Életünk során valamennyi gondolatunk és tettünk alapját értékek adják, melyeket a kulturális és szociális környezetünktől eltanult értékrend adja. Kétségtelen, hogy napjainkban nagy hangsúlyt fektetünk az anyagi értékekre, ez esetben azonban nem ilyen vonzatban kell értelmezni az „érték” szót (bár az, hogy mit tekintünk anyagi tekintetben értékesnek, az elvont értékeket magában foglaló értékrendünkből is származik). Azonban az, hogy mit tekintünk erkölcsi értelemben értéknek, vagy az adott értékrendben gondolkozva mit tartunk helyesnek vagy helytelennek, sok esetben kívül esik egy jól meghatározható, objektív definíción, melyet általánosan alkalmazhatnánk minden esetben. Helytelen-e embert ölni? Remélhetőleg a legtöbb ember számára a válasz egyértelmű „igen”. Ám mi a helyzet akkor, ha az illető, aki gyilkosság áldozatává válik, előzetesen maga is gyilkosságot követett el, méghozzá szánt szándékkal? Egyes kultúrákban a „igen” máris „nem”-re fordul a vérbosszú „törvényének” értelmében. Helytelen-e abortuszt végrehajtani? A Vatikán mai álláspontja szerint igen, minden esetben[1]. Vajon mindenki egyetért ezen állásfoglalással, még azon esetben is, ha az eljárást egy leírhatatlan borzalmakat átélő, kilencéves lányon hajtják végre azzal a céllal, hogy megmentsék az életét?[2] Helytelen-e savat önteni azon lányok és nők arcába, akik megtagadják a teljes testüket eltakaró ruházat viselését? Helytelen-e ki nem fejlődött emberi embriókból nyert őssejteket használni orvosi céllal?[3]
Az egyik legfontosabb kérdés ezek – és sok más – rendkívüli jelentőségű, ám mélyen megosztó témakörök kapcsán, hogy milyen értékrendszer szerint döntsük el, mi helyes, és mi nem? Mi alapján mondjuk azt, hogy a vérbosszú (vagy akár az önbíráskodás) helytelen, de kisgyermekek hagyomány alapú megcsonkítása (értsd: körülmetélés) nemcsak hogy nem helytelen, de egyenesen szükséges? Mikor ilyesféle kérdések merülnek fel, meghökkentő módon csak az utolsó szempont a tudományos megközelítés.
De vajon tényleg tartózkodnunk kell a tudományos gondolkodásmódtól, mikor értékrendről, erkölcsről beszélünk?
Vajon a tudomány nem tud, és soha nem is fog tudni semmi módon hozzájárulni annak mérlegeléséhez, hogy mit lehet (vagy akár mit kellene) helyesnek vagy épp helytelennek tartanunk?
Annak ellenére, hogy a hétköznapi életünkben a magánélettől kezdve a munkán keresztül egészen a gazdasági és egészségügyi területekig gondolkodásmódunkat és egyben mozgásterünket is alapvetően meghatározzák a tudományos eredmények és álláspontok, a modern, egyre inkább globalizálódó társadalmak még mindig tartózkodnak attól, hogy morális kérdésekben a tudományos szemléletet és módszertant egyáltalán relevánsnak tartsák. Sam Harris amerikai agykutató, író és filozófus a The Moral Landscape című megosztó könyvében amellett érvel, hogy a tudományos módszertan és gondolkodásmód nemcsak hogy alkalmas, de szükséges eszköze is a modern társadalmak morális értékrendszerének csiszolásához, fejlesztéséhez és fenntartásához. Érvelésének alapja és egyben legemberközelibb tézispontja, hogy napjaink morális értékeinek az emberi jólét növelését és fenntartását kellene szolgálniuk. Bár egyes erkölcsi állítások kulturális és szociális értékeinken alapulnak, paradox módon sok esetben nem járulnak hozzá az egyéni vagy a kollektív jólétünkhöz, ennek pedig egyik fő oka, hogy nincs objektív, tényszerű alapja ezen értékeknek. Ezzel szemben a tudomány tényekre alapozva keres tényszerű, objektív válaszokat a világ működését megérteni célzó kérdésekre. Felmerül azonban a dilemma, amelyen érdemes elgondolkoznunk:
mikor morális értékekről beszélünk, vajon lehetetlen objektív tényeket találnunk?
