Moa Herngren megmutatja, hogy a felszínen banálisnak látszó események mögött összetett, évtizedes, kibeszéletlen-megoldatlan kapcsolati problémák rejlenek. Niklas és Bea több mint harminc éve élnek idillinek tűnő házasságban egy jómódú stockholmi negyedben kamasz ikerlányaikkal. Éppen ezért éri Beát villámcsapásként, mikor egy családi nyaralás küszöbén, egy jelentéktelennek tűnő vita közben Niklas csapot-papot otthagyva elviharzik.
Távollétének órái napokra dagadnak, felesége üzeneteire nem válaszol, magyarázattal pedig meg sem próbálkozik ‒ mikor pedig előkerül, minden megoldási kísérlettől elzárkózva válni akar, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nő is van a dologban...
Moa Herngren: A válás (részlet)
Fordította: Pap Vera-Ágnes
BRÄNNKYRKAGATAN, STOCKHOLM
A bejárat előtt találkoznak, és röviden köszönnek egymásnak, mint két idegen. Némán állnak a lépcsőházban, amíg várják a csigalassúsággal közlekedő ódon felvonót. Amikor belépnek a liftbe, és Niklas felnyúl, hogy megnyomja a gombot, Bea észrevesz valamit, ami kivillan hosszú ujjú inge alól. Hátrahőköl, nem hisz a szemének.
– Te... te tetováltattad magad?
Niklas dacos pillantást vet rá, és Beából szinte kitör a nevetés.
– Ezt nem mondod komolyan!
Niklas állkapcsa megfeszül.
– Talán inkább hagyjuk ezt az egészet a fenébe – mondja, és ingerülten nézi a lépcsőházat.
– Nem, sajnálom, csak... kicsit meglepődtem. Gyere, kérlek szépen.
A kis lift lassan halad felfelé, egyik emelet a másik után következik. Niklas megköszörüli a torkát, idegesnek tűnik. Bea nem tudja megállni, hogy ne pillantson lopva a karjára, a kicsi, fekete gallynak tűnő rajzolatra. Még mindig nem fogta fel, hogy milyen súlyos ez a kapuzárási pánik. Már csak egy motorbicikli hiányzik a képből.
– Mit ábrázol?
– Miért, hogy gúnyolódhass rajta?
Bea próbálja visszafogni magát, leküzdeni a kikívánkozó szarkazmust.
– Csak kíváncsi vagyok.
Niklas megrázza a fejét, és demonstratívan lehúzza az ingujját. A lift egy rándulással megáll a hatodik emeleten.
*
Mona Falk a Brännkyrkagatan utcai épület legfelső emeletén rendel, alig kőhajításnyira a Maria Magdalena-templomtól. Úgy tűnik, hogy a rendelő a lakásból lett leválasztva, mert az előszobában ételszag terjeng, és amint elhaladnak a csigalépcső mellett, Bea sült zöldségek illatát érzi.
A terapeuta megkéri őket, hogy foglaljanak helyet a két fotelben, majd semleges arckifejezéssel leül velük szemben. A hatvanas éveiben jár,
szőke hajtincsei kicsit kócosan lógnak rá a kötött kardigán gallérjára.
Mona Falk nem mond semmit. Ez volna a stratégiája, ilyen a párterápia? A csend olyan nyomasztó és feszült, amilyen csak lehet, amikor két embernek, akik elvesztették az egymásba vetett hitüket, ki kell tárulkoznia egy idegen előtt. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után Mona végre megtöri a csendet.
– Elmondanák, hogy miért vannak itt?
Niklas roppant érdeklődéssel vizsgálgatja a körmeit, és makacsul kerüli Bea tekintetét. Bea pedig igyekszik nem a férje alkarját bámulni, azt a kis rajzolatot, ami kikandikál az ingujja alól. Mintha egy ismeretlen ülne mellette. Annak a Niklasnak, akit ő ismer és szeret, meg sem fordult volna a fejében, hogy tetováltassa magát. Úgyhogy igyekszik inkább Monára figyelni. A torka elszorul, amikor erőt vesz magán, és megpróbálja nyökögve felvázolni a helyzetet, azt, amit azóta próbál megfogalmazni magában,
amióta rájött, hogy Niklas megcsalja.
Még ha intellektuálisan meg is érti, hogy az ilyesmi megtörténik, képtelen felfogni, hogy ez vele történik. Velük. És ráadásul ez nem is csak futó kaland. Jonas szerint Mariának és Niklasnak már tavasz óta viszonya van.
Bea undorodik az egésztől, és úgy érzi, mintha bemocskolták volna, pedig Niklas az, aki hűtlen volt, neki kellene szégyellnie magát. Niklas bocsánatot kért, amikor felhívta és számonkérte, de ez inkább kötelességtudóan hangzott, mintsem őszintén. Mint egy gyerek, aki tudja, hogy rosszat tett, és bocsánatot kell kérnie, mert a szülei elvárják tőle. Ő maga aligha tudna együtt élni a szégyennel, ha összeszűrné a levet valaki mással, őt biztosan emésztené a bűntudat. Már a hűtlenség gondolatától is összeroppanna.
Ezt onnan tudja, mert néhány évvel ezelőtt átesett ezen, amikor Inger betegszabadságra ment a térdműtéte miatt, és egy ideig egy másik kolléga helyettesítette. Mattias vicces volt, nagyokat nevettek együtt. Miután ott ült Inger íróasztalánál, közvetlenül Beával szemben, sokat beszélgettek, a férfi tőle kért tanácsot és segítséget Inger feladataihoz. Bea lassan, de biztosan elkezdett a kollegiális barátságnál többet érezni iránta, és reggelente, amikor munkába indult,
valami ködös, örömteli bizsergés járta át.
