Fény és árnyék, izgalom és kábulat, ég és föld – a nyár kettőségeiről mesél Szabó Lőrinc borzongató, szuggesztív verse. A Nyári utazás nagyon erős atmoszférájú szöveg, a hőség, a csörtető gyorsvonat, az izzó nyári fények kísérnek minket, egészen az égig.

A nyári parázsló izzás aztán kivetül a vers elbeszélőjére is, akit a robogó vonathoz és a Naphoz hasonlóan szintén a „Tűz vad lelke visz”, akinek testvére „ez az iszonyú nyár”. Ezt a tüzes, vad energikusságot akarja megtörni a renyhe testi lét, amely a forrósággal szemben az árnyékba vágyik. A vers hátterében mintha ott húzódna a Daidalosz és Ikarosz történet is: a végkifejletben a repülés csodája győz, a vágyakozás a magasságok iránt, a Nappal való találkozás és egyesülés, bármi áron.

Szabó Lőrinc: Nyári utazás

Nyár, dél, fény. Ég és föld: parázs,

minden perc egy-egy baltacsapás:

kábító fénybalták alatt

izzadva csörtet a gyorsvonat.

Ez jó nekem – – Óh, nem, ez is kevés:

engem a Tűz vad lelke visz és

old szét, hogy csupa láng legyek

s elkapjam a menekülő egeket.

Én tűz vagyok, érzem, oly égi sugár,

mint testvérem, ez az iszonyu nyár,

s a Napba vágyom – Óh, hogy elmarad

ez a nyomorult Föld a röptöm alatt,

hogy elmarad a renyhe testi lét,

mely most csak az árnyék hüvösét

keresi, dongó és arató –

Nyár van, dél, ernyedt, altató

pihenés – Én sohasem pihenek!

Még túlragyogom a földi perceket,

lelkem még csupa robbanás,

folytonos halál és feltámadás:

még szállok, céltalan és vakon,

de oly tüzekkel gazdagon,

hogy mikor elérem, megborzong a Nap,

ha rácsókolom egy sugaramat.