Süsü és Pom Pom került Csukás István síremlékére

Süsü és Pom Pom került Csukás István síremlékére

ro | 2022. április 13. |

A magyar költészet napjára elkészült Csukás István író, a nemzet művésze síremléke a Farkasréti temető művészparcellájában – tudatták Csukás István örökösei. Az író legismertebb mesehősei közül a Sajdik Ferenc által rajzolt Pom Pom és a Lévai Sándor tervezte Süsü, a sárkány figuráit Pintér Attila szobrászművész alkotta meg. A síremlékre Csukás két idézete került - derül ki a hvg összeállításából.

Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson: fiatalon hegedűművésznek készült, majd költőként kezdte irodalmi pályafutását, hírnevet és népszerűséget pedig a gyerekeknek szóló művei hoztak neki. Alkotói hitvallását interjúnkban így fogalmazta meg:

„Nincs bennem két ember, akik féltékenykednek egymásra, inkább úgy szoktam mondani, hogy

két szárnyam van, az egyik a vers, a másik a mese,

és szépen repülök.”

Valószínűleg nincs olyan magyar kisgyerek vagy szülő, nagyszülő, aki ne találkozott volna a meséivel, amelyekből számos rajzfilmsorozat, bábjáték, színpadi előadás, film készült. Szövegei szállóigévé váltak („Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!” / ”A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.” / „Én vagyok a híres egyfejű”), könyveit otthon és az iskolákban is olvasták.

Csukás István 2020 februárjában hunyt el. Már életében elneveztek róla egy általános iskolát (Teskándi Csukás István Általános Iskola) és egy színházat (Balatonszárszói Csukás Színház). De létezik Pom Pom Játszótér, Mirr-Murr Bölcsőde, és Csukás István-díj is. Bagamérinek pedig még szobrot is állítottak. Halála után Balatonszárszón állítottak szobrot Csukás Istvánnak.

Ha még több érdekességet szeretnétek olvasni Csukás Istvánról, IDE kattintsatok!

ITT pedig megnézhetitek az íróasztalát.

Nyitókép:

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Generációk nőttek fel Csukás István meséin

Egy éve nincs közöttünk Csukás István költő-meseíró, akinek olyan figurákat köszönhetünk, mint a Süsü, Festéktüsszentő Hapci Benő vagy Oriza-Triznyák.

...

Millió kedvencem van Csukástól [Mesék Minden Mennyiségben podcast]

Áprilisban lett volna 85 éves Csukás István, az MMM-podcast legújabb adásában éppen ezért a Csukás-univerzum mélyére ásunk, és arra próbálunk választ találni, vajon mitől működnek ennyi év után is Csukás István meséi. Szekeres Niki és Ruff Orsolya ezúttal Jeney Zoltánnal beszélget.

...

Csukás István egy boldog költő

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

Kiemeltek
...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (2. rész)

Bemutatjuk a Mastercard-Alkotótárs jelentkezőit.

...

Nádas Péter: Ezen az egész végeérhetetlen képtelenségen nevettünk, ami akkor az életünket be akarta keríteni

Hogyan találkozott először Nádas Péter és Esterházy Péter? Visszaemlékezés.

...

Lovasi András: Nem akarok sem fiatalos, sem trendi lenni, az érvényességet keresem

Interjú Lovasi Andrással fontos magyar szavakról, kormányváltásról, Kossuth-díjról, öregedésről.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Garaczi László még 70 évesen sem tud veszíteni

Születésnapi interjú és pingpongozás a 70 éves Garaczi Lászlóval.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast