Rétegekből állunk, és mindig csak egyet tudunk megérinteni magunkban, kezdte mondandóját Tisza Kata, aki szerint ez az emberi lét sajátossága. A probléma ott kezdődik, ha ezek a rétegek elszakadnak egymástól, egymás ellen fordulnak. A legnehezebb dolgunk azzal a rétegünkkel van, ami mindennek a mélyén, létszenvedésként jelentkezik. Ez annyira fájdalmas, hogy inkább terelünk, megpróbáljuk mindennel elfedni. A helyzetet bonyolítja, hogy ez az, amivel egyedül kell megbirkózni, mások nem igazán tudnak benne segíteni.
A kötetet az elmúlt nyáron írta, ekkor kezdett ő is párbeszédbe ezzel a rétegével, mert nem akart neki hátatfordítani. „Ez lett a bevezetés a semmibe.”
A Semmi meghatározása
Tisza Kata szerint ez a semmi a részünk: eltüntetni nem lehet, az egyedüli megoldás az, ha kapcsolatba lépünk vele. Ezzel a munkával ugyanakkor elkészülni sem lehet, folyamatos az életünkben, legfeljebb hullámozhat, az életszakaszainktól függően elhalkul vagy felerősödik. Amikor flowban vagyunk vagy jól tudunk egy közösséghez kapcsolódni, akkor kevésbé hangsúlyos, amikor viszont olyan krízisbe kerülünk (például elveszítünk valamit, ami meghatározza az identitásunkat), akkor „felkínálja magát ez az űr”.
Két válaszunk lehet ilyenkor, menekülünk vagy elfogadjuk, utóbbi belső csöndet, egyedüllétet kíván.
„Az igazi munka a csöndben történik.”
Ha ezt elmulasztjuk, akkor egyre lappanganak és duzzadnak a feldolgozatlanságok.
A terápiás segítség ezzel együtt sokat jelenthet, viszont csak akkor, ha a terapeuta is kapcsolatban van a saját semmijével, nem pusztán a tankönyvből tanultakra támaszkodik. Ennek fontosságát a beszélgetés során Tisza Kata többször is hangsúlyozta.
Hazugságok vagy kapcsolat magunkkal
Sziszüphosz leguruló köve az emberi létezésünk alapmotívuma Tisza Kata szerint. Amikor leteszi a követ, az a szabadság pillanata, aztán újra neki kell állnia dolgozni vele.
Ha a fókuszunk a saját érzéseinken vannak, akkor megérezzük, mi van a traumáink mélyén. Addig viszont terelünk, nem tudunk ezzel a részünkkel viszonyba kerülni.
„Amit nem érzünk, azt nem tudjuk meggyógyítani.”
Az első szakasz, magyarázta Tisza Kata, nagyon fájó, főleg, ha például valakinek olyan gyerekkora volt, amiben nem engedhette meg magának, hogy a saját érzéseivel foglalkozhasson.
Olyan ez, mint egy seb, amit a hazugság csak tovább fertőz. Akkor lehet kitisztítani, gyógyítani, ha ki tudjuk mondani, hogy az egy seb.
És hogy mik gyógyítanak? Például az empatikus kapcsolat: „Ha a legnagyobb szarom közepette tudnak felém szeretettel viszonyulni, akkor talán én is tudok saját magam felé.”
Meglepő pillanat volt, amikor Tisza Kata azt mondta, hogy azért olvasunk, hogy eltereljük a fájdalmakat. Hiszen sok könyv elolvasása azt a látszatot keltheti, hogy dolgozunk magunkkal.
Az új filozófia és az álmok prizmája
Tisza Kata eddig is határterületeken mozgott, az irodalom és a pszichológia mellé viszont most belépett harmadikként a filozófia is. Az elmúlt időszakban meglátta a szakmája korlátait és elkezdett kiábrándulni a pszichológiából, szüksége volt valamire, amivel „tovább tágíthatja a horizontot”.
Vida Gábor már mondta neki, hogy van benne egy filozófus, de ezt nem igazán hitte el neki. Az egzisztencialista pszichológiával foglalkozó Kőváry Zoltán (akivel a 2023-as Margón beszélgetett) visszajelzéseire ugyanakkor bátran hagyatkozik, ezért rábízta magát, hogy jónak találja-e az ebbe az új irányba nyíló novellákat.
Kővárynak egy, a kötetben szereplő kifejezést is köszönhet, ez a Newton prizmája. A pszichológus szerint ugyanis Tisza Kata elméje prizmaként működik:
amikor beérkezik egy inger, akkor azt ezer színre bontja, és abból estére lesz egy történet.
Az ilyen ingerek mellett ennek a prizmának a működéséről tanúskodnak Kőváry szerint az álmok is. Tisza Kata ugyanis intenzíven álmodik, ezek gyakran aznapi találkozásokra reflektálnak, mintha a másik ember vagy a saját érzéseit, viszonyulását dekódolná velük. Ezekre az álmokra egyre jobban hallgat, részei a valóságának. Felmerült, hogy itt valami olyasmiről lehet-e szó, mint a Gólyakalifában, Tisza Kata szerint viszont ezek nem különálló életei (egy ébren és egy alvás közben), hanem szoros a kapcsolat közöttük.
Megengedni egymás létezését
A beszélgetés végén felmerült, hogy sok novellában megjelenik az intimitás fontossága.
A szerző szerint az intimitás pont ott kezdődik, mint amit ő a könyvbemutatós beszélgetésben megtapasztalt, hogy a kérdező fél jelen volt, igazi érdeklődést mutatott. Ebben a helyzetben ő el tudott lazulni és valódi, nem sablon mondatban válaszolni. Az ilyen jelenlét nélkül viszont egy beszélgetés felszínessé válik, amitől aztán a kapcsolat is kiürül.
Tisza Kata szerint az egyensúly a kulcs: egyszerre akarunk szabadok lenni és kapcsolódni. A problémát a végletek okozzák, ha valaki csak egyedül tud lenni, vagy ha csak egy másik emberrel. Minél inkább tudunk középen állni (tehát másokhoz is kapcsolódni, de az autonómiánkat is megőrizni), annál inkább a valóságban élünk, akkor tapasztaljuk meg az intimitást.
„Ez tulajdonképpen a kölcsönösség, amikor jelen vagyunk és megengedjük egymás létezését.”
Képek: Hinsenkamp-Fekete Tina/margófeszt
