- Maja Lunde A méhek története című nagysikerű disztópiájában három idősík váltakozik: az egyik szál 200 évvel korábbra kalauzol, a másik a jelent vizsgálja, a harmadik pedig 2090 körül a méhek nélküli világ ismertetésével egy cseppet sem pozitív, de annál potenciálisabb jövőképet tár elénk. A nem is olyan távoli jövőt mindenekelőtt Kínára fókuszálva ismerjük meg. Ez azért is fontos, mert az ázsiai ország egy tartományában már valójában eltűntek a méhek, át kellett állniuk a kézi beporzásra. A jövő Kinájában kíméletlen állapotoknak lehetünk szemtanúi. A nagyvárosok utcái kiürültek, összeomlott a gazdaság, az oktatás és lényegében az egész társadalom. Aki tehette vidékre vonult vissza és mindennapi betevőjét kézi beporzással igyekszik megtermelni. A napjaink környezetszennyezésében élen járó állam még így is jobban járt, mint más országok: itt hamarabb szembesültek a negatív következményekkel, így pedig versenyelőnybe kerültek a kézi beporzás technikai hátterének kifejlesztésében, szemben azokkal az országokkal, akiket teljesen felkészületlenül ért az ökológiai összeomlás.
- Maja Lunde abszolút reális nézőpontot mutat be, a laikusok számára is jól érthető módon: a könyv fenyegető jövőképe által felismerjük, ha egy kicsit is belenyúlunk az ökoszisztémába, az az egész emberiségre, társadalmunkra, gazdaságunkra, életünkre is hatással van. A beporzók és a növények rendszerében minden tagnak megvan a szerepe. A jövő biztosítása érdekében pedig szükség van a biodiverzitás védelmére.
- Mostanában kezdünk el szembesülni azzal, hogy az eddigi megalomán nézőpont, amely szerint az emberiség minden felett képes uralkodni, tarthatatlan. Egyre inkább felismerjük, nem vagyunk mindenhatók, azt azonban még most is hisszük, hogy mindenre találunk megoldást. A méhek kihalására a kézi beporzás bizonyos mértékben ugyan tényleg válasz lehet, erre azonban nem építhetünk, hiszen globális méretekben ez teljességgel lehetetlen vállalkozás.
- A természetben olyan összetett rendszerek működnek, amiket ilyen komplexitásban képtelenség pótolni. Például ha bizonyos növények a beporzás hiánya miatt akár csak visszaszorulnak, vagy éppen nem hoznak termést, az a rájuk épülő táplálékláncokat is nagyban befolyásolják: a termésükkel táplálkozó madarak száma csökken, ennek következtében pedig megszaporodnak az egyébként fiókák által fogyasztott kártevők. Az említett kínai tartományban is alapvetően a termést dézsmáló verebeket pusztították, ennek hatására elszaporodtak a kártevők. Az ellenük használt rovarölők pedig kipusztították a beporzókat is.
- A méhek egyébként nagyon különbözőek: vannak szociális és magányos méhek. Ez utóbbiak vannak egyébként többségben, jóllehet sokan automatikusan a házi méhekre asszociálunk, ha méhekről beszélünk. A házi vagy mézelő méhek azok, akik nagyon összetett közösségekben, rendszerszintű életmódot folytatnak. A méhkas egy önálló organizmus: a méhkirálynő köré szerveződő hatalmas családban mindenkinek megvan a maga feladata, ami egyébként kortól függően változik. A petéket, majd lárvákat, az őket megelőző generáció, a dajkaméhek gondozzák, később pedig ezekből a gondozókból lesznek a gyűjtőméhek. A vadméhek közül a poszméhek élnek még közösségben, ők azonban kisebb, párszáz fős családokat alakítanak ki. A magányos vadméhek esetében pedig az anya egyedül építi a fészkét. Ide rakja le petéit, akiket az általa felhalmozott táplálékkal magára hagy.
- Maja Lunde könyvében megfogalmazza, a legfontosabb, amit a méhektől tanulhatunk az az önzetlenség. Ez nem csak a méhcsaládok belső működésében jelenik meg, hanem abban is, hogy jóllehet nem célzottan vagy tudatosan, de a méhek önzetlenül gondoskodnak a növények beporzásáról, s ezáltal arról a táplálékról, ami mindenki mást ellát.
