Stephen King 50 éve beleélte magát a menstruáló kamaszlány bosszújába

Stephen King 50 éve beleélte magát a menstruáló kamaszlány bosszújába

Stephen King az elmúlt ötven év egyik legmeghatározóbb írója, popkulturális alakja. Első regénye, a Carrie véres, de érzékeny történet egy kamaszlányról. Hallgasd meg podcastunkat, amiben kitárgyaljuk a pályaindító könyvet!

Valuska László | 2024. május 11. |

Stephen King 1974-ben kidobta a kukába debütáló regényének, a Carrie-nek az első pár oldalát. A felesége kiszedte, és emiatt 50 évvel később is beszélünk róla (sőt újraolvastam). Vallási fanatizmusról, erőszakábrázolásról, szörnyekről, áldozatiságról és Stephen Kingről beszélgetünk a Könyves Magazin podcastjában Csetényi Korinnával, a Szegedi Tudományegyetem angol tanszékének tanárával. A több száz millió példányban megjelent, több adaptációt is megélt történet egy kamaszlányról szól, akit az osztálytársai megaláznak és tampont vágnak hozzá, amikor kiderül, hogy menstruál. King horrorregénye nem is igazán horror, bár nyomasztó, félelmetes és iszonyatos, amilyen egy középiskola tud lenni.

Stephen King és a Carrie mellett beszélünk: 

  • Az iskolai környezetről és agresszióról,
  • A szexuális kiszolgáltatottságról, 
  • A vallási fanatizmusról és a családi viszonyokról,
  • Miért működödik a mozaikos elbeszélés a TikTok-kultúrában,
  • Megvitatjuk, hogyan válik valaki Gonosszá,
  • És hogy ki a történet valódi áldozata.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Stephen King 50 éves horrorja egy menstruáló kamaszlány miatt vált klasszikussá

1974-ben, 26 évesen jelent meg Stephen King első regénye, a Carrie, amelyben egy középiskolás lány első menstruációjának a következménye több száz halott és egy kisváros elpusztítása. Ez a hét könyve.

...

Bár Stephen King 50 éve írta a Carrie-t, Margaret Atwood rémisztően időszerűnek tartja

Kollégája szerint a furcsa jelenségek mögött felsejlő valós emberi tulajdonságok és viselkedés teszi igazán borzongatóvá Stephen King regényét.

...

Stephen King elárulta, mitől fél legjobban a világon

Az amerikai író a néhai Peter Straubbal közösen írt A talizmán-sorozat harmadik részét szeretné megalkotni, de emellett még számos ötlete van, melyekről egy podcastben beszélt. Elmondta azt is, mitől fél a legjobban a világon.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Kiemeltek
...

Vida Kamilla: Két farkas lakozik bennünk: az egyik Kónya Imre, a másik Pető Iván

A harmadik magyar köztársaság talán legfontosabb közéleti vitájának, a harmadik magyar köztársaság egy bámulatosan szép metaforájának 34. évfordulójára írt esszét Vida Kamilla költő. 

...

Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Bemutatták Krasznahorkai László új regényét: rendhagyó módon két tudós beszélgetett az irodalom és az élet párhuzamairól.

...

Gege: Nem tudom elképzelni, hogy a rap nélkül érdekes legyek

Sára Gergely, azaz Gege volt a Margó Könyvek podcast legújabb vendége. 

Hírek
...

Spiró György és Saly Noémi is Budapest díszpolgára lett

...

Boldog születésnapot, Budapest! 4 izgalmas könyvet ajánlunk

...

Autista kislány meséli el a náci kollaboráns Asperger történetét egy új regényben

...

Migráció és nemi identitás: Friedenthal Zoltán újabb Margó Könyvekből olvas fel!

...

A zuhogó esőnek is köszönhetjük, hogy Micimackó megszületett

...

Stephen King egyik kedvenc regényét viszi filmre a Netflix

A hét könyve
Kritika
A Huckleberry Finn kalandjait újragondoló Pulitzer-díjas bosszúregényben a tudás a legnagyobb veszély
Csepelyi Adrienn: Csorbul az önbizalmunk, ha szégyenérzet kapcsolódik a tájszólásunkhoz

Csepelyi Adrienn: Csorbul az önbizalmunk, ha szégyenérzet kapcsolódik a tájszólásunkhoz

„Ez a kötet visszaad valamit azoknak is, akiknek már nincs nagymamájuk, aki magyarázhatna” – interjú Csepelyi Adriennel.