Kezdett jobban odafigyelni az öltözködésére, és ezt Niklas is észrevette. És Beának már ettől lelkiismeret-furdalása támadt. Fogalma sem volt róla, hogy Mattias érez-e valamit iránta, de a tény, hogy ő vonzódik hozzá, mi több, talán egyenesen kezd beleszeretni, elég volt ahhoz, hogy rosszul érezze magát és bűntudat gyötörje.
Megkönnyebbülés volt, amikor Inger végül visszatért, és Mattias eltűnt, még ha hiányzott is neki. Ugyanakkor büszke volt magára, mert nem hagyta, hogy az érzései elsodorják. Aztán az egész elmúlt, persze, hogy elmúlt, és ő soha nem kételkedett a Niklas iránti szerelmében. Mindenkit elragadhat egy kis fellángolás, de ettől még nem lesz mindenki hűtlen.
– Én csak azt akarom, hogy próbáljunk valahogy túljutni ezen – mondja végül. – Még nem bocsátottam meg neked, de szeretnék megbocsátani.
Mona lassan bólint, majd Niklashoz fordul.
– És maga mit gondol erről, Niklas? Bea azt mondja, hogy meg akarja találni a módját, hogy megbocsásson magának.
Niklas továbbra is a körmeit vizsgálgatja.
– Nos, persze hogy szeretném, hogy Bea megbocsásson nekem, de...
Bea visszatartja a lélegzetét. Mintha az egész élete azon múlna, amit Niklas mond.
– …de én továbbra is válni akarok.
– Válás? – szólal meg Bea élesen. – Erről eddig szó sem volt.
– Mondtam, hogy elköltözöm, ez lényegében ugyanaz.
– Nem, ez egyáltalán nem ugyanaz. Hiszen azért vagyunk itt, hogy megpróbáljuk... megoldani a dolgot. Te fogtad magad, és eltűntél, én meg szinte semmiről nem tudok.
De Niklas csak a fejét rázza, és továbbra is az átkozott körmeit bámulja.
– Niklas, maga a fejét rázza, ez mit jelent? – kérdezi Mona. Szemét a férfira szegezi, de az arca kifürkészhetetlen.
– Ennek semmi értelme.
– Hogy érti ezt? – feszegeti Mona.
– Én már megpróbáltam.
– Mikor próbáltad meg? Mikor? – kiabálja Bea, mire Niklas a terapeutára néz, amolyan hát én megmondtam-tekintettel.
– Kifejtené, Niklas? – kérdezi Mona.
– Én máshogy szeretnék élni, de… de erre egyszerűen nem kapok lehetőséget. Mindig minden Beáról szól, és arról, hogy ő mit akar.
Bea ököllel a fotel karfájára csap.
– Akkor ezt mondd! De nem, te ehelyett fél éve dugod a szomszédasszonyt, és azt hazudod, hogy kibérelted a lakásukat, pedig valójában mindvégig vele voltál. Mindent tudok, beszéltem Jonasszal. A franc essen bele, most komolyan...
A hangja megtörik. Megbántott, szomorú és nagyon dühös.
– Az nem úgy volt... – kezdi Niklas, de Bea azonnal félbeszakítja.
– Nem, tényleg, hát akkor hogy volt?
Mona felemeli a kezét, hogy jelezze, hagyják Niklast, hogy befejezze a mondandóját. A higgadt, de határozott gesztus hatására Bea kelletlenül hátradől, karjait néma tiltakozásként keresztbe fonja.
– Eleinte barátok voltunk... aztán nyáron néha ott maradtam nála... Igazad van, nem volt teljesen igaz, amit mondtam, de annyira lefoglalt a saját bajom… Nem tudtam, mit érzek, sem azt, hogy ezt hogyan magyarázzam el neked.
Úgy éreztem, mintha fuldokolnék, és…
Bea hangosan felhorkan, mire Niklas elhallgat, és sötét tekintettel a térdére mered. Bezárkózik. Bea Mona Falk felé fordul. Forr benne a harag.
– Tessék, pontosan erről beszéltem. Mindig ez van. Hogyan oldhatnánk meg így bármit?
Mona nyugodtan, higgadtan néz Beára.
– Általában azt szoktam mondani azoknak, akik hozzám fordulnak, hogy a legfontosabb, hogy mindkét fél hajlandó legyen dolgozni önmagán. De ez nem jelenti azt, hogy rögtön el kell dönteniük, hogy mit akarnak.
Niklas végre felemeli a tekintetét a körméről, és Monára néz.
– Igen, de az érzéseimen nem tudok változtatni.
– Minden lehetséges, ha igazán akarod! – Bea hangja most már inkább kétségbeesett, mint dühös.
– Egy hosszú házasságban az érzelmek hullámzóak – veti közbe Mona.
– Muszáj esélyt adnod nekem... – könyörög Bea. – Tartozol nekem ennyivel. Nekem és a lányoknak, a családunknak...
Ezzel sírva fakad. Niklas szomorú, bűntudatos tekintettel ránéz.
– Sajnálom. Még mindig fontos vagy nekem, de nem... nem úgy.
Bea zokogása elhalkul, mintha még sírni sem merne igazán, most, hogy Niklas végre megnyílt.
– Mindazt, amit irántad kellene éreznem, valaki más iránt érzem. És ezen nem tudok változtatni. Ha akarnék, sem tudnék. Hosszú idő óta most először vagyok önmagam, és ezt javarészt Mariának köszönhetem.
Mintha éles kést döfne a szívébe. Ez sokkal rosszabb, mint a szex. Ez egy lelki kapcsolat. Niklasnak van egy új lelki társa.
