„Nesze, rajzold meg a Lesbőltámadó Ruhaszárítókötelet” – mondta Sajdik Ferencnek egyszer ugratásból Csukás István egy anekdota szerint. Ő megrajzolta, rengeteg más humoros, szürreális figurával együtt. A 2025. szeptember 19-én elhunyt karikaturistára emlékezünk.
Nem a valóság, hanem a képzelet után alkotott
Sajdik Ferenc „örökké vidám” családba született saját elmondása szerint. Édesanyja Weinberger Sarolta balerina, édesapja, Sajdik Sándor, sikeres zsoké volt. A család követte az apát, aki külföldön is dolgozott, így a kis Ferenc gyermekkorát Németországban és Görögországban töltötte. Zsokénak szánták, de ő félt a lovon, és a hajnali kelés sem vonzotta, ami az edzésekkel járt volna.
Már gyermekkorában nagyon szeretett rajzolni, szívesen használta inspirációnak a Pallas Nagy Lexikonát. A családja észrevette, hogy ügyesen másol figurákat, ezért beíratták az iparrajziskolába. Litográfusnak tanult, és „a kitömött menyétnél ment el végképp a kedve” az irányított rajzolástól. Aztán egy nap meglátta Pintér Jenő karikatúrasorozatát, és ekkor már tudta, hogy karikaturista akar lenni.
„Én nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ez valahogy belülről jön, mert igazából ösztönösen rajzolok. De végül is a rajzolást a ceruzára kell hagyni, én csak mozgatom azt”
– mondta egyszer.
Tudta, hol a fal
A Rádió- és Televízióújság tördelője és rajzolója lett. A rajzon, amiért első fizetését kapta, egy tehén nyilatkozik a riporternek a tejhozamról. Majd három évtizeden át készített karikatúrákat az 1960-as években hetente félmilliós példányszámban megjelenő Ludas Matyi vicclapnak. Itt előfordult, hogy egy-egy rajzát visszautasította a lap főszerkesztője.
„…öreg rókák voltunk, mindenki tudta, meddig mehet el. Tudtuk, hol a fal, nem mentünk neki fejjel”
– mondta a Magyar Narancsnak egy 5 évvel korábbi interjúban. Elmondta, hogy volt egy „politikai” és egy „pikánssági” határ is. Hangsúlyozta, hogy arra mindig is vigyázott, hogy ne sértsen meg senkit a rajzaival.
Miután a Ludas Matyi csapata a rendszerváltás után szétszéledt, Sajdik karikatúrái még hosszú évekig jelentek magazinokban és napilapokban.
Elképzelt állatokból rajzfilmfigurák
Sajdik hetente kreált egy-egy állatot a Ludas Matyiba a Jövő század állatai című sorozathoz. Egyszer zsoké apja megjegyezte, hogy túl kövér lovat rajzolt:
„Az én állatfiguráim mindig a képzeletemhez igazodtak, nem az anatómiához”
– mesélte a grafikus.
Sivó Máriának, a Corvina kiadó szerkesztőjének az az ötlete támadt, hogy mesekönyveket is lehetne ezekből a figurákból készíteni.
„De kellett egy író, aki életet lehelne az ötletekbe. Mind a ketten Csukás Istvánra gondoltunk.”
A filmkészítéssel egy véletlennek köszönhetően került kapcsolatba: egy Műcsarnokban rendezett karikatúrakiállításra egy hét méter hosszú rajzot készített Budapestről, amelyet megláttak a filmgyár vezetői és elhatározták, hogy kisfilmet készítenek belőle. A film végül nem készült el, de megismerkedett Dargay Attilával és Jankovics Marcellel, akik később felkérték, hogy rajzoljon figuraterveket, háttereket a La Fontaine-mesesorozathoz.
A karikaturista Gombóc Artúrt már a hetvenes években megálmodta, és a kislányt is, aki beszélget a fején ülő Pom Pommal. Miután a Pom Pom rajzfilmsorozat sikeres lett, Bálint Ágnes, a Magyar Televízió ifjúsági osztályának vezetője új történet kért. Erre Csukás azt mondta, hogy „hohó”, az nem olyan egyszerű – de ezzel meg is született A nagy ho-ho-ho horgász ötlete. Csukás István meseíróval olyan halhatatlan rajzfilmfigurákat teremtettek együtt, mint Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő vagy a Benzinszívó Szúnyog.
Egy életre szóló barátság
Sajdik és Csukás már az 50-es évek végétől jóban voltak. Összefutottak, amikor különböző lapoknál házaltak – Sajdik a karikatúráival, Csukás a verseivel, mesélte korábban a Forbes-nak Sajdik. Rögtön megtalálták a közös hangot, és hetente egyszer biztosan beszéltek telefonon. „Mi soha két rossz szót nem szóltunk egymásról. És nem is gondoltunk” – mesélte Sajdik a Magyar Narancsnak a 2020-ban elhunyt íróról. „Politikáról pedig soha nem esett szó köztünk, pedig hát hetente, kéthetente beszéltünk.
Így is néha, ha csöng a telefon, reménykedem, hogy a Csukás Pista hív, de hát hiába várom.”
Örömöt szerezni másoknak
Bár a legtöbben a rajzfilmfigurák és a karikatúrák miatt ismerik, Sajdik több mint 75 éves pályafutása alatt több mint 300 könyvhöz, köztük ifjúsági és tankönyvekhez készített rajzokat. Illusztrálta többek között Alberto Moravia, Rudyard Kipling, Tabi László, Peterdi Pál, Békés Pál, Arany János és Petőfi Sándor írásait. 2024-ben adták ki rajzaival Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című kötetét. Karikatúrái önálló albumokban is megjelentek.
Az ő grafikai tervével készült 1981-ben Vajda Béla Moto perpetuo című Arany Pálma-díjas animációs kisfilmje. Számos díjat kapott, 1977-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 2012-ben Prima Primissima Díjjal, 2013-ban Kossuth-díjjal, 2023-ban a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2025-ben Libri szerzői életműdíjjal ismerték el munkásságát gyerekirodalom kategóriában.
Élete végéig alkotott, az utolsó évtizedekben a táblaképek festése vált a fő területévé.
„Próbálok kimaradni a világból, de nem sikerül. Ezért rajzolok. Szeretnék örömöt szerezni másoknak”
– fogalmazta meg egy 2023-as HVG-interjúban.
(Magyar Narancs, Forbes, HVG, MTI)
Nyitókép: Wikipedia
