Olvasónak lenni sokszor magányos – gondolják egyesek. De biztos, hogy ez így van? Aki július 12-én a II. János Pál pápa téren járt, egy egész csoportnyi embert találhatott ott, akik a park fái alatt olvasták a magukkal hozott könyveiket.
Az esemény mögött a Kastner Kommunity kávézó és közösségi tér áll. Papp Virág közösségszervező vezetésével itt indult el idén márciusban az Olvasóbuli, amit azóta is minden hónapban megtartanak, 30-40 fő részvételével. Erről beszélgettünk vele.
Először is, tudnál kicsit mesélni a Kastner Kommunityről?
Ez a hely elsősorban kávézóként üzemel, valamint nyitott munkatérként és Kastner ügynökség irodájaként.
Minden hónapban vannak kiállításaink, valamint különféle közösségi eseményeink.
Nyaranta elsősorban a szomszédos Pápa téren szervezünk programokat,
Szoktunk rendezni parkmozit és van egy Babás Chill nevű programsorozatunk is, ahol az egy év körüli babák és családjaik hallgathatják helyi zenészek klasszikus zenei koncertjét.
És persze van az Olvasóbuli, vagy más néven Reading Party, ami az első saját projektem. Havi rendszerességgel szervezzük március óta, és most, hogy beköszöntött a jó idő, arra gondoltam, hogy ezt is ki lehetne vinni a parkba.
Külföldi résztvevőitek vannak? Láttam, hogy az esemény angolul is elérhető.
Igen, általában a résztvevők 20-30 százaléka külföldi. Éppen ezért a rendezvény nagyrészt angolul megy – hiszen angolul a legtöbben úgyis tudnak már, és így legalább mindenki jól érezheti magát. És persze nagyon érdekes, hogy más kultúrákból érkező emberek milyen témákat hoznak be egy beszélgetésbe.
Honnan jött az Olvasóparti ötlete?
Abból indultam ki, hogy nagyon szeretek olvasni, és régóta szerettem volna könyvklubba járni. De ott mindig van egy könyv, amit együtt olvasnak a tagok, és ez engem újra meg újra meggátolt a csatlakozásban.
Egy olyan közösségi élményt szerettem volna szervezni, ahol nincsenek ilyen kötöttségek,
hanem mindenki azzal a könyvvel jöhet, amivel szeretne. Arról is ugyanúgy lehet beszélgetni egymás között, csak kell hozzá egy kis nyitottság – ami szerintem nagyon sok emberben megvan. Az elmúlt alkalmak abszolút beváltották a reményeimet, nagyon izgalmas beszélgetések zajlottak a résztvevők között.
Hogy néz ki egy ilyen alkalom?
A regisztrálókat mindig megkérdezem, hogy milyen könyvvel érkeznek, és ennek alapján megpróbálom őket csoportokba osztani. Mikor megérkeznek az emberek, leülnek a számukra kijelölt asztalhoz, aztán az első egy órában mindenki magában olvas.
Az előző alkalmak azt mutatják, hogy ez a csendes olvasás tényleg működik. Saját magamon is tapasztaltam, hogy mikor egyedül olvasok, sokszor elvonja a figyelmemet a telefonom, meg általában az, ami körülöttem történik – de mivel itt mindenki csendben olvas körülötted,
van egy pozitív „peer pressure”, hogy ne csinálj semmit, csak merülj el a könyvben.
Aztán az utolsó fél órában lehetőség van arra, hogy az emberek az asztaltársaságaikon belül beszélgessenek a könyveikről. Nagyon szeretem, ahogy az első csendes óra után egyszerre csak felmorajlik az egész kávézó! Ehhez a részhez minden alkalommal ki szoktam találni pár kérdést a karakterekről és az író stílusáról, amik alapján elindulhatnak.
De nemcsak a könyvekre fókuszálok – most a Piknik kapcsán például olyan dolgokra is rákérdezek, hogy milyen érzés az, hogy kint olvastak a szabadban, és ez mennyire új élmény a számukra. Ezekből tök jó beszélgetéseket ki lehet hozni, amik nem konkrétan a könyvről szólnak, hanem saját magukról.
Ez nagyon jó ötlet! Az jutott róla eszembe, hogy mintha a projekt arról is szólna, hogy megtanuljunk jobban odafigyelni a környezetünkre – hogy egy kicsit jobban jelen legyünk.
Igen, ez nagyon fontos nekem. Magamon is észrevettem, hogy sokszor elsodornak a hétköznapok, a közösségi média, a külvilág. És bár
mindig is fontos volt nemcsak az olvasás, hanem maga a fikció, az, hogy elmerüljek egy általam vagy mások által kitalált világban,
az utóbbi években ez egyre nehezebben ment. Éppen ezért jó látni, hogy létrehoztunk egy kis teret, ahol az ember ezt újra átélheti.
Az utóbbi időben újra népszerűek lettek a könyvklubok, ahogy az Olvasópartihoz hasonló közös olvasások is. Ezt gyakran összekötik a coviddal, és azzal, hogy a lezárások után sokakban megjelent a vágy az élmények, a személyes találkozások iránt. Erről mit gondolsz?
Mivel sokáig vendéglátásban dolgoztam, én elsősorban ott vettem észre a változást: hirtelen sokkal népszerűbb lett a kávézóba járás. Magamon is érzékelem, hogy kell a morajló háttér, kell az, hogy néha megjutalmazzam magamat egy élménnyel.
Szerintem a covid komoly nyomot is hagyott a generációnkban. Sokaknak ez egy törés volt, hiszen így kellett leérettségizniük, vagy évek estek ki a diákévekből. Úgyhogy most próbálunk visszakapcsolódni a régi énünkhöz, aki sokkal könnyebben ment emberek közé.
Ugyanakkor ezzel semmiképpen sem akarom azt mondani, hogy a mi generációnk képtelen a kapcsolatépítésre.
Hallottam már ilyen véleményt is, és ezzel egyáltalán nem értek egyet. De ha megvan a lehetőségünk arra, hogy közös programokat szervezzünk, hogy összehozzuk az embereket, akkor miért ne tennénk meg? És abszolút azt tapasztalom, hogy nagyon sokan nyitottak rá.
Volt olyan, hogy valaki, aki annyira nem is szeret olvasni, a program segítségével fedezte fel a könyveket?
Igen! Még korábban történt, hogy az egyik kolléganőmet meglátogatta egy barátja, aki amúgy egyáltalán nem olvas. És mivel a kolléganőm pultozott az Olvasóbuli alatt, a srác eljött vele, én pedig a kezébe adtam egy könyvet, hogy „Figyelj, nem fogsz itt ülni és telefonozni!”
A srác végigolvasta az órát, és mikor megkérdeztük tőle, hogy élvezte-e, lelkesen magyarázni kezdte a történetet, és hogy mennyire együtt érzett a főszereplő lánnyal. De voltak olyanok is, akik nem az olvasástól idegenkedtek, hanem attól, hogy összeüljenek ismeretlenekkel. Aztán mégis teljesen jól érezték magukat.
Te is be szoktál ülni olvasni?
A júliusi alkalmon csatlakoztam először, ami nagyon izgalmas volt. Előtte mindig rendezvényszervező módban voltam, és nem tudtam nyugodtan leülni, a park viszont egy sokkal egyszerűbb környezet. Nagyon vártam már, hogy én is olvashassak egy kicsit.
Melyik könyvet vitted magaddal?
Rusvai Mónikától a Kígyók országát.
