Január tényleg a szakítás hónapja? A válás című regényt ekkor olvassák a legtöbben!

Január tényleg a szakítás hónapja? A válás című regényt ekkor olvassák a legtöbben!

A statisztikák szerint a legtöbb házaspár januárban dönt a szakítás mellett, és úgy tűnik, Moa Herngren svéd író A válás című könyve iránt is ekkor érdeklődnek a legtöbben. Véletlen egybeesés lenne?

Bakó Sára | 2026. február 24. |

Néhány hete találtunk rá a Facebookon Zelei Dávid kritikus, szerkesztő posztjára, miszerint „Moa Herngren nagy sikerű könyvét, A válást immár hagyományosan januárban olvassák a legtöbben az évben”. Mivel nem újkeletű jelenség, hogy az év első hónapját a válás, illetve a szakítás időszakaként emlegetik a különféle magazinok és internetes portálok, utánajártunk kicsit a jelenségnek.

Olvastad a regényt?

Moa Herngren népszerű családidráma-sorozatából A válás jelent meg elsőként magyarul (olvass bele!), majd ezt követte Az anyós és végül az Az örökség, amely tavaly az év végi 50-es listánkra is felkerült. A világhírű szerző tavaly az Őszi Margó Fesztivál vendége volt: ebből az alkalomból interjút is készítettünk vele.

Akkor elárulta, a könyvei legnagyobb félelmeiből születettek – például hogy egyszer csak szó nélkül elhagyja a férje.

„Nagyon mélyre kell merülni, és olyan helyekre juthatsz el, amelyeket talán nem is akarsz megnézni” – mondta az írásról.

Moa Herngren
A válás
Ford. Pap Vera-Ágnes, Helikon, 2024, 399 oldal
-

A regény lapjain egy látszólag boldog párt ismerünk meg: Niklas és Bea több mint harminc éve élnek házasságban, egy jómódú stockholmi negyedben laknak kamaszlányaikkal, megvan mindenük. Éppen ezért éri a feleséget derült égből villámcsapásként, amikor a férje egy jelentéktelennek tűnő vita után elviharzik, és napokig nem reagál semmire. Amikor végre előkerül, kijelenti, hogy válni akar, és minden más lehetőségtől elzárkózik. Hogyan juthattak ide?

A statisztika magáért beszél

Bár a történetben éppen egy családi nyaralás küszöbén állnak, amikor kirobban a veszekedés, az új év kezdete is kifejezetten parázs időszaknak bizonyul, ha a párkapcsolatokról van szó. Zelei Dávid egy diagramot is mellékelt a megfigyeléshez a bejegyzésében A válás olvasási adatairól, így mindenekelőtt megkérdeztük, honnan vannak az információk.

Kiderült, hogy a moly.hu felületén bárki megnézheti, hogy egy-egy könyvet hányan olvastak adott hónapokban.

Így saját szemünkkel is láthattuk, hogy A válás népszerűsége 2025 és 2026 januárjában csakugyan felkúszott a megelőző decemberhez képest.

Erre persze lehet az is magyarázat, hogy karácsonykor többen ajándékoznak és kapnak könyvet, ráadásul Moa Herngren meglehetősen népszerű szerző, mégis – ahogy Zelei is fogalmazott – „ilyenkor sokan gondolkoznak el az életükről”.

Nem unatkoznak az ügyvédek

Talán azt nem kell megmagyarázni, hogy miért nem karácsony előtt döntenek úgy a párok, hogy véget vetnek a házasságuknak, a december végi időszak ugyanakkor kétségkívül komoly vízválasztó lehet: ha a „szeretet ünnepe” sem ébreszti fel bennük az igényt, hogy megjavítsák, ami elromlott, akkor valószínűleg tényleg ideje lépni.

A Forbes szerint az újévi fogadalmak nemcsak a sűrűbb edzőteremlátogatásról vagy a mérsékeltebb alkoholfogyasztásról szólhatnak, hanem a társas viszonyainkban is könnyebb ilyenkor dönteni az új kezdetről.

Egyes ügyvédek New Yorkban egyenesen úgy vélik, hogy az első hétfői munkanap az évben „a válás napja”.

A nemzetközi sajtó már hosszú évek óta foglalkozik a témával: a New York Times 2020-ban például a Google Trends felületén is kutakodott, ahol 2019 januárjának elején tetőzött a válás kifejezésre való keresések száma. A szakértők azonban úgy vélik, hogy a családi vakációk, az iskolakezdés előtti feszült időszak vagy éppen a tavaszi időjárásváltozás is éppúgy cselekvésre késztetheti az embereket.

Mi az igazság?

A válóperes ügyvédek megkeresései valóban megugranak januárban, de ez gyakran csak az előző két hónaphoz képest olyan látványos, hiszen a karácsonyi időszakot a legtöbb pár még megpróbálja átvészelni – ha másért nem is, hát „a gyerekek kedvéért”.

Mintha ez látszana az olvasási statisztikán is: decemberben látványosan kevesebben vették kezükbe A válást, mint januárban.

Persze lehet, hogy mindez puszta spekuláció, de mindenképp izgalmas megfigyelés Zelei Dávid részéről, aki arra is felhívta a figyelmünket, hogy Herngren regénye sokáig volt az e-book-toplisták élén, és a szokottnál többen olvasták elektronikus formátumban. Talán ciki a válásról olvasni a metrón?

Bárhogy is legyen, Moa Herngren sorozatát nem érdemes kihagyni, ha pedig olvasnál még a témában, nézd meg Ott Anna könyvajánlóját az Ezt senki nem mondta! podcasthez!

Fotó: Pexels

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Egy férfi válás helyett sósavat önt felesége arcába – Olvass bele Jorge Barón Biza igaz történeten alapuló regényébe!

Jorge Barón Biza egy életen át ápolta édesanyját, végül pedig csak úgy tudott megszabadulni a tehertől, hogy regényben is megírta. 

...

Hogyan vezethet egy veszekedés váláshoz? Egy kötet, ami segít megelőzni ezt

A párkapcsolatoknak nem kell durva vitákkal zárulniuk, a viták megoldást is jelenthetnek. Olvass bele!

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

A hét könyve
Kritika
Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében
Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Pottyondy Edina megtalálta a szabadságot az első könyvében

Megjelent Pottyondy Edina első könyve, ami visszafele olvasva a hét könyve lett.

Kiemeltek
...

Peer Krisztián: Nyomaszt a kérdés, hogy mennyi lehet még hátra

Változik-e az ember költészete az öregedéssel? És mit azok a versek, amiket nem lehet újraírni?

...

Bodor Ádám 90 éves – „Elképesztően kíváncsi utazó”

A Kossuth-díjas író 90. születésnapja alkalmából Szegő Jánost és Kiss Tibor Noét kérdeztük az életműről.

...

„Mi végre akkor maradék méltóságom?” – Grecsó Krisztián versei a középkorúságról

Hogyan lehet hitelesen írni a középkorúságról? Grecsó Krisztián szerint versben.

...

Frei Tamás: Eggyé válik a politika és az oligarchia

...

Nobel-díjas lesz, aki sok étcsokit eszik? – podcast Keszthelyi Gabriellával

...

Gerevich András: A queer létben alapvető, hogy az ember föllázad a társadalmi elvárásokkal szemben