Két éve jelent meg Visky András Kitelepítés című regénye, ami 2023-ban Margó-díjas lett. „Egyrészt családtörténet egy kisfiú szemszögéből, akit kétévesen édesanyjával, Visky Júliával és hét testvérével kitelepítenek a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe, majd a Lăteşti lágerbe, miután a református lelkész édesapát, Visky Ferencet bebörtönzik. Másrészt »az Istennel való megjegyzettség története«. Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről” – írtuk kritikánkban.
Lelkészgyerekként felnőni
A Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar íróval, drámaíróval hétfő este Valuska László beszélgetett a Müpában a Liszt Ünnep keretében. Az estet azzal indították, hogy milyen volt lelkészgyerekként felnőni. Visky András ott kezdte, hogy nagyon erős rituális keret jellemezte, amikor a család együtt volt, naponta többször olvasták a Bibliát.
Ez azonban nem volt nyomasztó, örültek egymás közelségének. A humor, önmaguk kinevetése „majdhogynem kötelező volt”. Megtudtuk, különböző „törvények” szervezték a családi életet: például nem volt szabad megsértődni, mert a „sértődés az ördögtől van”, és ott volt még a rugalmasság törvénye, ami azt jelentette, hogy ha valaki beszólt nekik, a gyerekek jobban tették, ha inkább elgondolkodtak rajta.
Visky úgy látja, a Kitelepítés a maga életét éli, és ez már a könyv története, nem az övé. A nyolcadik kiadást nyomtatják, és külön öröm számára, hogy középiskolások is olvassák.
„Tüneményes, hogy hogyan látnak rá a regényre, ennek a szeletére a történelemnek, hogy mit jelent, hogy gyermekként politikailag megjegyzett, veszélyes vagy. Ilyenkor mindig büszkén előadom, hogy már kétévesen megszületett rólam a hivatalos irat, hogy ellenforradalmár vagyok – fogalmazott. – Vannak olyan időszakai a történelemnek, amikor félnek az ártatlanságtól, amikor a hatalmasok elkezdenek a gyerekektől félni.”
„Ez egy teher, amit le kell rakni”
Tudta, hogy ezt a történetet meg akarja írni, de 17 év kellett hozzá, hogy a regény nyelvét is megtalálja. Írt róla verset és színházi darabot, és amikor a Júlia című darab megszületett, azt hitte, elvégezte a munkáját. „Akkor felismertem, hogy azért mondom ezt magamnak, mert nem akarok több kudarcba belefutni a könyv megírása kapcsán. Amint szembenéztem ezzel a gyávasággal, ismét nekimentem a könyvnek, mert a regény mégiscsak egy világrekonstrukció, a darab állapotrekonstrukció” – fejtette ki.
Amikor leadta a kéziratot a kiadónak, nagy békességet érzett. „Ez egy teher, amit le kell rakni”, mondta.
A könyv fogadtatása tekintetében kishitű volt, máig megérintik, amikor az olvasók megosztják vele, hogy mit jelentett számukra a könyv. Fontos közösségi élmény lett sokak számára, sokféleképpen tudnak hozzá csatlakozni.
Odajönnek, és azt mondják: »köszönjük, hogy megírta a történetünket«. Itt látszik az ereje és a szépsége az irodalomnak”
– fogalmazott.
Valuska László felvetette, hogy a könyv olvasása során elkezdte felülbírálni azt az állítást, hogy a történelmet a győztesek írják, hiszen az elbeszélő egy új keretezéssel felül tudja ezt írni. Visky András hasonlóképpen gondolja.
Elkezdtem gyanakodni, hogy a történelmet lehet, hogy nem az erősek írják, hanem a gyöngék, lehet, hogy nem a győztesek, hanem a vesztesek.”
Úgy folytatta: ma az erő kultuszában élünk. „Az emberiség a maga történetében soha nem jött ki jól akkor, amikor az erőben bízott, mert nincs olyan pusztítás, ami ne volna önpusztítás is. Akkor, amikor ezek a visszhangok vesznek körül és ez a diskurzus uralja a médiát is, nekem fontos ismét a gyermek szemével látni a világot. A gyermek elképesztő nagy bizalommal néz bele a világba.”
Megjegyezte, fontosnak tartja a gyengeség védelmét, mert „mindannyian ebbe a helyzetbe kerülhetünk egyik pillanatról a másikra”.
Létezik-e még szentség?
Visky András már az új regényét írja, erről részleteket is elárult. „Tudom, hogy számon fogják kérni rajtam a Kitelepítés boldogságát, de ez másfajta könyv lesz” – vezette fel. A szentség mint testi tapasztalat érdekli, az édesapjával együtt bebörtönzött emberek életét kutatja, akik között három nő is volt.
Az ő életük révén szeretnék valami olyasmit megtudni, hogy egyáltalán létezik-e még szentség a világban.”
Az est egyik közreműködője Balla Gergely, a Platon Karataev énekes-dalszerzője volt, akit egyrészt az köti a szerzőhöz, hogy családjaik generációkra visszamenőleg ismerik egymást, másrészt pedig mindketten lelkészgyerekek, ami szerinte egy „különc faj”. A regényből Varga Lili és Blaskó Borbála olvasott fel. Előbbi sorsszerűnek tartja a regénnyel való találkozását, amiben leginkább a hit „megrendítő és velőt rázó” ereje mozdította meg.
