Idén kicsit hamarabb érkezett az ősz, mint ahogy azt szerettük volna, bár nyilván nem ez az első olyan év, amikor a nyárnak hirtelen szakad vége. Erről tanúskodik Heltai Jenő Ősz című verse is, amelyben a lírai én a nyári meleg fények és napsugarak után rimánkodik, és arra kéri az őszt, ne siessen még, ne kergesse el a nyarat.
Az évszakok persze szimbolikusak, az ősz pedig a mulandóság jelképe ebben a versben is. Ha a nyár a fényt és az életet jelenti, akkor az ősz a szürkeséget, az árnyakat, az élet végének közeledését. Heltai versében az ősz elhessegetése tehát többről szól, mint a meleg nyári napok utáni vágyról. Az életbe szeretne kapaszkodni még egy kicsit.
Heltai Jenő: Ősz
Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.
Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.
Szürke ég, szürke vég,
be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
sötét árny integet.
Sötét árny, néma váz
bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
integet csak, menni kell.
Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies…
Ősz, ősz ne siess!
