Folytatódik Ott Anna szülőségről és alkotásról szóló podcastja, az Ezt senki nem mondta!. A harmadik évad (az első évad beszélgetései itt, a második évadot itt hallgathatod újra) első vendége Szécsi Noémi író, műfordító volt, aki két gyermek édesanyja, és mindeközben azt kutatja, mit jelent ma jó anyának lenni.

Nem szereti szépíteni a valóságot: gyakran szembesíti magát a kudarcaival, de legalább ennyire számontartja a részsikereket is. Az író szerint nem az a cél, hogy tökéletes anya legyen, hanem az, hogy a gyerekeivel tudjanak együtt nevetni, beszélgetni, és úgy érezzék, bármit megoszthatnak vele. 

Az anyaság rétegei

Szécsi Noémi nem emeli piedesztálra a szülőséget, hanem pontosan megmutatja, hányféle arca van. Mesélt arról, milyen volt 26 évesen anyává válni úgy, hogy valójában nem tervezte, fiatal testtel, más tempóval, kevesebb félelemmel szembenézni a feladattal. És milyen volt tizenhat évvel később, 43 évesen, hosszú próbálkozás után újra átélni mindezt.

„Szilárd meggyőződésem volt, hogy nekem egy gyermekes anyának kell maradnom, mert két gyerek biztosan beleszól abba, hogy mennyit tudok dolgozni.

Tudtam, hogy az első gyerek mellett, édesanyám és anyósom segítségével ez még kezelhető. És aztán mégis elkezdtem vágyni a másodikra, miközben pontosan láttam, hogy onnantól minden sokkal nehezebb lesz, és tényleg az ember életét felfaló dologgá válik” – mondja Szécsi Noémi.

„Az agyam teljesen a csecsemőre állt át” – emlékszik vissza a szülővé válás legelejére. A második gyermekét túlhordta, ezért császármetszéssel hozta világra – ekkor döbbent rá, hogy ha a 19. században élne, talán mindketten belehaltak volna. A két gyerekkel kezdetét vette a párhuzamos anyaság: miközben az egyikkel a pályaválasztásról és az identitáskeresésről beszélgetett, a másikat pelenkázta és altatta.

Az író mesélt arról is, hogy a hétköznapok ritmusát állandó egyeztetések diktálják. Férje, Hites Sándor irodalomtörténész szintén kutat, publikál, határidőkkel zsonglőrködik, fellépésekre jár.

„Néha polgárháborús vita, hogy kinek a munkája fontosabb most, de a végén mindig tűzszünetet kötünk, mert tudjuk: egymás legjobb szellemi partnerei vagyunk”

– magyarázza.

„Nekem a könyvtár jelenti az igazi »saját szobát«, mert otthon a háztartási feladatok és a gyerekek köré szervezett napirend mellett lehetetlen igazán koncentrálni. A járvány óta pedig egyre világosabb számomra: az anyák számára a bölcsőde, az óvoda és az iskola adják a valódi szabadság és önállóság alapját.”

„Jó anyának” lenni szerinte nem ideológiai sablon. A történelem során mindig más elvárások nehezedtek a nőkre, csak más-más jelzővel illeték őket. Ennek kapcsán szó esett arról, hogyan vált a GYES gazdasági döntésből kulturális normává, illetve arról is, hogy milyen sokan szoronganak amiatt, hogy minden apró hibával maradandó sebet ejthetnek a gyerekeiken. Szécsi Noémi szerint nem ez a jó irány.

„Mindenkinek joga van a saját élethez, a kiszámítható mindennapokhoz, az őszinte kommunikációhoz”

– mondja. Ezért is biztosít magának kimenőt.

A podcastból kiderül az is, hogy:

• Mit tanult Helsinkiben a női nézőpontokról?
• Hogyan született meg a blogja, a Halcsontos fűző, és hogyan gondolta tovább ezeket a szövegeket?;
• Miben más 26 és 43 évesen szülni, anyának lenni?
• Hogyan osztják meg a feladatokat a férjével?
• Miért gondolja, hogy az intézményrendszer (bölcsi–ovi–iskola) az anyai alkotóidő kulcsa, és milyen bűntudat-generátorok működnek mégis a mindennapokban?

A beszélgetést meghallgathatod Spotifyon és YouTube-on és a PodBean-en. Ha van gondolatod, kérdésed vagy saját történeted, írd meg nekünk: eztsenkinemmondta@konyvesmagazin.hu.