A sokszereplős beszélgetést Bódis Kriszta író, a Van Helyed Alapítvány vezetője moderálta, a fiatal, roma fordítók pedig elmondták, hogy mit jelentett számukra ez a közös műhelymunka. Kiderült, hogy olyan volt, mintha mély vízbe dobták volna őket, és sokszor a közös feladatok is okoztak nehézséget és káoszt, hiszen a résztvevők nagyon mások voltak, ráadásul teljesen kezdők a műfordítás terén. Ennek ellenére úgy gondolják, hogy megérte a küzdelem, hiszen meg tudták mutatni azt, hogy mekkora lehetőség, érték van bennük, és végre érezhették, hogy

saját magukat tudják ebben a projektben reprezentálni.  

Mindezen kívül szóba kerültek még a kisebbségi lét problémái, a műfordítás nehézségei és egymás megismerése is. A színpadon ülő négy fiatal őszintén beszélt a projekt nehézségeiről, a kezdeti döccenőkről, és arról is, terveznek-e irodalommal, műfordítással foglalkozni a jövőben. Az esten felolvastak azokból a szövegekből is, melyek a közös munka során legközelebb kerültek hozzájuk, sőt, az egyik fiatal saját versét is megosztotta a közönséggel. 

Bódis Kriszta pedig az alábbi üzenettel zárta le a beszélgetést: "Mi azt üzenjük, hogy nem két világ van Magyarországon, hanem egy van, és közel kell lépnünk egymáshoz, és akiknek privilégiumaik vannak, azoknak át kell adni a javaikból. Ez fog utat nyitni azok számára, akik szeretnék bebizonyítani, hogy ők is meg tudják csinálni."

A kötetről írt átfogó cikkünket itt olvashatod, a beszélgetést meghallgathatod itt vagy Spotifyon.