- A Coming out egy klasszikus értelemben vett memoár, amelyben Molnár Gál Péter visszatekint a teljes életére, karrierjének állomásaira. A 2004-ben íródott szöveg mégis sokkal több, mint egy egyszerű önéletrajz: egy kortörténet, az ügynöki lét értelmezése, politikai körkép, a múlt magyarázata, egy trauma feldolgozásának eszköze.
- Ügynökmúltjára 2004-ben derült fény, amikor Fonyódi Péter A rivaldafény árnyékában című könyvében a neves kritikus Luzsnyánszky Róbert néven tett jelentéseinek teljes anyagát a nyilvánosság elé tárta. MGP is innen, másodkézből olvashatta csak vissza aktáit, az eredeti szövegekhez ő maga már nem férhetett hozzá. Saját jelentéseit is innen másolta át önéletrajzába, amelyet még abban az évben, a botrány kirobbanására reagálva írt meg. Ez a 2004-es monográfia került most kiadásra, miután a szerző jogörököse úgy ítélte meg, most jött el az ideje annak, hogy mindenki megismerhesse a teljes történetet.
- A szerző fokozatosan került az elhárítás hálójába. 1961-ben végzett a Színművészeti Egyetem dramaturg szakán, majd a párt lapjában, a Népszabadságban írt színikritikákat. Már ekkor figyelte a belső elhárítás, rendszeresen lefényképezték különböző presszókban, melegbárokban. Végül 1963-ban sikerült csapdába csalniuk: homoszexualitásával tudták végül megzsarolni, amelyért akkoriban 10 év börtönre ítélték volna.
- A Coming outban finom elbeszélői távolságtartással beszél életéről. Az ügynökmúltat saját, személyes történeteként kezelte, a botrány kirobbanásakor is így reagált rá. A rendszerváltás után azonban közügy lett abból, hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik jelentettek. Ennek ő is tudatában volt, monográfiájában pedig bevallotta,
szégyellte ügynökmúltját: ezért igyekezte elkerülni, hogy a nyilvánosság is megismerje történetét.
- Megdöbbenve vette tudomásul, amikor először újságcikkekben látta visszaköszönni álnéven írt jelentéseit. Luzsnyánszky Róbert kilétére azonban csak A rivaldafény árnyékában című kötetben derült fény. Ösztönösen próbálta az önfelmentés útját járni, mégsem akart hazudni az olvasóknak: ezt a kettősséget pedig csak ironikus hangon tudta formába önteni.
- A Coming outban szokatlan módon a kötet elején találjuk a függeléket: a botrányhoz kapcsolódó mocskolódó üzenetek, kommentek, levelek gyűjteményét. Erről az elrendezésről szerzői utasításban rendelkezett. Nagyon cinikus, sokszor már gonoszkodó újságíróként úgy érezte, most neki kell tűrnie a kritikákat. Ezen a gyűjteményen keresztül, illetve a szövegek kommentárjával mégiscsak a sokkhatást dolgozza fel. Az egész kötet a traumafeldolgozás eszköze, a szokatlan felütés pedig teljesen áthatja a memoárt:
a függeléket követő összefüggő élettörténet mintha egyfajta válasz, szembenézés és magyarázat lenne, de semmiképpen nem magyarázkodás.
- Nehéz értékelni az általa szolgáltatott információk jelentőségét, hiszen már magát a besúgás is nagyon súlyos lépés. Sokan úgy látják, A rivaldafény árnyékában című kötetben közreadott jelentések nyilvánosságra kerülése inkább használt, mint ártottak MGP megítélésének. Jóllehet pontosan tudjuk milyen személyes következményekkel járt a botrányt: a lelepleződést követően egészen haláláig teljesen elmagányosodott. Az aktákban szereplő szövegek jobbára ártatlanok, semmi olyan információ nincs bennük, ami a kulturális életben legalább pletykaként ne lett volna közismert. Legfeljebb ironikus megjegyzéseivel árthatott, de nyilvánosságra került jelentései nem tehettek tönkre karriereket, életeket.
- Latinovits Zoltán öngyilkossága miatt sokan vádolták, jóllehet egyetlen alkalommal jelentett csak róla. Ebben azt az esetet írta le, amikor a közismerten összeférhetetlen, nehéz természetű színész 1966-ban visszaadott egy szerepet, és ennek következtében távoznia kellett a Vígszínházból. A történetet nemcsak mindenki ismerte, de ráadásul a színész halálánál 10 évvel évvel korábban zajlott le. Latinovits utolsó szerepéről valóban írt egy nagyon lesújtó kritikát, haláláért azonban nyilvánvalóan így sem terhelte felelősség.
- Az ügynökmúlttal kapcsolatban természetesen nála is számtalan morális kérdés merül fel: Megkérdőjelezi-e színikritikusi életművét a besúgás? Ilyen háttérrel mennyire értékelhetett újságíróként hitelesen színpadi produkciókat, teljesítményeket, színházi életműveket? Az írás számára szent dolog dolog volt, nehezen viselte, hogy nemcsak szóban kellett tartótisztjét informálnia, hanem folyamatosan ezek írásos megfogalmazására buzdították: ugyanazzal a kézzel nem lehet kritikát és jelentést írni, mondta egyszer, mégis így tett. Molnár Gál Péter története nem értékeli át kritikusi életművét, csak árnyalja a személyiségéről kialakított képet. A Coming out című kötetből pedig végre megismerhetjük a napvilágra került történetek mögött meghúzódó személyes hátteret is.
