Kevés olyan kortárs szerző van, aki csak néhány percnyi felolvasással úgy el tudja varázsolni (és megnevettetni) a közönséget, mint Németh Gábor. A szerzőnek még 2025-ben indult el az életműkiadása a Kalligram Kiadónál, aminek első kötetét, a Zsidó vagy? című regényt szintén a Margón mutatták be. Most pedig elérkezett a folytatás, amely Németh első három, eddig beszerezhetetlen regényét tartalmazza egy kiadásban.
Az Elnézhető látkép az 1990-es Angyal és bábú című regényt, az 1992-es A semmi könyvéből című kisregényt és az 1994-es Eleven hal című elbeszélésgyűjteményt tartalmazza, viszont az eredeti szövegeket jegyzetekkel, kommentárokkal egészítette ki a szerző, így újragondolva a 30 évvel ezelőtti írásokat. A mesterséges intelligencia kreativitásáról, az egykori irodalmi közegről, elképzelt és megvalósult rendszerváltásról és a valóság újraírásáról is beszélgetett a Tavaszi Margón Németh Gábor és a Kalligram szerkesztője Tóth-Czifra Júlia.
A mesterséges intelligencia és az újraírás
A beszélgetés az életműkiadásból adódóan a múltidézéssel indult. A három kötet eredetileg a kilencvenes években jelent meg, együttes formában pedig 2002-ben. A jelenlegi kiadásnál így az első feladat az volt, hogy az Angyal és bábú és A semmi könyvéből a szerkesztés érdekében digitális formát öltsön, ugyanis ezek eddig csak régi, analóg kiadásokban voltak megtalálhatóak.
Hamar pedig az is kiderül, hogy a könyvkiadás is halad a korral: az első két kötetnél Tóth-Czifra mesterséges intelligenciát használt, hogy az esetleges hibákat gyorsan és hatékonyan kijavítsa.
Az AI viszont beleírt 15 sort, és ezt háromszor megcsinálta” – mesélte Németh Gábor a mesterséges intelligencia hirtelen jött kreativitásáról.
A beleírt részletek pedig annyira izgalmasak voltak helyenként, hogy végül a kötet jegyzetei között helyet is kaptak a furcsa és érdekes gépi nyelvlelemények. De azért nem volt ilyen egyszerű a munkamenet, ugyanis a szerkesztő szerint néhány helyen nagyon is beleolvadt az alapszövegbe:
Sokszor alig lehetett felismerni , az AI, és mi az eredeti szöveg”.
Aztán amikor újra elküldték a szöveget a mesterséges intelligenciának, megkérdezve, hogy vajon azt gép vagy ember írta-e, akkor olyanokat válaszolt, hogy valószínűleg Krasznahorkai László vagy Szvoren Edina lehet a szerzője.
Önmegsemmisítő könyvek
Tóth-Czifra ezután arra kérdezett rá, hogy miként viszonyul a szerző egykori, 30 évvel korábbi önmagához, amire Németh két választ is adott. Egyfelől az írás természetében nagyon hasonló maradt, másrészt sok dolgot már kinőtt vagy elhagyott az évek alatt, amit a kezdetben viccnek induló önkritikai kiadás (ahogyan azt induláskor nevezte) jól ki is rajzol:
Néha vannak elviselhetetlen dolgok, de azt szóvá is tettem a jegyzetekben.”
A kötetek eredeti kiadásai önmagukban is izgalmas történettel rendelkeznek, osztotta meg a közönséggel a szerző. Az első kötet még egy baráti megrendelésre készült és a Pannon Kiadó adta ki, ami azóta már tönkrement. Németh szünetet tartva hozzá is tette nevetve, hogy bárhova beteszi a lábát, az nem sokkal később tönkre is megy; kivéve a Kalligram Kiadót.
Az Angyal és bábú története viszont itt nem áll meg. A kézirat filmbe illő módon jutott el a szerkesztőségbe, ugyanis Németh egy sötét parkolóban várt barátjára, aki robogón, bukósisakban vette el a kéziratot tőle:
Mintha negyed kiló kokain lett volna, úgy éreztem magam”.
Az pedig csak hab a tortán, hogy az első kiadás nagy része el sem jutott az olvasókhoz, mivel pár kötet kivételével, ami eljutott az Írók Boltjába és néhány olvasóhoz, a nagy része raktárban állt, majd később a kiadó váratlanul bezúzta. Így Németh becslése szerint a kb. ezer példányból mindösszesen 400 maradhatott meg.
