Lassan két hónapja elhagytuk a nyári napfordulót, augusztus közepén érezhetően korábban sötétedik már, az esték is hűvösödnek - fordul az év az ősz felé. De ki jár az éjszakában? Nemes Nagy Ágnes Hekaté című verse 1956–58 körül keletkezett, a Hold ciklus részeként első címe Hold III volt. 

Hekaté az éjszaka, az alvilág, a varázslás görög istennője. Gyakran három arccal ábrázolták, egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt. Arcait a Nap, a Hold és az Esthajnalcsillag ékesítette, egyik teste égi, másik földi, a harmadik alvilági - éppen ezért keresztutak, határok, átjárók őrizője, nemcsak fizikai, hanem spirituális értelemben is, így a születéshez, a szüléshez és az újjászületéshez is köze van. Hésziodosz szerint jóakaratú istenség, akit tiszteltek az emberek.

Nemes Nagy Hekatéja az éjszakát járja az istenek rendíthetetlenségével, és úttalan utakon lépked (ez a versben vizuálisan is megjelenik), azaz oda is eljut, ahova más nem képes. A mészkőszikla a Hold és a csillagok sápadt fényében tud vakfehérré válni, a termékenységet szimbolizáló fügefa pedig feketébe fordul. A Hekaté vállán lengő puzdra az a bőrtok, amiben a nyílveszőket tartották, holdistennőként ugyanis egyik attribútuma az íj is. A versben összetalálkozik az isteni keménység (szikla, törzs) és az örök mozgás, Hekaté még ezek ellentétét is képes feloldani magában. 

Hekaté

Jár
     jár
         jár a lábam
Éjszakai vakfehér
Mészkőszikla oldalában
Mészkő csöndbe lyukat ás
Karszti-patak-zubogás

Egy fekete fügefa görcse
Semmi más
Fényes sziklán fekete törzse
Puszta váz
Puszta

Vállamon
Széles szíjon leng a puzdra
Leng
        jár
             lép a láb
Úttalan útra

(címlapi kép: Fortepan / Hunyady József)