Ügynök. A szóról valakinek a telefonos porszívó-eladók jutnak az eszébe, valakinek James Bond, a legtöbb magyar mégis azonnal a Kádár-rendszer besúgóira, a III/III-as ügynökökre asszociál. Az időről időre bekövetkező lelepleződések körül mindig élénk az érdeklődés, ez pedig arra utal: ezek az emberek legalább annyira izgatnak minket, mint a brit szuperkém - ha nem jobban. Hiszen a besúgóprobléma rengeteg fontos kérdést felvet: Miért lesz valakiből spicli? Hogyan néz szembe a tetteinek következményeivel? Családtagként hogyan dolgozhatjuk fel, ha valamelyik hozzátartozónkról kiderül, ügynök volt? Forgách András Élő kötet nem marad című könyvében írta meg szülei ügynökmúltját. Nem ő volt az első, és valószínűleg nem ő az utolsó sem. Cikkünkben öt fontos ügynöktémájú írást gyűjtöttünk össze.
Kapcsolódó cikk:
Forgách András: Anyám ügynök vagy besúgó volt
Szőnyei Tamás: Titkos írás - Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956-1990
Bár nem regény, listánkon mindenképpen helyet érdemel Szőnyei Tamás szakmunkája, hiszen az irodalom és az állambiztonság kapcsolatát tárja fel, méghozzá kimerítő részletességgel. Szőnyei korábban Nyilvántartottak címmel már megírta a popzenei élet körül ólálkodó besúgók történetét, ám a Titkos írásban még ennél is nagyobb feladatra vállalkozott, hiszen az irodalom szemmel tartását annak idején a zene- és filmipar megfigyelésénél is fontosabb feladatnak tartotta a rendszer. Jó író vagy dilettáns, mindegy volt, 1956 után mindenkit megfigyeltek, akiről kicsit is feltételezni lehetett, hogy írásaiban „nem helyénvaló” gondolatokkal fertőzheti meg a nyájas olvasókat. Szőnyei kétkötetes monográfiája nem csak méretét tekintve súlyos könyv: egy paranoid világot ismerhetünk meg belőle, ahol a beszervezettek még egymást, sőt, önmagukat is figyelték. Aljas, emberi, tragikus és komikus esetek egyaránt helyet kaptak a könyvben, mely olvasmányos stílusban, ám nem szenzációhajhász módon tárja fel a magyar irodalomtörténet egyik legdicstelenebb epizódját.
Lőrincz György: Besúgó voltam, szívem
Lőrincz György regénye Erdélyben játszódik, főhőse pedig egy született besúgó. Ezek szerint besúgónak születni kell, nem inkább szép lassan válik azzá az ember? Ez a történet egyik kulcskérdése. A főszereplő, Göcs András nem a kényszer miatt választja a spionéletet:már gyerekként rájön, hogy a mélyszegénységből való felemelkedés legegyszerűbb útja, ha jelentéseket tesz ismerősei kisebb-nagyobb kihágásairól. Göcsnek, bár időnként gyötri a bűntudat, nincsenek különösebb erkölcsi dilemmái, viszont a lebukástól való félelem végül ugyanúgy megnyomorítja az életét, ahogyan a regény pozitív hősének, a Göcs által besúgott Szálka Jánosnak a családja is belerokkan a hatalmi szervektől való folyamatos rettegésbe. Bár Lőrincz regénye nem hibátlan, erénye, hogy pontosan ábrázolja, hogyan tette tönkre a félelem a Ceaușescu-érában az erdélyi magyar közösségek életét.
Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak
Györe Balázs első feleségével, Csillag Veronikával együtt 1978-ban irodalmi folyóiratot akart alapítani, a szükséges engedélyt nem kapták meg, ettől fogva viszont figyelték őket. Az író tudta, hogy szemmel tartják, azonban csak a rendszerváltást követően, a Történeti Levéltárban való kutatás után bizonyosodott be a számára, hogy besúgói között bizony ott volt néhány jó barátja is. A Barátaim, akik besúgóim is voltak ennek a fájdalmas felismerésnek a dokumentuma. Gerincét az egykori „barátok” Györéről írt jelentései képezik, ezekhez fűz a szerző különféle kommentárokat, gyakran idézve saját, korábbi műveit is. A regényből fokozatosan bontakozik ki a személyes nyomozás szomorú története: miközben az író szembesül azzal, mely barátai árultak el annak idején, az olvasó előtt is világossá válik, hogyan törölte el a diktatúra az olyan fogalmakat, mint barátság, hűség és őszinteség.
Bán Zoltán András: Keserű
Bán Zoltán András fiktív tényregénye Tar Sándor író életének utolsó szakaszát idézi fel. Tarról a kilencvenes évek végén derült ki, hogy annak idején III/III-as ügynökként dolgozott, feltehetőleg zsarolással szervezték be. A lebukás nagy vihart kavart, s nem csak Tar utolsó éveire, de írói életművének értékelésére is visszavonhatatlanul rányomta a bélyegét. Bán Zoltán András Tar pályafutásának szomorú történetét dolgozza fel, végig a tényekre támaszkodva, ugyanakkor mégis fikcióként: Tar neve a regényben Sólyom Ferenc, aki Keserű álnéven tesz jelentéseket az állambiztonsági hivatalnak. A név, a cím nagyon találó: pontosan ilyen íz marad az ember szájában is a könyv elolvasása után. „Ritkán tanulni ennyit Magyarországról, mint ebből a könyvből.” – írtuk a regényről, mely a hét könyve is volt nálunk.
Esterházy Péter: Javított kiadás
A Javított kiadásnak ott van a helye a legszebb és a legmegrázóbb magyar regények között, a besúgó-irodalomnak pedig egyértelműen ez a legklasszikusabb darabja. A gyanútlan szerző a Történeti Levéltárban azzal szembesül, édesapja ügynök volt. A hír mindenki számára sokkoló volna, annak az írónak azonban, aki alig néhány hete fejezte be élete főművét, melyet éppen édesapjáról írt, egyenesen tragédia. Esterházy könyörtelenül dokumentálja a tényekkel való szembenézés nehéz és fájdalmas folyamatát a felismeréstől kezdve egészen a feldolgozásig. De fel lehet-e dolgozni egy ekkora traumát egyáltalán? A regény nem ad kész választ erre a kérdésre. Azonban azt egyértelműen hirdeti: meg kell próbálni, méghozzá a nyelv segítségével, hiszen az elfojtás, az elhallgatás egészen biztosan nem old meg semmit.
