A beszélgetés azzal indult, hogy Jánossy Lajos elmesélte, ő hogyan kapcsolódik Simon Balázshoz. Elmondta, hogy a kötet utószavában is ezt igyekezte megírni, a közös személyes történeteket. Ehhez nemcsak egy rendkívüli figurát kellett kontextusba helyeznie, hanem egy korszakot is. „Nem vagyok egyedül azzal, van még jó néhány ember, akik Simon Balázs nélkül nem lennének azok, akik” – fogalmazta meg, hozzátéve, hogy egyszerre volt inspiráló és szorongató, olykor a kétségbeesésig taszító kapcsolat ez. Mert intellektuális bomba robbant annál, akinek az életében Simon Balázs megjelent. Ő 12-13 korában találkozott vele először, aztán később évfolyamtársak lettek, és egészen a haláláig kapcsolatban maradtak.
Szenderák Bence ezután Simon Balázs költői pályája, programja felé terelte a beszélgetést. Jánossy Lajos szerint már 12-13 éves korában olyan szellemi erővel érkezett meg a korabeli életbe, amihez nem talált foghatót, valódi fenomén volt. A költői gondolkozását egyszerre határozta meg, hogy fogékony lírai és eruptívan filozofikus alkat volt. „A két arcéle együtt tudott működni, de harcban is állt” – mondta, kiegészítve azzal, hogy interjúkban később elmondta, félt, hogy a filozófiai vénája a költői képzelet rovására lesz. Jánossy Lajos szerint a költői életútja az archaikus kultúrában gyökerezett, és azzal a vakreménnyel indult útjára, hogy megpróbálja közvetíteni ezt a hagyományt. Ugyanakkor ez már a 18-19. században, Goethe és Hölderlin számára is embertpróbáló feladat volt. Ez belső drámai feszültséget okozott benne, de egyre érdekesebben oldotta fel ezt a dilemmát, Jánossy Lajos szerint egyfajta hegeli „megőrizve meghaladni” utat választott, nagy sikerrel.
Szóba került az is, hogy az első kötetében (Minerva baglyát faggatom mégis) érződik egyfajta fiatalos dac, a másodikban (Nimród) viszont már nehezebb befogadóként elmerülni. Jánossy Lajos elmondása szerint az eposzi formák anakronisztikus újragondolása a 90-es évek elején nagy mutatvány volt, illetve a Nimród egy költői fordulat lenyomata is. Komoly súlypontváltás történt ekkor Simon Balázs költészetében, az Ószövetség felé kezdett fordulni.
Szenderák Bence elmondta, hogy neki egészen más olvasatot adott, amikor megtudta, hogy Simon Balázs beteg volt, igazi paradoxon, hogy egy ilyen vehemens, radikális személyiség úgy írta a verseit, hogy közben a halálra készült. Jánossy Lajos szerint a szövegek és az interjúk azt igazolják, hogy ekkor valóban fordulat következett be a költészetben, Simon Balázs életébe betört a nyers valóság, amit betegségnek nevezünk. Egyensúlyban kellett tartania az eruptív alkotói ént és a beteg, megtámadott, leterített, kínpadra vont ént, és ebben ő komolyan helytállt. Költészetének teljesen új rétege mutatkozott meg a Makdír című drámai erejű kötetben, amelyben agyműtétének tapasztalatait és édesanyja halálát dolgozta fel, rendezte formába. „A magyar költészet legfontosabb kötetei közé tartozik számomra” – jelentette ki.
Az est végén műveinek kritikai fogadtatásáról volt szó. Jánossy Lajos szerint nagyon szórványosan követte a kritika a köteteit, bár aki megszólalt, az komolyan vette őt. Ebben személyiségének, kérlelhetetlen fellépésének lehetett szerepe, illetve a 90-es években mainstreammé váló posztmodernnek, amibe ő nem illeszkedett bele. Szedernák Bence végül megemlítette, hogy Márton László a kétezres évek elején azt mondta, majd 2020-ból visszatekintve kell megállapítani, hogy be lehet-e illeszteni Simon Balázs életművét a kánonba. Jánossy Lajos szerint az irodalom erről nem tud dönteni soha, de feladatunk megőrizni és olvasni. Ő személy szerint szereti a rendhagyó dolgokat, ez a költészet pedig abszolút rendhagyó.
