Elhunyt Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténész

46 éves korában elhunyt dr. Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténész, textológus, a Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet docense. 

chk | 2026. március 06. |

46 éves korában elhunyt Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténész. A halálhírt a Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete osztotta meg.

Bodrogi Ferenc Máté 1980-ban született Miskolcon. A Debreceni Egyetem magyar szakán szerzett nappali tagozatos tanári diplomát (2006), illetve levelező tagozatos pszichológus diplomát (2013). Doktori fokozatát 2011-ben szerezte meg a Debreceni Egyetemen, ahol a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetben kezdetben textológusként, majd 2014-től egyetemi adjunktusként dolgozott.

Egyetemi hallgatóként alapító főszerkesztője volt a Szkholion című egyetemi szakfolyóiratnak, 2012-től pedig társkoordinátora volt az Irodalomtanítás Innovációjának Országos Műhelye elnevezésű vállalkozásnak (amely 2015 és 2016 között MTA Magyar Irodalomtanítási Szakmódszertani Kutatócsoport néven tevékenykedett).

Kutatási területe a klasszikus magyar irodalom kora, illetve az irodalomtanítás módszertana volt. Nevéhez számos tudományos publikáció, tanulmányköteteken végzett szerkesztői munka és két kritikai Kazinczy-kiadás fűződik (Kazinczy Ferenc Művei: Szép Literatúra, 2012, Debreceni Egyetemi Kiadó; valamint a Borbély Szilárddal közösen jegyzett Kazinczy Ferenc Művei: Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig, 2009, Debreceni Egyetemi Kiadó).

Életében két monográfiája jelent meg: a Kazinczy arca és a csiszoltság nyelve – Egy önreprezentáció diszkurzív háttere (2012) és Az Aurora és a nemzet csinosodása: A haza és a haladás az Aurora Hazai Almanach költői zsebkönyveiben (2025). Két tanulmánykötetet is írt: Soráthajlás – Interdiszciplináris irodalmi tanulmányok (2016) és a Minden másképpen van – Műértelmezések és szakkritikák (2023) címmel.

2023-ban Bednanics Gábor irodalomtörténész és Győrffy Ákos költő társaságában Alföld-díjat kapott. Az elismerést „a klasszikus magyar irodalomra fókuszáló kutatásainak a textológia és az eszmetörténet távlatán túl a pszichológia és az élményalapú pedagógia területére is kiterjesztő, a tehetséggondozás vonatkozásában is példás munkásságáért, s az Alföld folyóiratban megjelent mindig felvillanyozó kritikáiért”.

(Litera.hu)

Nyitókép: Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bednanics Gábor, Bodrogi Ferenc Máté és Győrffy Ákos kapják idén az Alföld-díjakat

Az Alföld folyóirat szerkesztősége 2023-ban Bednanics Gábor és Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténészeknek, valamint Győrffy Ákos költőnek ítélte oda a rangos kitüntetést.

...

Elhunyt Maurer Dóra képzőművész

A Kossuth-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő 89 éves volt.

...

Elhunyt Mikszáth Kálmán és Szabó Magda műveinek észt fordítója, Aino Pervik

1970-es évektől megjelenő mesekönyvein több generációnyi gyerek nőtt fel.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Listák&könyvek
...

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága