Az égi és a földi világ kerül szembe egymással Szécsi Margit versében, amely a kettősségekkel játszik. A menny, az ének, a csillagok állnak az egyik oldalon, a gépfegyverek nyomai, a pusztulás, a leomlott bálványok a másikon. Mintha a vers tétje az lenne, hogy el lehet érni-e még egyáltalán az égihez, ha a földi világ ilyen.
A kettősségek aztán belső érzésekben, minőségekben tükröződnek vissza, ahogy az a címben is megfogalmazódik: „bicskám és szívem kinyitva”. A költőben azonban minden ellenére „valami énekel”, a műhelye nemcsak a föld, hanem az ég is, a nevetés és a zokogás mellett pedig ott van a csillagok pora.
Szécsi Margit: Bicskám és szívem kinyitva
A menny alatt,
gépfegyver-csipkézte mű-márványok,
lerontott traverzek, állványok,
lepusztult bálványok alatt
élek:
bicskám és szívem kinyitva.
Valami énekel bennem
zokogva és tanítva.
Végtelen nevetéseim
csillagozzák halálomat.
Bohóc és anya vagyok
s szerető.
De ringyó soha.
Műhelyem lett a föld, az ég,
beborít a csillagok pora.