Lehetséges-e tudományos alapossággal olyan tényeket állítani, melyek hasznosak morális kérdésekben? Gondoljunk csak bele a következőbe: morális értelemben kifogásolható lenne-e menhelyek részéről, ha terápiás állatként rühatkás kutyákat ajándékoznának kisgyerekeket ellátó kórházakba? Persze hogy kifogásolható: a beteg, legyengült gyermekek megfertőződése a paraziták által továbbított patogénekkel könnyen egészségi állapotuk romlásához vezethet, vagy rosszabbhoz. Vagy állíthatjuk-e, hogy jó elgondolás szárazság idején (vagy, ami azt illeti, bármikor) egy izolált falu víztározójába súlyos hasmenést és kiszáradást okozó baktériumot juttatni? Növelné-e az érintettek jólétét bármelyik a fenti két eseményből? Természetesen nem.
Őszinték lehetünk magunkkal: vannak helyes és helytelen megoldások, jó és rossz válaszok, mikor az emberi jólét maximalizálását tartjuk szem előtt; igazunk lehet vagy tévedhetünk morális állításokat illetően, és ezen állítások helyességét lehetséges tudományos módszertannal megállapítani. Felmerülhet, hogy a fenti példák evidenciák: egyértelmű, hogy betegségeket terjesztő állatokat nem viszünk kórházakba, mint ahogyan az is, hogy nem mérgezzük meg egymást sem biológiai, sem kémiai ágensekkel. De tartsuk szem előtt, hogy ezen evidenciák tudományos tényeken alapulnak, mint például, hogy az atkák megfertőzhetik szerencsétlenül járt gazdájukat mikrobiális kórokozókkal. [4]
Sokan fenntartásokkal kezelik az elgondolást, hogy a tudomány nemcsak azt segíthet megérteni, mi, miért és hogyan történik a világban, de azt is, mit tekintsünk morális tekintetben értékesnek. Bár a szkepticizmussal önmagában nincs baj (sőt…), sokszor e mögött nem egészséges kétkedés, hanem elutasító prediszpozíció áll azzal érvelve, hogy „a tudomány sem tud(hat) mindent”, vagy hogy „nem garantálja, hogy minden morális dilemmára megoldást találunk”. Természetesen mindkettő igaz önnön limitáltságunkból adódóan. Ám ez azt jelentené, hogy
nem is érdemes kísérletet tenni értékrendünk megértésére és fejlesztésére, a saját és a jövő generációk életminőségének javítására?
Könnyen beláthatjuk: attól, hogy jelenleg nincs tudományos álláspont egy adott morális kérdésben, nem azt jelenti, hogy az nem is létezik. Egy időben elképzelhetetlen volt, hogy az ember repüljön, ma már hétköznapi dolog, hogy minden nap több millió ember tartózkodik a levegőben, viszonylagos kényelemben. Ugyancsak pár évszázaddal ezelőtt a betegségek mikrobiális eredetéről szinte semmit nem tudtunk, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy súlyos járványos betegségeket szinte teljes mértékben felszámoljunk társadalmak szintjén. Miért ne fejlődhetnénk morális értelemben is, a tudományt használva eszközként? A demagóg és apatikus hozzáállás („a tudomány nem tudhat mindent”) nem segít megoldani sem a morális dilemmákat, sem pedig az emberiséget fenyegető veszélyeket. Miért is lenne jobb nem tenni semmit, mint tudatosan és következetesen keresni a fejlődés lehetőségét?
Kutatóként természetesen központi helyet foglal el az életemben a tudományos gondolkodásmód és módszertan, de vajon csak emiatt tartom előremutatónak és preferálandónak ezt a fajta gondolkodást? Némi magamba tekintés után kijelenthetem, hogy nem: mikor egyik kontinensről egy másikra szeretnénk repülni, vagy mikor egy életmentő műtéti beavatkozáson kell átesnünk, nem csak preferáljuk, hanem elvárjuk azt a technológiai hátteret, amely biztosítja ezek sikerét. Ez pedig a tudományos módszertan eredményeire épül.
