- Forró Bence első novelláskötete a Libertine Könyvkiadó gondozásában jelent meg és tizenegy novellát tartalmaz. A történetek egyszerű, hétköznapi eseményeket dolgoznak fel, a szereplők pedig minden esetben valamilyen döntés előtt állnak, legyen szó akár egyszerű vagy sorosfordító dologról.
- A beszélgetést Csepelyi Adrienn azzal a felvetéssel indította, hogy sok kötetet a pandémia kényszerhelyzete ihletett, majd arra volt kíváncsi, hogy Forró novellái is ebben az időszakban születtek-e. Forró elmondta, hogy a könyv egy tizenöt éves álom eredménye, ugyanis már hosszú évek óta írt, csak nem mondta és nem mutatta meg senkinek a szövegeit. Hozzátette, hogy a karantén kifejezetten nem kedvezett neki, mivel ebben az időszakban született a kisfia, aki mellett a járvány miatt egy kis lakásba beszorulva nem volt könnyű az írás. Lopott órákban, sokszor éjszaka végezte az utolsó simításokat a novellákon.
Szabados Ágnes kiadója, a Libertine adta ki Forró Bence televíziós műsorvezető első kötetét. A Variációk boldogtalanságra történeteit a kaleidoszkópszerűen összeálló motívumok teszik egységes univerzummá. Olvass bele!
A hétköznapi választások tétjeiről szól Forró Bence első novelláskötete
- Csepelyi saját élményeire hivatkozva azzal folytatta, hogy saját könyve kapcsán azt tapasztalta, hogy az emberek beskatulyázzák azokat az írókat, akik korábban mással foglalkoztak. Forró azonnal rávágta, hogy ő is sokszor megkapta az utóbbi időben ezt a besorolást, de hozzátette, ennek az az oka, hogy felhígult a világ és a szakmák közötti határok egyre többször összemosódnak.
- Csepelyi kíváncsi volt rá, hogy milyenek voltak Forró korai írásai, mikor és mit kezdett írni. Forró ekkor egészen középiskolás koráig nyúlt vissza és elmesélte, hogy a gimnáziumi irodalomórákon könnyen kapott potya ötöst a fogalmazásaira. Elmondta, hogy mindig úgy érezte, az évek alatt gyűlő történetei és karakterei különlegesek és tudta, hogy egyszer megírja majd ezeket. Példának egy 2005–ben született Bécsi szelet című szövegét hozta fel, amit húszévesen írt, és nemrég a keze ügyébe akadt. Forró azt mondta, hogy a régi szöveget olvasva úgy látja, már fiatalon is tudta, hogy írni akar, de abban még bizonytalan volt, hogy mit akar közölni. Itt kitért arra is, hogy szerinte minden írónak végig kell mennie azokon a lépcsőkön, amikor kezdetben más írókat másol, majd lassan megtalálja a saját hangját.
- Csepelyi erre reflektálva, megjegyezte, hogy Forró novelláin érezni lehet azt a fajta élettapasztalatot, amivel egy huszonéves még nem rendelkezhet, illetve hozzátette, hogy vannak olyan szövegek, amelyekhez valószínűleg meg kell érni, és korábban nem tudta volna megírni.
- A beszélgetésre Forró elhozta a festményt, ami a borítóra került, ekkor Csepelyi felhívta a színpadra a mű alkotóját, Bér Rudit, és arra kérte a festőt, hogy meséljen az alkotási folyamatról.
- Forró és Bér elmesélték, hogy ismeretségük a Balatoni nyár című televíziós műsorból van, Forró ekkor fedezte fel a festő műveit, majd amikor néhány novellája már nagyjából készen volt, megkérte a festőt, hogy olvassa el őket, és ha megihletik a szövegek, fessen hozzájuk valamit.
- Csepelyi arra volt kíváncsi, hogy melyik karakterek indították be a festő fantáziáját, mire Bér elmondta, hogy már a szövegek olvasása közben élesen látta maga előtt a történeteket. A kötet elején szereplő festményt a Felrázva, nem keverve című novella ihlette, amely a szerző szerint a budapesti New York kávéház hangulatát tükrözi.
- Csepelyi ekkor áttért a kötet novelláira, és az alkotói folyamatról kérdezte a szerzőt.
- Forró elmesélte, hogy először a borítón is megjelenített Felrázva, nem keverve című történetet írta meg. Ezen a szövegen dolgozott a legtöbbet, noha a saját bevallása szerint nem ez lett a legjobb novella a kötetben. Forró sejtelmesen így fogalmazott: “valós karaktereket dolgoztam bele egy képzeletbeli világba, ami nem is annyira képzeletbeli”. A szerző azt is elárulta, hogy a bárpultot támasztó főszereplő, illetve a pultos is valódi személyek, akik közül az egyik már sajnos nem él. A sztori helyszíne Forró egyik kedvenc kocsmája, amit kicsit átalakítva és elegánsabbra színezve jelenített meg.
- Csepelyi ekkor megkérdezte, hogy van-e olyan személy, aki magára vagy másokra ismert a novellákon keresztül. Forró elmesélte, hogy a Közellenség című szöveg kapcsán sokan azt hitték, hogy a történet főszereplőjét, egy kiégett podcastkészítőt, Puzsér Róbertről mintázta. A szerző azonban elmondta, hogy mindez csak véletlen, mert nem ő ihlette a karaktert.
- Csepelyi felidézte egy korábbi beszélgetésüket, amely során Forró úgy fogalmazott, “vannak dolgok, amikhez meg kell érni”. Csepelyi egyetértett azzal, hogy kellenek bizonyos élettapasztalatok ahhoz, hogy egy sztori hiteles lehessen, és arról kérdezte a szerzőt, hogy honnan merített inspirációt. Forró erre röviden azt válaszolta, hogy a tapasztalat, az átélés, illetve az együttérzés hármasa szükséges egy hiteles történethez. Azt is hozzátette, hogy a hitelességet írásban nehéz megmagyarázni és azt a példát hozta, hogy a szerelem kérdésénél fontos, hogy az író vajon valóban szerelmes volt-e, vagy csak mímeli az érzelmet. Forró úgy fogalmazott, egy írónak fontos, hogy legyen kapcsolata azzal, amit ír.
- Csepelyi a címről is kérdezte a szerzőt, ami kétféleképpen is értelmezhető (Variációk boldogságra vagy boldogtalanságra). Forró erre azt mondta, hogy a novellákat is kétféleképpen lehet értelmezni. A szerző szerint az emberek nem vidám vagy szomorú, hanem érvényes történeteket akarnak olvasni. Forró azt a kérdést is fejtegette, hogy miért van szükségünk a happy enddel végződő könyvekre, és miért akarunk egy-egy történetre pozitív vagy negatív hangulatot aggatni, miközben egyik sem létezhet a másik nélkül, hiszen ezek a jelzők épp hogy definiálják egymást.
- Csepelyi ekkor arra kérte Forrót, hogy ragadjon ki az életéből egy pillanatot, amikor igazán boldogtalannak érezte magát, noha nem volt rá logikus magyarázata.
- Forró elmesélte, hogy 2005-ben komoly mélyponton ment keresztül, mert az érettségi után nem találta a helyét, nem vették fel az egyetemre, mindezek tetejébe pedig autóbalesetet szenvedett. A kórházi ágyon fekve azonban eldöntötte, hogy hinni fog magában és változtat. A baleset pedig komoly fordulópont lett az életében.
- Csepelyi ekkor a kötet legfontosabb motívumáról, a döntésekről kérdezte Forrót és rávilágított, hogy az összes történet szereplőjét valamilyen döntési helyzetben ábrázolja. Csepelyi arra is kíváncsi volt, hogy Forró hogyan viszonyul a saját döntéseihez, van-e olyan, amit utólag megbánt. Forró azt válaszolta, hogy nincs, vagy még nem tudja melyik az a döntése, amit megbánt volna. A szerző szerint a felnőttség egyfajta felelősségérzettel jár és azt mondta, “a döntés azt hozza magával, hogy kizárunk egy másik utat”.
- Csepelyi ezután felvetette a szövegek elengedésének nehézségét, és arról kérdezte Forrót, hogy mennyire engedte szerkeszteni a novellákat. A szerző elmondta, hogy eleinte úgy érezte, nem találja a megfelelő szerkesztőt, később azonban a kiadó alapítójával, Szabados Ágival rátaláltak a tökéletes szerkesztőre. Forró azt mondta, úgy érzi van egy pont, amikor már nem tud javítani a szövegen és ha nem elégedett, akkor kidobja. Azt is elmesélte, hogy az írás során előfordult, hogy hónapokra félretette a novellákat, majd később újra elővette őket és tökéletesítette a szövegeket. Forró bevallása szerint nehéz volt elengednie a kontrollmániáját és megengedni egy szerkesztőnek, hogy belenyúljon a szövegébe.
- Csepelyi írói ambícióiról kérdezte Forrót és arra is kíváncsi volt, hogy milyennek éli meg televíziós és írói szerepek közötti váltást. Forró elmondta, hogy nem élte meg nehezen, hiszen a fióknak már hosszú évek óta írt, azonban kiemelte, hogy a saját írói hang megtalálása sokkal nehezebb feladat.
- Zárásképpen Csepelyi a tökéletes írói helyszínről faggatta Forrót, aki elmondta, hogy a járvány miatt sajnos beszorult a lakásba, de amint lehetősége nyílt rá, könyvtárakban dolgozott a köteten.
