Philip K. Dick már a ’60-as években eljutott odáig, hogy az emlékeit kiárusítsa. Akkor még csak kicsiben. Meglehetősen későn került Hollywood látóterébe az általános gondolkodásmóddal szembemenő rendkívüli kreativitása, amely még ma is fejvakarásra készteti a filmstúdiók fejeseit. Pedig feldolgozható irodalmi alapanyag akad bőven, és a filmes technika is beérett hozzá – mint azt a 2000-es évek eleje bizonyítja: Imposztor, Különvélemény, A felejtés bére, Kamera által homályosan, Next – A holnap a múlté és a Sorsügynökség, hogy csak a nagy mozifilmes adaptációkat említsem. A 2010-es évekre ez a tendencia a nézői trendek változásával egyre inkább a televíziós sorozatok felé billent el (lásd: a Különvélemény sorozat adaptációja, Electric Dreams és a The Man in the High Castle). Dick semmihez sem fogható nézőpontjának a mozgókép világába implementálása a ’80-as, ’90-es évek korszakalkotóan úttörő produkcióihoz fűződik: a Szárnyas fejvadászhoz és Az emlékmáshoz.
Az Emlékárusítás nagyban és kicsiben című novelláját 1966-ban publikálta az író a The Magazine of Fantasy & Science Fiction magazinban. A megfilmesítési jogai nyolc évvel később mindössze 1000 dollárért keltek el. Nem meglepő, hogy a sztori megihlette a filmeseket: a szürke hétköznapokból öntudatra ébredő kisember figurája vissza-visszatérő motívuma Dick világának. A belső nézőpontjától szabadulni vágyó egyén szomjazik az őt körbe ölelő objektív világ minden fonákságára. Az író képzelete pedig az absztrakt fogalmak és a feje tetejére állított axiómák valóságos kincsestára.
Dicknek a műveiben sikerült ablakot nyitnia a szubjektivitáson túli végső valóságra, és élénk képzeletű fantáziájával belaknia.
Az emlékmás tipikus példa erre, amelynek kétértelmű lezárása a néző képzeletére bízza, hogy amit főhősünk szemszögéből megtapasztalunk, az álom-e vagy valóság.
Philip K. Dick nyomorult kisemberei - Könyves magazin
Phillip K. Dick már csak ilyen. Soha nincsenek könnyű válaszok, sem biztos támpontok, sem erős és határozott hősök. Csak nyomorult kisemberek vannak, akik szerencsétlenül botladoznak a megismerhetetlen, felfoghatatlan valóságok kusza labirintusában.
A filmeseknek azonban sokáig nem sikerült fogást találniuk Dick történetén. A forgatókönyv idővel csak hízott, ahogy a különböző írók és rendezők a maguk képére próbálták formálni, például a rövid időre képbe kerülő David Cronenberg rendező beleírta a lázadók szörnyszülött vezérét, Kuato és a marsi mutánsok figuráit. A filmes projekt Arnold Schwarzenegger szívügyévé vált, akinek állhatatosságának köszönhető, hogy egyáltalán megvalósult. Nemcsak a megfilmesítési jogokat vetette meg Andrew G. Vajna és Mario F. Kassar produceri cégével, a Carolcoval (nekik köszönhetjük a Rambo-filmeket, a Terminator 2-t és még sok más produkciót), de rendezőt is keresett, később pedig beleszólt a forgatókönyvbe és a forgatásba is. Persze a főszerepet kisajátította magának, amiért igazából senki sem igazán lelkesedett. Amikor Schwarzi meglátta Paul Verhoeven előző, látványosan erőszakos sci-fi akciófilmjét, a Robotzsarut, tudta, hogy a kompromisszumokkal hadilábon álló holland rendezőnek kell megcsinálnia a filmet. A szkriptet átírták Schwarzeneggerre, így vált a főszereplő könyvelő karakteréből az osztrák tölgyhöz jobban illő építőmunkás.
Az adaptáció megtartotta a novella alapmotívumát:
a jövőben nincs már többé szükség a személyes megtapasztalásra, egy rutineljárással bármilyen emléket bevéshetnek az ember fejébe, hogy aztán boldogan élje tovább az életét olyan élményekkel gazdagabban, amelyek valójában meg sem történtek.
A főszereplő Douglas Quaid egyszerű, átlag melós egy építkezésen, aki az álmaiban folyton a Mars felszínét rója. Persze nincs lehetősége arra, hogy meglátogassa a távoli űrkolóniát a vörös bolygó felszínén, így kapva kap az alkalmon, amikor a Rekall vállalat reklámjában hall az emlékutazásról. Felesége és kollégája tiltakozása ellenére befizet egy marsi titkosügynökös túrára a koponyája körül, s bár a beavatkozás nem jár ugyan sikerrel, Quaid álma mégis valósággá válik: darabokra hullik a világa, miközben kémként elutazik a Marsra, hogy a fejében mélyen eltemetve őrzött titok segítségével megszabadítsa a bolygót a totalitárius rendszertől.
