Zenével indult Tisza Kata új esszéregényének, az Egyedülnek a margós bemutatója: Víg Mihály és Menyhárt Jenő játszottak. Az est moderátora Illés Andrea volt, aki elsőként azt kérdezte a szerzőtől, miért őket hívta meg erre az estére, mi a szerepe ezeknek a számoknak az öregedésről szóló kötet bemutatóján. Tisza Kata válaszában a zene identitásképző szerepéről beszélt, arról, hogy a zene milyen fontos eleme annak, hogy kik vagyunk mi. Ő ezeket a számokat rengeteget hallgatta 14 éves korában Marosvásárhelyen, jóval később pedig egy életkrízis idején futott bele egy Balaton-koncertbe, amikor is soha nem tapasztalt erővel törtek rá ezek a dalok, olyanok voltak számára, mint egy identitás- vagy időkapszula, mintha visszanyerte volna saját magát.
A beszélgetés során elhangzott, hogy az Egyedül hátterében egy doktori kutatás áll, amely az ageizmust, az életkor alapú előítélet témáját vizsgálta. Fölmerült, hogy fiatalon őt miért foglalkoztatta az öregedés. Tisza Kata azt mondta, ennek a gyökere a múltban keresendő: gyerekkorában, a 80-as évek Romániájában sokat volt egyedül, mert sokan kivándoroltak, a szülei pedig éjjel-nappal dolgoztak. Ebben az időszakban rendszeresen bóklászott parkokban és sok idős embert látott egyedül ücsörögni. Ekkor kezdte el foglalkoztatni, hogy milyen lehet az élet második felében egyedül maradni. Erős rokonságot érzett velük, hiszen tulajdonképpen ő is egyedül volt. „Ha valamitől nagyon félek, belemegyek” – mondta, hozzátéve, hogy emögött az az elképzelés áll, hogy amikor majd eljön az idő, amikor aktuális lesz a probléma, addigra már fel fog készülni rá.
Az Egyedül a gyászról, az öregedésről, a túlélésről és a megbékélésről szól. Olvass bele!
Tovább olvasokAz öregedéssel kapcsolatban említette, hogy jelenleg az a nehéz, hogy nincs olyan társadalmi háló, ami biztosítaná a körülményeket a méltó emberi életvéghez, ezt a saját családjában is megtapasztalta. Az öregség elmondása szerint sokáig nem volt tematizálva a pszichológiában, ezért is akart vele foglalkozni, egy hiánytémát keresett. Szó esett arról is, hogy az öregedésről úgy szoktunk beszélni, mintha az ránk nem vonatkozna, elidegenítjük magunktól. Tisza Kata szerint az ageizmus, hogy öregedni rossz, beépül a bőrünk alá gyerekkorunktól kezdve (ld. vasorrú bába és hasonlók), ami ahhoz vezet, hogy nem alakul ki védekezési mechanizmus bennünk és ez később akár időskori öngyűlöletet is okozhat. A szerző arról is beszélt, hogy Magyarországon elég magas a frusztráció az időskorral kapcsolatban (pl. az egészségügy és a nyugdíjrendszer miatt), ez pedig szintén erősíti a marginalizációt, az előítéleteket és a diszkriminációt. „Szorulunk ki a peremre, ahogy nő az életkorunk.” Ennek kapcsán szó esett a férfiak és a nők közti különbségekről is az életkor alapú előítéletek terén. Tisza Kata szerint elvileg nem kellene különbség legyen a nemek közt, de a társadalomban mégis van, mert különböző attribútumokat társítunk a nemekhez. A nőknek a legfőbb értéke a társadalmi megítélés szerint a külsejükhöz és a reprodukciós képességükhöz tartozik, míg a férfiaknál a hatalomhoz, a státuszhoz, az anyagiakhoz. A nőknél ezek az „értékek” az életkor haladtával csökkennek, módosulnak vagy eltűnnek, míg a férfiaknál akár erősödhetnek is.
„Ez az öregedés kettős mércéje.”
Illés Andrea azt is említette, hogy először megijedt az Egyedül címtől, mert az egyedülléthez sokan negatív képzeteket társítanak. Tisza Kata szerint az egész ageizmus-jelenség hátterében ott lapul az ember egzisztenciális szorongása, a halálfélelem. De a szorongás mértékét meghatározza az ember kapcsolatainak minősége is. Ugyanakkor nem mindenkinek adatik meg, hogy párban éljen, az életközép felé beindulnak a veszteségek és az élet második felében sokan vannak egyedül. A társadalmi megítélés ráadásul az egyedüllétet stigmatizálja, főként a nőknél. Tisza Kata elmondta, az zavarta, hogy a legtöbb irodalom a társas létet teszi meg referenciapontnak, és mindent, ami attól eltérő, problematikusnak állít be és ez sok emberben nyomást okoz, ami igaztalan választásokra késztethet. „Elfogadhatóvá, szerethetővé próbáltam tenni az egyedüllétet, szerettem volna elvenni a megítélés súlyát” – fogalmazta meg, kiemelve, hogy ez is egy életszakasz, aminek sokszor megvan a jótékony hatása is, ez a felkészülés ideje a következő etapra. Az életközép táján beköszöntő krízisek ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy úgy éljünk, ahogy igazán szeretnénk.
A beszélgetés vége felé a könyv felépítése is szóba került. Tisza Kata elmondta, hogy egy idősödő pszichológusnő beszél a történetben. Mint mondta, a műfajjal mindig bajban van, hiányérzete van, ha csak tiszta szakirodalmat próbál írni és akkor is, ha tiszta irodalmat. Éppen ezért idővel úgy döntött, nem kell választania, megengedi magának mindkettőt, a tudományos háttér felhasználásával az érzelmekről is ír. A kutatónő alakja mögött így ott húzódnak a doktori kutatásai, ugyanakkor az elbeszélő saját gyásza is megjelenik, és a kettő dialógusából áll össze a könyv. Az Egyedül éppen ezért – ahogyan a legtöbb könyve – egy mély krízisből indul, és aztán a főszereplő a tudomány erejéhez nyúl, hogy kiutat találjon.