De a második kötetével sem járt jobban, A semmi könyvéből a Holnap Kiadónál jelent meg, ami ugyan nem ment tönkre, de a kiadványokról ezt már nem igazán lehet elmondani, azok szinte az első olvasáskor darabokra hullottak: „Akkoriban önmegsemmisítő könyveket adtak ki. Ez a korszak sajátossága volt”.
A beszélgetésben egy kicsit a ’80-as, ’90-es évek irodalmi hangulatába, érzetébe is betekinthettünk. Németh visszaemlékezett, hogy még a kötetei megjelenése előtt csak igen szűk körben gyűltek össze egy magánlakásban, ahol páran egymás szövegeivel foglalkoztak, és nem is gondoltak arra, hogy egyszer az irodalom részeivé válnak. Itt ismerkedett meg például Kukorelly Endrével is, akinek prózaszemlélete és gondolatai sokat formálták eleinte.
Németh úgy jellemezte az irodalmi nyilvánosságot ekkoriban, hogy:
Kis baráti körök magánügye volt”.
Mégis ez a magánügy aztán hamar a széleskörű irodalom részévé vált, mára pedig akár klasszikusként is emlegethetjük. Pedig akkoriban egyáltalán nem így tűnt, emlékezett vissza Németh, mivel több törekvés (szamizdat) és konfliktus is történt ekkoriban, amitől egy idő után kialakult benne a kép, hogy a hazai irodalmi élet nagyrészt a tekintélyelvűségről szól.
Tóth-Czifra ennek mentén a rendszerváltásra is rákérdezett, de a szerző hamar lekeverte, mivel szerinte már akkor is jól lehetett látni, hogy ez nem lesz megoldás:
Itthon sokszor úgy működik, hogy az ilyenkor jelentkező problémákat a szőnyeg alá söprik. Aztán nem beszélnek róla, ha pedig beszélnek, az néha rosszabb is, mintha csak elfeledkeznének róla.”
Írónak lenni nem írás kérdése
Németh részletesen felidézte azt a szellemi és szociális környezetet, amiben az első kötetei születtek. Így például kiemelten fontos hatással volt rá Hajnóczy Péter prózája, de Bán Zoltán András A semmi könyvéből című kötetéről írt kritikája is formálta a gondolkodását.
A beszélgetés vége felé pedig az is felmerült, hogy az „író” mint fogalom, hivatás és szerep nem ugyanazt jelenti. Németh szerint írónak lenni egy magatartást jelent, amely az írás tényleges gyakorlása nélkül is működhet valakiben.
Ahhoz nem kell írni, hogy valaki író legyen.”
A szerző szerint ugyanis ez két tényező működéséről szól, aminek egyike sem maga az írás. Egy írónak nagyon jó megfigyelőképessége van, közben pedig mindig kívülállóként van jelen az adott helyzetben. Ez csak akkor válhat kényessé, ha az írás egy szereppé válik, amit mindig (bemutatókon, előadásokon stb.) meg kell játszani, mert akkor könnyen bukássá válhat.
De itt sem 30 évvel ezelőtt, sem most nem volt erre példa, Németh már csak a felolvasásával is mutatta, hogy az egykori művei még mindig frissként és izgalmasnak hatnak. Tóth-Czifra arra is felhívta a figyelmet, hogy ezekben a korai művekben már minden ott van, amit a későbbi regények kibontanak.
Zárásként pedig az emlékezés és ábrázolás témája is felmerült. A kötetben például több referenciális kép, történés is előkerül, amely később a valóságban teljesen máshogy jelent meg az író életében. Van például több olyan kép is, amit már csak az írott szöveg őriz, illetve hasonló volt Goya Gyerekjátékok című sorozata is, amit Németh még gyerekként látott, azóta pedig sehol nem találja a nyomát, hogy létezett-e valójában. Egészen a bemutató napjáig, amikor egy barátja megírta neki sms-ben, pont az új kiadás olvasása miatt, hogy ő is látta valamikor ugyanazt a sorozatot.
A könyv mintha életre keltette volna az egykor elfelejtett valóságot.
Fotó: Benkó Bernadett, Kováts Zsófia, Roóz Dániel