Borítópornó: A Philip K. Dick-sorozat - Könyves magazin
Rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek a nagy ötletek, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Az Agave gondozásában megjelenő Philip K. Dick-sorozat bátor borítóiról Faniszló Ádám grafikussal beszélgettünk.
Az emlékmás című film sikerének titka, hogy a készítői a kiinduló irodalmi alapanyaghoz méltó módon, rendkívül kreatívan és innovatívan tovább tudták gondolni a történetet.
Quaid a szegény ember James Bondja, aki a nézővel egyetemben képtelen eldönteni, hogy amit lát, az a valóság, amit eddig eltakartak a szeme elől, vagy még mindig ott ül valahol az emlékeit buheráló gépezetbe zárva.
Az emlékmás tulajdonképpen a Mátrix előfutára, gépek helyett a testetlen hatalommal, amelyre nincs ráhatással a társadalom kisembere.
Philip K. Dick és az örök paranoia - Könyves magazin
Mindezt a korát megelőző vizualitással sikerült abszolválniuk, vegyítve a legújabb számítógépes effektusokat a hagyományosabb makettekkel és bábokkal megvalósított megoldásokkal. A digitálisan restaurált, 4K-s HDR képpel és újrakevert hanggal ismét a mozikba kerülő 30 éves produkció jól öregszik, tartja a formáját, nem beszélve a varázsáról. Schwarzenegger karrierje csúcsán szinte alig enged teret a többi színésznek, méretes muszklijaival és végtelen karizmájával mindenkit kitakar a képből. Egyedül az akkor még alig ismert Sharon Stone-nak sikerült – szó szerint – beverekednie magát a mainstreambe, és ehhez csak a mindenki Terminatorának ujját kellett eltörnie. Verhoeven felfigyelt a csinos, agilis és tehetséges színésznőre, és a következő filmjét, a kitárulkozós Elemi ösztönt is vele forgatta.
Az emlékmás tele van olyan emblematikus részletekkel, amelyeket soha még sehol másutt nem láthattunk, és mélyen belevésődtek a tudatalattinkba: ilyenek a Mars felszínén játszódó, légnyomás-hiányos szem-kidülledős jelenetek, a még ma is látványos test szkennelő röntgenfal a mozgó csontvázakkal, a kövérnős útlevélellenőrzés, a hárommellű marsi mutánsnő vagy Kuato sokkoló belépője. Ezek az ikonikus epizódok pedig mind a film sajátjai, amelyet a filmkészítők kreativitása tett hozzá Philip K. Dick nagyszerű történetéhez. Nem véletlenül volt 1990 legdrágább (az önfejű Verhoeven bizony csúnyán elszállt a költségekkel), de egyben legnagyobb nyitóhétvégéjét produkáló mozija, ami megérdemelten kapott Oscar-díjat a vizuális effektjeire.
Len Wiseman és neje, Kate Beckinsale 2012-ben készített remake-et a történetből. Nem akarták majmolni az 1990-es kultklasszikust, így hát az emlékbevésős novellás alapra egészen új sztorit kreáltak a Brit-szigetekkel és az ausztrál gyarmatával, melyeket gravitációs liftrendszer köt össze a Föld magján keresztül – kreatívak és innovatívak igyekeztek lenni, ám filmjük túl steril és lélektelen lett, mint a rendőrállamuk rendfenntartó droidjai. Hiába voltak az akciók látványosak – különösen a Különvéleményt megidéző autós üldözés -, a történet gerincét adó politikai szál kidolgozatlansága unalmassá degradálta az egészet. Nem beszélve a teljesen felesleges Ethan Hawke-cameóról. A Ian Fleminget olvasó Colin Farrell Beckinsale és Jessica Biel mellett is belefásult a szerepbe. A modernizált Emlékmás sem történetben, sem látványban nem volt képes felérni a 20 évvel korábbi elődjéhez.
Az ezredfordulón készült még egy televíziós sorozat, amely Az emlékmás égisze alatt vegyítette az eredeti történetet a Szárnyas fejvadásszal. Az erőltetettnek tűnő crossover valójában nem is volt rossz, az egy évadot megélt szériát speciális effektusai miatt Emmy-díjra jelölték.
Philip K. Dicknek még számos eredeti története várja, hogy feldolgozzák. Hollywood remake-, és reboot-özönben megnyilvánuló szellemi válságára a megoldás valójában évtizedek óta ott van a könyvadaptációk elásott forgatókönyveiben. A koronavírus-járvány most új tényező, amely minden bizonnyal vissza fogja vetni a filmgyártást. Új reményként pislákolnak fel a streaming-szolgáltatók saját gyártású produkciói, amelyek előszeretettel nyúlnak a könyvtárak mélyén megbújó szellemi kincsekhez. Már nem snassz dolog hollywoodi A listás színészként elszegődni tévéfilmet vagy sorozatot forgatni. A trendek jönnek-mennek. Az emberek változnak. Az olyan kőbe vésett kultklasszikusok, mint Az emlékmás, maradnak. Kősziklaként a szellemi vártán.
