Még mielőtt a regényedről beszélnénk, nem hagyhatom ki, hogy ne kérdezzelek Jon Fosséról, aki a honfitársad, és idén elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Mennyire ismered?
Személyesen sajnos nem ismerem, de a műveit igen. Ugyanazon a nyelven ír, amin én (nynorsk, azaz újnorvég, mely a bokmål mellett a másik nyelv Norvégiában – a szerk.), mert nálunk két, egymáshoz nagyon hasonló norvég nyelv van. Mivel mindketten ezt használjuk, nem hagyhatom figyelmen kívül az írásait. Egyébként is nagyon fontos szerző, elsősorban a színdarabjai miatt, és nagyon egyedi, félreismerhetetlen stílusa van, a díja is valószínűleg ennek köszönhető. Amikor íróként olvasok, mindig felmerül bennem, hogyan tudom használni, mire jó nekem az adott szöveg vagy szerző. Fosse azonban olyan író, aki számomra „haszontalan”, mert annyira egyedülálló, hogy nem lehet másolni, és hasonlítani sem lehet hozzá.
Magyarországról nézve úgy tűnik, hogy Norvégia gazdag, pénzügyi nehézségei egészen biztosan nincsenek. De azért, gondolom, ott is vannak problémák. A könyvben talán a legfontosabb a generációk közötti szakadék, mely mintha egyre csak mélyülne. Mi lehet ennek az oka? Miért nem találják egymással a kapcsolatot a fiatalok és az idősebbek?
Egy farmon nőttem fel a hegyekben, mindentől messze. A szüleim is itt éltek gyerekként, de egész más körülmények között. Az ország viszonylag gyorsan, a ’70-es, ‘80-as években lett gazdag, és ez nagyon nagy változást jelentett. A második világháború környékén Norvégia az egyik legszegényebb európai ország volt, és még az ’50-es ‘60-as évek szülötteinek is küzdelmes gyerekkoruk volt, mint az én szüleimnek. Aztán amikor nekik is gyerekeik lettek, ez a helyzet változott.
Teljesen más szegénységben és jómódban felnőni, egészen mások az elvárások az élettel szemben.
Ez lehet a legfontosabb oka annak, hogy a mostani nemzedékek nehezen értik egymást. Hozzáteszem, hogy bár Norvégia gazdag ország, nagyon nagy különbség van a szegények és a gazdagok között ‒ ez a társadalmi különbség, míg viszonylag mindenki szegény volt, nem létezett ‒, és a migráció is ezt erősíti. A bevándorlók többnyire szegények, és véleményem szerint nagyon nehéz dolguk van a hazámban, ahol nagyon zárt a társadalom. Aki ide érkezik, annak nem könnyű beilleszkedni, mert a norvégok nem igazán nyitottak.
18 kötetből álló könyvsorozat jelenik meg a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó gondozásában, Margó Könyvek néven. A sorozat első hat kötete már elérhető a könyvesboltokban, öt szerzővel pedig találkozhatnak is az olvasók a következő hetek nagy könyves eseményein, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon és az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A könyvsorozat megjelenését középiskolásokat célzó olvasásnépszerűsítő program kíséri a következő három évben. A projekt médiapartnere a Könyves Magazin, a könyveket és a szerzőket részletesen és rendszeresen bemutatjuk majd az oldalon.
Tovább olvasokNemcsak a generációk közötti szakadék tűnik nagynak a regényben, de mintha ez a távolság a személyes kapcsolatokban, a szülő-gyerek viszonyokban is ott lenne. Az anyák nehezen értik meg a gyerekeiket és viszont. Az egyik fiatal hős, Ingebrigt meg is fogalmazza, hogy az a legfontosabb, ki az anyánk: egy jó anya semmiféle más előnyhöz nem hasonlítható a későbbi életünkre nézve.
Mikor elkezdtem írni ezt a regényt, még nem voltam szülő, de közben megszületett a lányom, majd a fiam is. Korábban nem tudtam semmit a szülői létről. De most már tudom, hogy az első hetekben az anya és a gyermek kapcsolata olyan szimbiotikus, hogy oda nehezen férkőzik be az apa. Az anyaságról alkotott képünk az egyik legalapvetőbb elképzelés a társadalomban, nagyon sok elvárás és tabu övezi. Ha nem jó anyád van, az nagyon súlyos teher, sokkal súlyosabb, mint egy rossz apa. Eleve nagyon nagy felelősséget tesz a nőkre az anyaság, és
ezért érdekelt, hogy mi van, ha egy anya nem annyira jó.
Írod is, hogy attól, hogy valakinek gyereke lesz, még nem lesz jó ember.
Igen, abszolút. Az én véleményem az, hogy vannak rossz anyák a világon.
Lehet, hogy ezzel függ össze, hogy a főhős, Gjøa nem szeretne anya lenni. Van egy abortusz is a könyvben. Hogyan állnak ehhez Norvégiában?
Tanárként dolgozom, 16-18 éves gyerekeknek tanítok angolt, és sokat beszélünk ehhez hasonló társadalmi problémákról.
A norvég ilyen szempontból liberális és nyitott társadalom már jó ideje, az abortusz sosem volt megosztó kérdés,
legalábbis mióta én élek, biztosan nem. Nem számít bűnnek Norvégiában. De mi nagyon figyelünk a mentális egészségre, és az abortusz is inkább ebből a szempontból lehet érdekes. Engem az foglalkoztatott, milyen pszichológiai következményei lehetnek egy ilyen eseménynek az ember életében. A főhős 18 éves, ha nekem kellett volna szembenézni ezzel ennyi idősen, nem tudtam volna mit kezdeni a helyzettel, nem tudtam volna szülővé válni. Ezért érdekelt ez a szituáció.
Azt is meg tudod ezen az eseményen keresztül mutatni, hogyan állnak Gjøa mellé a vele egykorú szereplők, hogyan segíti őt a panzió tulajdonosának fia, Ingebrigt. Az olvasás során végig azt vártam, hogy kettejük között kialakul egy romantikus kapcsolat. Mi az oka, hogy nem vitt erre a történet?
A fiatal lány a regényben borzalmas állapotban van, a romantika nem opció számára, egész egyszerűen nincs abban az életszakaszban, hogy belebonyolódjon egy ilyen jellegű kapcsolatba. Iszik, önző módon viselkedik, és kizárólag saját magával van elfoglalva. A regény fiataljai, bár igyekeznek támogatni egymást, mindannyian a saját buborékjaikban élnek, saját magukra fókuszálnak. Ingebrigt is inkább támogatóként érdekelt, nem szerelmesként.
A magyar cím azt sugallja, a szereplők semmire sem valók. Szerinted haszontalanok és céltalanok a könyvben felbukkanó fiatalok?
Ingebrigt azt az utat járja, amit a legtöbb fiatal a hazámban. Egyetemre jár, de anélkül, hogy ez igazán érdekelné. A fiatalok nem tudják, mik szeretnének lenni, mihez kezdjenek az életükkel. Öt évig tanulnak, de nem tudják pontosan, miért. Továbbtanulnak, mert ez alap, de sokuknak nincs céljuk, nincs bennük szenvedély vagy érdeklődés azzal kapcsolatban, amit csinálnak.
A fiatalok mellett az idősebbekről is szó van a regényben. Ők is hangot kapnak egy-egy fejezetben. Mindenkinek megvan a maga nézőpontja és igazsága. Olvasóként nem tudunk állást foglalni, hogy egy-egy konfliktus kapcsán kinek van igaza. Gondolom, ez a narratológiai megoldás tudatos elgondolás volt.
Amikor a regényt írtam, bármelyik szereplő perspektívájába is helyezkedtem, nagyon hamar meguntam, ezért mindig váltottam egy másik figura nézőpontjára. Alapvetően ezért lett ilyen soknézőpontú a regény. De persze, ahogy mondod,
azt is meg akartam mutatni, hogy a maga módján mindenkinek igaza van, mindenkit meg lehet érteni.
Nem központi téma a szövegben, de azért előkerül a vidék elnéptelenedése is. Súlyos gond ez Norvégiában?
Nagy probléma, különösen északon. Nálunk az az alapelv, hogy a tanulás a kulcsa mindennek, muszáj a városba menned és tanulnod. Ha vinni akarod valamire, a tanulás a garancia a sikerre. De sok olyan hely van, például az ipar vagy a mezőgazdaság, ahol nem annyira fontos az elméleti tudás. És van élet máshol is, lehet például halászni, de ez nem vonzó a fiataloknak. Elmennek vidékről, így lassan elöregednek és kihalnak a falvak.
A Semmirekellők egy felnőtté válás és egy rövid nyár története, amikor nagyon sok minden történik a főhőssel. De az írói módszered miatt nem látunk bele, nem tudjuk pontosan mit érez, mit gondol, hogyan éli meg a vele történteket. Lehet azért, mert ő sem érti magát, nem tud reflektálni saját helyzetére?
Ha egyes szám első személyű elbeszélést írsz, nehéz feladat íróként belehelyezkedni valaki másnak a tudatába, de ugyanennyire izgalmas is. Azért nem derül ki pontosan, mit gondol és érez a lány (vagy a többi szereplő), mert szerintem nagyon kevesen értjük magunkat kristálytisztán. Azt próbáltam utánozni, és reálisan ábrázolni, ahogy csapongunk a gondolatmenetekben, ahogy nyitva hagyunk vagy fel sem vetünk kérdéseket, az összes bizonytalanságunkkal és értetlenségünkkel együtt.
A középkorú anya munkamániás, a fiatal szereplőknek némi gondja van az alkohollal. Ez utóbbi probléma a hazádban?
Igen. Norvégiában nincs az alkoholnak és az alkoholfogyasztásnak olyan kultúrája, mint például a franciáknál vagy az olaszoknál. Ahogy mi fogyasztjuk, az nagyon egészségtelen, hiszen
sokan kifejezetten keményen isznak.
Nagyon sokan nem tudják, hogyan kell kezelni, elsősorban a szegényebbek számára probléma ez. De igazából mindenhol megfigyelhető, a fiatalok is elmennek szórakozni és iszonyúan lerészegednek.
Min dolgozol most?
Belekezdtem valamibe, és ezúttal esszéisztikusabban szeretnék írni, és most a kezdeti próbálkozás időszakában vagyok. Öt évvel ezelőtt a barátnőmmel vettünk egy farmot az erdő közepén, és az elmúlt években ezt építettük, tettük lakhatóvá, itt kezdtünk el gazdálkodni. Ez most Norvégiában nem egyedülálló dolog, sokan költöznek vissza a gyerekkoruk helyszínére, térnek vissza a gyökerekhez. Mi is megcsináltuk, és nem annyira romantikus, ahogy hittük, hanem kőkemény munka. Erről szeretnék írni a most készülő könyvemben.
