerzőink

...
Borbély Zsuzsa

A bolti sorozatgyilkosságoktól a Fenyő-gyilkosságig Doszpot Péterrel

...
Tasi Annabella

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

...
Könyves Magazin

Visky András: A gyermekeink tartottak életben bennünket (Podcast)

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

...

Mennyi bort ittak Kolumbusz matrózai egy nap alatt?

...

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

...

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

...
Jó szívvel ajánljuk
Zöld
A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve
...
Zöld

A Microsoft-vezér szerint bármi szabad préda, ami a netre felkerül

A Microsoft AI csoportjának vezetője sommás véleményt fogalmazott meg az internetes szerzői jogokról. Egy interjúban azt mondta, szerinte bármi, amit a felhasználók közzétesznek a weben, az bárki számára szabadon másolható és továbbgondolható.