Fény és árnyék, izgalom és kábulat, ég és föld – a nyár kettőségeiről mesél Szabó Lőrinc borzongató, szuggesztív verse. A Nyári utazás nagyon erős atmoszférájú szöveg, a hőség, a csörtető gyorsvonat, az izzó nyári fények kísérnek minket, egészen az égig.
A nyári parázsló izzás aztán kivetül a vers elbeszélőjére is, akit a robogó vonathoz és a Naphoz hasonlóan szintén a „Tűz vad lelke visz”, akinek testvére „ez az iszonyú nyár”. Ezt a tüzes, vad energikusságot akarja megtörni a renyhe testi lét, amely a forrósággal szemben az árnyékba vágyik. A vers hátterében mintha ott húzódna a Daidalosz és Ikarosz történet is: a végkifejletben a repülés csodája győz, a vágyakozás a magasságok iránt, a Nappal való találkozás és egyesülés, bármi áron.
Szabó Lőrinc: Nyári utazás
Nyár, dél, fény. Ég és föld: parázs,
minden perc egy-egy baltacsapás:
kábító fénybalták alatt
izzadva csörtet a gyorsvonat.
Ez jó nekem – – Óh, nem, ez is kevés:
engem a Tűz vad lelke visz és
old szét, hogy csupa láng legyek
s elkapjam a menekülő egeket.
Én tűz vagyok, érzem, oly égi sugár,
mint testvérem, ez az iszonyu nyár,
s a Napba vágyom – Óh, hogy elmarad
ez a nyomorult Föld a röptöm alatt,
hogy elmarad a renyhe testi lét,
mely most csak az árnyék hüvösét
keresi, dongó és arató –
Nyár van, dél, ernyedt, altató
pihenés – Én sohasem pihenek!
Még túlragyogom a földi perceket,
lelkem még csupa robbanás,
folytonos halál és feltámadás:
még szállok, céltalan és vakon,
de oly tüzekkel gazdagon,
hogy mikor elérem, megborzong a Nap,
ha rácsókolom egy sugaramat.
