A beszélgetés azzal indult, hogy Szűcs Péter Szentesi Évát nemcsak íróként és újságíróként mutatta be, hanem kiemelte, hogy a szerző vállaltan influenszer is. Szentesi Éva azt mondta, számára a tartalomgyártás ugyanolyan fontos és kreatív munka, mint az írás, de hangsúlyozta, hogy csakis olyan termékeket ajánl, amiket valóban használ és szeret. Szűcs Péter azt kérdezte, hogyan tud egyszerre ebben a három szerepben helytállni, mire a szerző azt mondta, sokszor még írás közben is tartalmat gyárt és úgy fogalmazott, olyan mintha lenne egy gomb a fejében, amit kapcsolgat attól függően, hogy éppen mivel foglalkozik.
Szűcs Péter szerint a kötet legviccesebb jelenete, amikor a főszereplő - aki nem azonos a szerzővel - egy luxus kozmetikai termék bemutatóján vesz részt, majd arra volt kíváncsi, hogy Szentesi Éva ilyenkor milyen szerepében van jelen az ilyen eseményeken. Íróként, aki történetet ír, újságíróként, aki témát keres, vagy influenszerként, aki tartalmat gyárt. Szentesi Éva azt mondta, az ilyen szürreálisan vicces jeleneteket, mint amilyen a termékbemutató volt, mindig felhasználja valamilyen formában, legyen szó akár regényről, vagy tartalomgyártásról.
A regény azonban nemcsak könnyed és felszínes témákat dolgoz fel, Szentesi Éva önéletrajzi ihletésű kötete az olvasó számára is fájdalmas olvasmány. A történet elején egy felszínes, külsőségekkel teli világba csöppenünk, ami azonban egyre komolyodik, és a gyász feldolgozása, vagy éppen a kötődési problémákkal küzdő főszereplő szerelmi élete bontakozik ki. Szűcs Péter azt mondta, hogy a Merkúr a retrográdban úgy mutatja be a külsőségekkel teli vonzó, de mégis üresen kongó világot, ami Kötter Tamás írásaira emlékezteti, majd hozzátette, hogy nem könnyű az irodalomban megjeleníteni a felszínes világot. Szentesi Éva azt mondta, hogy neki pont az ilyen világról könnyű írni, mert rendkívül szórakoztatja, majd hozzátette, hogy emellett a gyerekkor az a téma, amiről szeret és tud is írni.
Ennek kapcsán szóba került, hogy a szerző Tiszalökről nagy utat tett meg addig, ahol ma tart, Szűcs Péter pedig felvetette, hogy ez a bonyolultabbnak tűnő út talán nehezebb volt, mintha egy fővrosi értelmiségi családba született volna. Szentesi Éva szerint az, hogy ma írónak mondhatja magát, minden álmát felülmúlta. Teljesen más irányba indult, képzőművésznek készült, az írás pedig véletlenül jött az életébe. Tíz évvel ezelőtt blogot indított, ahol kiírta magából az akkori fájdalmait, és a szerző nevetve mesélte, hogy ekkor még nem is tudta, hogy valójában traumaírás, amit csinált. Egy este a bárpult mellett állva odalépett hozzá egy magazin szerkesztője, aki elmondta, hogy olvassa a blogját és munkát ajánlott neki. Ezután a hihetetlennek tűnő állásajánlat után később D. Tóth Kriszta, a WMN Magazin alapítója ugyanígy megkereste, azóta pedig a WMN újságírója.
Szűcs Péter a trauma-feldolgozás kapcsán kiemelte hogy a kötet teljesen valósághű része, vagyis a szerző édesanyjának elvesztése, kollektív gyásszá vált azáltal, hogy leírta a történetét, és arról kérdezte a szerzőt, hogy mindez hogyan segített a veszteség feldolgozásában. Szentesi Éva azt válaszolta, hogy pszichológus segítsége nélkül nem tudta volna feldolgozni édesanyja elvesztését, majd hozzátette: “Anyám imádná, ha ezt a könyvet olvashatná, hogy az ő történetét írtam meg a regényben”. Az író azt is elmondta, hogy benne és a szövegben él tovább édesanyja emléke.
A regény főhőse gyerekkorában a nagyapjától kapott feltétel nélküli szeretet, a szerző pedig elmondta, hogy ebben a tekintetben azonos a történet főszereplőjével, mert gyerekként a nagypapája volt az a személy, aki sosem kötötte feltételhez a szeretetét.
A regényben keverednek az önéletrajzi elemek a fikcióval, de Szentesi Éva és a főszereplő abban is megegyeznek, hogy a főhősre édesanyja elvesztése után talál rá a szerelem. Szűcs Péter arra volt kíváncsi, hogy érzi most magát, mire Szentesi Éva úgy fogalmazott: “Ahhoz vagyok szokva, hogy a dolce vita után mindig jön a feketeleves”. A szerző azt mondta nehéz volt megszoknia a boldogságot és elfoagdni, hogy ez egy konstans állapot is lehet, majd hozzátette: “Talán kerestem is, hogy mikor jön a dráma, amiben lehet tocsogni”. Szűcs Péter itt kitért arra is, hogy ebben a valósággal keveredő fiktív történetben vannak, akik magukra ismernek, és arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen arányban van a valóság és a képzelet. Szentesi Éva azt mondta, az édesanyja teljesen valódi, a két barátnő közül pedig az egyik kitalált karakter, a másikat pedig több valós személyből gyúrta össze, sőt a főszereplő párját, Ká karakterét is kiszínezte.
Mikor Szűcs Péter szóba hozta, hogy a regény egy barátság elvesztéséről is szól, Szentesi Éva azt mondta, szerinte nincs igazi barátság három nő között. Azt is hozzátette, hogy szerinte nagy hiba felruházni valakit olyan tulajdonságokkal, amikkel valójában nem rendelkezik. “Úgy állok a barátaimhoz, mint egy nagy szerelemhez” - húzta alá a szerző. Ezután viszont hozzátette, ha fájdalommal szakad meg egy barátság, nem mindig lehet újraépíteni, és nem lehet mindent megbocsátani.
A regény végére a kötődési problémákkal küzdő főhős végül megtalálja a boldogságot és happy end lesz a történet vége. Szentesi Éva elmesélte, hogy a kötet írása közben szembejött vele Babiczky Tibor A szövetség című verse, és amint meglátta, rájött, hogy a regény pont erről szól, így megkérte a szerzőt, hogy kötet a versével kezdődhessen. Nemcsak a regény, de a beszélgetés is szinte happy enddel zárult, ugyanis Szűcs Péter elmondta, hogy a regény elolvasása után a kötet olyan hatással volt rá, hogy felhívta az édesanyját és hosszan beszélgettek.