Ha lehetnek jó és rossz válaszok morális kérdésekben (márpedig lehetnek), és ezekhez rendelkezésünkre áll a tudományos eszköztár (az alapkutatásoktól a technológiai vívmányoknak köszönhetően elérhető tudományos ismeretanyagig), miért bíznánk ingatag, szubjektív megoldásokra magunkat?
Napjainkban az emberiség számos problémával és veszéllyel néz szembe mind lokális, mind pedig globális léptékben, melyek megoldása és elkerülése egyértelműen azok megértésén alapul. Az automatizálási technológiák és a mesterséges intelligencia gazdasági és szociális veszélyei, a globális klímaváltozás és a biodiverzitás hanyatlásának hatása a felhasználói társadalmak fenntarthatóságára a világszintű fegyverkezési verseny és nukleáris proliferáció: vajon ezek mindenki számára pozitív kimenetelű megoldása elképzelhető-e tudományos alaposság nélkül? Nem képeznek kivételt ez alól a modern, globális társadalomban felmerülő morális kérdések sem. Morális-e ingyenes szállást, étkeztetést, oktatást és egészségügyi ellátást biztosítani elítélt, akár visszaeső bűnözőknek, főként mikor az átlagpolgárok számára ezek koránt sem adottak?[5] Van-e joga egy politikai, gazdasági és katonai értelemben erősebb országnak (vagy országoknak) hadi közbelépésre egy népirtó, potenciálisan nukleáris fegyverrel rendelkező diktatúrával szemben?[6,7] Milyen morális felelősséggel tartoznak egyes országok a háború sújtotta országokból menekülő emberekkel szemben? És milyen morális felelősség vonatkozik ránk, mint fajra, mikor majd' öt évtizede képtelenek vagyunk érdemben tenni a globális klímaváltozás megfékezéséért?[8]
Talán nem alaptalan meglátás, hogy a tudósoknak kiemelt felelősség jut az emberi jólét növelésének és fenntartásának folyamatában, de szintén nagy jelentőséggel bír a kutató társadalom szakértelmének figyelembe vétele és elfogadása az alapvetően nem tudománnyal foglalkozó emberek részéről. Mind a fentiekben megnevezett veszélyek és dilemmák megoldása, mind pedig egy tudományos alaposságú értékrend felépítése csak akkor válik lehetővé, ha a tudományos szakvélemény megfelelő súllyal esik latba a jelentős döntéshozatali folyamatok során. Beláthatjuk, hogy vannak olyan kérdések, melyekben a laikus, szubjektív és/vagy informálatlan véleményeknek nincs helye. És ez teszi a tudományos megközelítést ilyen sikeressé minden területen: a robusztus konszenzushoz a tények objektív feltárásán és értékelésén keresztül vezet az út. Szóval miért is ne lehetne egy moralitástudomány? Miért ne törekednénk tudományos konszenzusra az emberi jólét maximalizálását és fenntartását illetően?
A szerző biológus, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének munkatársa, szakterülete az életmenet evolúció, az ökofiziológia és viselkedésökológia
Lábjegyzetek:
- Horowitz J. 2019 Pope Francis Says Abortion, Even of a Sick Fetus, Is Like Hiring a ‘Hitman’. N. Y. Times, 25 May. See
- 2009 Vatican backs abortion row bishop. 7 March.
- Allum N, Allansdottir A, Gaskell G, Hampel J, Jackson J, Moldovan A, Priest S, Stares S, Stoneman P. 2017 Religion and the public ethics of stem-cell research: Attitudes in Europe, Canada and the United States. PLoS ONE 12. (doi:10.1371/journal.pone.0176274)
- Holt DC, Fischer K. 2013 Novel insights into an old disease: recent developments in scabies mite biology. Curr. Opin. Infect. Dis. 26, 110. (doi:10.1097/QCO.0b013e32835eb986)
- Keller J. 2018 Who Gets the Best Care in America? Prisoners.
- Hitchens C. 2003 A Long Short War: The Postponed Liberation of Iraq. Penguin Group.
- Hitchens C. 2011 Changing Places. In Hitch-22: A Memoir, Twelve Books.
- CornwallDec. 4 W, 2019, Pm 12:00. 2019 Even 50-year-old climate models correctly predicted global warming. Sci. AAAS.
