Török Sophie-nak, azaz Tanner Ilonának 1929-ben jelent meg az első kötete, az Asszony karosszékben, ekkor harmincnégy éves volt és már nyolc éve Babits Mihály feleségeként élt, saját gyereke azonban nem született, nem tudott teherbe esni (1928-ban a házaspár örökbe fogadja szakácsnőjük és Török Sophie bátyjának újszülött törvénytelen lányát, Ildikót).
Az Asszony karosszékbent, amely a kötet címadó verse volt, lehet ebben az életrajzi kontextusban is olvasni. A vers beszélője úgy érzi, megrekedt az élete. Ez már rögtön az első sorból kiderül: egy olyan nőt látunk magunk előtt, aki, mint egy idős ember, tétlenül ül a karosszékben, mert már úgy tűnik, nem tartogat számára semmit a jövő. Nem ezt szeretné azonban érezni, újdonságra, nyugtalanságra, kiteljesedésre vágyik. A versben a gyermektelenség témája is előkerül, de nem csak arról van szó, hanem általánosságban arról, amikor valaki tele van frusztrációval és indulattal, mert nem találja a helyét, és úgy érzi, nincsen semmi perspektíva előtte.
Török Sophie: Asszony karosszékben
Valamit még kellene tenni az életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban - mint elkészült
kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és
menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely fulladozva
keres utat - és vágy, mely nem ült még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szűz dolgok rejteznek ezen a
sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sűrű
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érő szőlők között; - kik íme mind kéjes
alázatba teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörű izgalmas játékaiból. De nyugodt
bőröm alatt indulatok remegnek, sistergő
indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint
tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás
sakktáblán. - Hiszen mindennek meg kell
érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan
semmi se lesz és Isten! tűrhetsz-e éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Érte lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben - tavasz!
szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgő életek között e néma
bölcs mennybolt alatt a borzas
kotlót irígylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint
meleg szárnyai alá
rejti tengernyi csibéjét.
