Három nyelvi közegben és kultúrában mozogsz otthonosan. Olvastál korábban magyar, svéd vagy amerikai regényt az anyaság nehézségeiről?
Igen, olvastam, de olyat nem, mint az enyém.
Nemrég beszélgettem egy izlandi íróval, aki azt mondta, ha a férfiak szülnének és válnának anyává, akkor a világirodalom másról sem szólna, mint vérről és szenvedésről. Egyetértesz ezzel? Mit gondolsz, a nők miért nem írnak erről? Vajon miért várja el a társadalom, hogy ne nagyon nyilvánuljanak meg az anyaság árnyoldalaival és nehézségeivel kapcsolatban?
Nem tudom eldönteni, hogy egyetértek-e ezzel az elképzeléssel. Szerintem a nők beszélnek és írnak is a nehézségekről, de ezt a rágógumi Instagram-posztokon vagy bullshit reklámokon túl kell keresni. Nagyon sok művész számtalan különböző módon kutatja az anyaságot az összes művészeti ágban. De úgy gondolom, hogy a nőket kulturálisan arra ösztönzik, hogy fenntartsák az anyaság „jó”, „tiszta”, „pozitív” státuszát, mindentől függetlenül, és a hét minden napján. A patriarchátus ‒ amelynek megmaradásához a nők is nagyban hozzájárulnak ‒ továbbra is elsősorban hálára ösztönöz, és arra, hogy
ne panaszkodjunk vagy osszunk meg túl sokat abból, amit valóban érzünk.
Elég régen volt, de amikor megszületett az első gyermekem, hasonló érzéseim voltak, és akkor ez a könyv sokat segített volna, hogy ne legyen lelkifurdalásom, ne érezzem, hogy egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni az első hetekkel. Volt ilyen célod, szerettél volna segíteni ezzel a könyvvel? Vagy az írás elsősorban terápia volt számodra?
Nagyon sajnálom, hogy te is keresztülmentél ezen, és azt is, hogy akkor ez a kötet nem volt melletted. Ezt a könyvet annak is írtam, aki akkor voltál, amikor átélted ezt a nehéz élményt. És ez a könyv most itt van neked! Amint megszületett a regény ötlete, végig az volt a szándékom, hogy másokon segítsek. Majdnem mániákus tervvé vált ez bennem. Tudtam, hogy nem akarom abbahagyni a munkát, amíg el nem készül a szöveg, és elég erős nem lesz ahhoz, hogy a saját lábára álljon. Ez a könyv egy tartóoszlop mindenkinek, akinek szüksége van némi támogatásra.
Szerinted megoszthatók a szülés utáni időszak tapasztalatai? Mi van azokkal, akiknek nincs gyerekük, és úgy olvassák a regényedet? Lehet mindezt úgy közvetíteni, hogy bárki számára érthető legyen?
Teljes mértékben igen. Ez a történet csak egy perspektíva a szülés utáni depresszióval (vagy az identitással) kapcsolatos millió nézőpont közül, de úgy gondolom, minél több történetet emelünk ki, annál többet fogunk tanulni, és annál jobban fogjuk tudni, hogyan gondoskodjunk egymásról, akár a szülés utáni depresszió esetén is.
Szívesen fogadok mindenféle olvasót, függetlenül attól, hogyan, milyen döntések szerint élik az életüket, és tiszteletben tartom, akárhogyan is értelmezik ezt a könyvet. A regény nagy részét a világjárvány idején írtam, így számomra a könyv arról is beszél, milyen a depresszió általánosságban, és hogy hogyan mutatkozik meg a tudatban, az elmében. A könyv ráadásul arról is szól, hogy
a szerelem mennyire létfontosságú ahhoz, hogy bárkit kirángasson a sötétségből.
Voltak olyan olvasói is, akiknek nincs gyerekük, és nem is akarnak gyereket vállalni, és azt mondták, hogy a könyv elolvasása után igazolva érzik magukat – abban az értelemben, hogy ez a történet megerősíti számukra, hogy jól döntöttek, és én ezt is ugyanannyira értékelem.
Szerintem az anyává válás legnagyobb paradoxona, hogy bármennyit is tudunk előre, és kilenc teljes hónapunk van a felkészülésre, mégis váratlanul jön, hatalmas sokk és változás. Mit gondolsz, fel lehet erre készülni?
Ha őszinte vagyok, akkor azt mondanám, hogy egyáltalán nem. Erre nem lehet felkészülni, ahogy egy katona sem készülhet fel a háborúra. De azt gondolom, hogy megtanulhatjuk, hogy kevésbé összpontosítsunk a szülés és a szülővé válás fogyasztói oldalára, és helyette jobban odafigyeljünk a nők lelki egészségére, és arra, milyen támogatásra lehet szükségük a családalapítás során. Például ahelyett, hogy felkészülésként csak vásárolna valaki, jobb, ha arról beszél, milyen közösséget szeretne maga és családja köré építeni. Egyedül nem tudunk működő társadalmat felépíteni, úgyhogy helyezzünk kevesebb nyomást a friss anyákra, és ne kérjük őket, hogy egyedül csináljanak mindent, hanem osszuk meg a felelősséget.
A férfiaknak többet kell tenniük, de a nőknek is kevesebbet.
A heteroszexuális párok könnyen bekerülnek egy ördögi körbe. Mondj gyakrabban nemet, és merj segítséget kérni! Aki segítséget kér, nem kudarcot vall, hanem valójában megnyitja a kapcsolat lehetőségét, és hagyja, hogy az emberek jól érezzék magukat attól, hogy segíthetnek.
A narráció szaggatott, töredezett, sokszor nagy perspektíva- és tempóváltásokkal, egyes részeket kinagyítva, másokról teljesen elfelejtkezve mesél az elbeszélő. Tudatos döntés volt az újszülött érkezésekor jellemző fáradtság, alváshiány, koncentrációs problémák kifejezése a narrációban? Elmondható, hogy nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is létrejön egyfajta valóságtorzulás ebben az élethelyzetben?
Igen, határozottan. A könyvben minden szándékos – azt persze, hogy az írói szándékaim elérnek-e az olvasóhoz, nem befolyásolhatom. De igen, tulajdonképpen a szülés utáni hetek élményét szerettem volna utánozni magában az írás módjában, ezért döntöttem úgy, hogy sok ismétlést, felsorolást és sok részletezést használok. Azért is ugrálok az időben,
mert amikor kialvatlan vagy, az idő ingatag dolog
– időnként fájdalmasan lassan, máskor pedig hihetetlenül gyorsan halad. Ezenkívül megjelenhetnek pókok vagy más állatok, amelyek becsaphatják az elmédet.
A regény nagyon önéletrajzinak tűnik. Mennyi benne a valóság és mennyi a fikció?
Minden valóságos, és minden fikció.
A szülés utáni heteket az anya szemszögéből, kendőzetlen őszinteséggel ábrázolod. Nem féltél, hogy ezzel ledöntesz egy tabut, és hogy biztosan sok negatív visszajelzést is kapsz majd?
Egyáltalán nem. Egy tabu ledöntése volt a konkrét szándékom. Ha nem ezzel a céllal írtam volna, nem találnám érdekesnek a könyvemet.
A narrátor többször olyan metaforákat használ önmagára, mint “félig elszívott cigaretta”, “fejét vesztett baba” vagy “használt fehérnemű”. Miért érzi értéktelennek magát attól, hogy életet adott?
Ezek a kifejezések egy kórházban, közvetlenül a szülés után játszódó jelenet kapcsán hangoznak el, ezért úgy gondolom, hogy a fizikai fájdalom, amit a főhős átél, sokként éri őt, és egyáltalán nem tudja, hogyan kezelje ezt a helyzetet a könyv elején.
Az Üvegház főhős-elbeszélője különös viszonyt, már-már barátságot alakít ki egy idős, frissen megözvegyült szomszédjával (aki nem mellesleg magyar származású), noha úgy tűnik, egyáltalán semmi közös nincs bennük. De mégis, mintha a magányon kívül a veszteség fájdalma is összekötné őket. Lehet azt mondani, hogy aki anyává válik, az egyben gyászol is valamit?
Azt hiszem, igen. Miután eldöntöttem, hogy lesz egy szomszéd ‒ Peter ‒, aki bekopogtat a főhőshöz, hogy panaszkodjon a baba sírására, azt is el kellett döntenem, mit hoz Peter a történetbe, mi az ő problémája. Miért zavarja annyira a baba sírása? Talán azért, mert vele is történt valami, és valójában kapcsolatba akar lépni a szomszédjával?
A gyász egy összetett dolog, ami sokféle alakban és formában jelenik meg,
majd eltűnik és újra felbukkan, anélkül, hogy irányítani tudnánk. Így, amikor eszembe jutott, hogy Peter is gyászoljon, rájöttem, hogy ezzel a döntéssel lehetőséget adtam főhősnőnknek, Miffonak, hogy kifejezze az idős férfinak saját gyászát és fájdalmát. Nagyon érdekelt, hogy elgondolkodjak azon, hogy amikor egy nagy változás történik az életben, akkor hogyan lehet elgyászolni azt az időt, ami előtte volt. Miffo is azonnal elkezdi gyászolni azt az időt, amit a férjével kettesben töltött, még a baba érkezése előtt.
Az angol cím Nursery, de a magyarul Üvegház címen jelent meg a regény. Ebbe a címbe belehallom Sylvia Plath Üvegbúrájának a címét is, vagy tévedek? A szülés utáni hetek bezártságát és klasztrofóbiáját akartad kifejezni vele?
Igen, határozottan utalni akartunk Sylvia Plath-ra. Valójában eltartott egy ideig a tökéletes magyar cím megtalálása – szerintem azért, mert a kiadónál mindenki annyira izgatott volt a könyv miatt. Nagyon különböző emberek dolgoztak a könyvön, így nagyon különböző vélemények voltak, de az Open Books egyik szerkesztője előállt a címötlettel, ami zseniális volt. Annyira szeretem a magyar kiadást – elöl-hátul, kívül-belül, olyan szép, és annyi átgondoltsággal és odafigyeléssel lett összerakva. A kiváló fordítást pedig Lázár Júliának köszönhetem.
Mennyiben lenne más ez a könyv, ha az apa nézőpontjából íródott volna? Mit szólt a férjed, miután elolvasta?
A férjem meghatódott az ajánlástól (a könyvet a férjének ajánlotta az író - szerk.), nevetett a szexjeleneteken, és miután végigolvasta a könyvet, köszönetet mondott.
Mit gondolsz, hogyan fog reagálni, mit fog gondolni a lányod, ha felnőttként találkozik majd ezzel a könyvvel?
Kérdezzük meg őt, amikor úgy dönt majd, hogy elolvassa a könyvet!
Ha három szóval leírhatnád, mit jelentett számodra az anyaság, amikor megírtad a könyved, és mit jelent most, melyek lennének ezek a szavak?
Szeretet és fájdalom, fájdalom és szeretet.
