Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története
A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.
Pléh Csaba életútja a soha el nem fogyó kíváncsiság története
A pszichológus-nyelvész a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában most megjelent Árnyak lapjain saját élettörténetét, tudományos pályafutását, és ezen keresztül a korszak pszichológiai és a nyelvészeti tudományos világát is bemutatja, miközben annak kiemelkedő alakjairól (munkatársairól, barátairól) is portrékat rajzol.
Pléh Csaba: Ha író lennék, azt mondanám, hogy helyre akartam tenni az árnyakat azzal, hogy megírom őket
A Margó Fesztivál utolsó napján zsúfolásig telt a Kristály terem, ahol Pléh Csaba és Till Attila beszélgetett a szerző Árnyak című kötetéről. Utóbbi nemcsak róla, a családjáról és kalandos életútjáról szól, hanem azokról is, akik már nincsenek köztünk, mégis nagy hatással voltak a nyelvész-pszichológus életére.

„A starttal meg kell hogy elégedve legyek” – Amerikában kezdett új életet a híres nyomdászdinasztia tagja
A Levelek a Kner család életéből című kötet betekintést nyújt egy nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába: Kner Izidor leszármazottai, az 1940-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kner Albert és felesége, valamint a magyarországi családtagok és neves barátok - művészek, értelmiségiek - levelezéséből válogat. Olvass bele!

Marianne Fillenz hihetetlen magas fokon, intenzíven élte az életet
Egészen kivételes életutat tudhatott magáénak a temesvári születésű Marianne Fillenz, aki családjával a világháború kitörésekor Új-Zélandra emigrált, majd később Oxfordban tanult és az idegrendszer kutatója lett. Emlékiratait a világhírű filozófussal, Karl R. Popperrel váltott levelei egészítik ki.

Marianne Fillenzt barátja, Karl Popper is arra biztatta, hogy válassza a kutatást
A Tények és tanúk-sorozat új kötetében Marianne Fillenznek, az idegrendszer híres kutatójának memoárját olvashatjuk, valamint baráti levelezését Karl R. Popper filozófussal. Olvass bele!

Szegénység, kitelepítés, jogfosztottság: egy megrázó családtörténet a 20. századból
Naplóbejegyzésekből, levelekből, hivatalos dokumentumokból rajzolódik ki egy sváb-magyar parasztcsalád története a Tények és Tanúk sorozat legújabb kötetében. A Megtartó erőben az Illés család megrázó és eleven történetét ismerhetjük meg két életinterjú nyomán. Olvass bele!