Karinthy Frigyest nagyon érdekelte a férfi-nő viszony természete, illetve azok a téveszmék és rögeszmék is, amelyek a két nem kapcsolatáról élnek az emberekben. „Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt, a nő a férfit” – írta találóan. Férfitársam című dühös versének is ez a témája, a megszólítottak ebben az esetben a férfiak, illetve egy bizonyos típusú férfi.

Az egész vers tulajdonképpen egy hosszú, hömpölygő kirohanás azok ellen a férfiak ellen, akik megrontják, megbántják, megfélemlítik, zaklatják a nőket, akik árut akarnak csinálni a női testből. Karinthy úgy ír róluk és nekik (tegeződve, E/2. személyben), mint akik a bűnükkel mindent elrontanak, a szerelmet, az ártatlanságot, a nevetést, de őket okolja a nők félelmeiért, dühéért, bizalmatlanságáért is. Sőt, ennél is tovább megy, ahogy halad előre a szöveg, egyre inkább általános vádirattá válik. Azokat a bizonyos férfitársakat pedig nem kevesebbel vádolja, mint azzal, hogy miattuk van gyűlölködés és háború, és miattuk hullik szét Európa is.  

Karinthy Frigyes: Férfitársam

Férfitársam,
Ki rekedt susogással, közelhajolva,
Az uccán pénzt ajánlasz a nőknek,
Nyomorult
Te nem érzed a lehelleted,
Te talán nem is tudod, hogy a te
  lehelletedtől vált bűzössé
  a rózsakehely
És a kipattanó jázmin szerte a világon
Mit tettél boldogtalan, te nem tudod
Borzasztó
Te vagy az oka, hogy keserű lett
  a boldog, csodálkozó nevetés
Miattad köpi ki undorral az édes
  cseresznyét legörbülő szájunk,
  mert mindegyikbe odapetézted
  kukacodat,
Tőled tanulta meg a pipacs, hogy
  pusztító mákonyt hord kelyhében
És a vipera, hogy a foga mérges,
Te adtál kést és bombát a szép kis gyermek kezébe,
Neked köszönheti a tiszta szomjúság,
Ki gyanútlan kinál édes bort friss harmatért
  az ostoba gőg kalmártekintetét
  gyanakvó pillák alól
  s a nyálat, amit szemébe köp
  a fenevaddá dühített asszony
S a tőrt, amit szívébe vág
Neked az utálatos pirosítót
S a kéjpoklot hazudó szemfestéket -
Te rondítottad be Agricola édes ligeteit
S az édesen fütyörésző pásztorsípba
  te dugtál recsegő kavicsot,
A szerelem tiszta esszenciáját, isten
ajándékát te mocskoltad ihatatlanná
És téged vádollak a háborúval is
És hogy gyűlölik egymást az egymásért epedő népek e Földön
És ha Európa összeomlik s vigyorgó
  sárga kutyák lepik el romjait is,
Azzal is téged vádollak.
Szegény nyomorult,
Nem gyülöllek én,
Elfordulok, ne lássam;
Idd meg, amit főztél:
A nadragulyát.