Tíz szerző tíz első prózakötete verseng az idei Margó-díjért, mi pedig sorra be is mutatjuk őket. Sára Júlia, Totth Benedek, Bíró Zsófia, Babiczky Tibor, Mán-Várhegyi Réka és Kollár-Klemencz László után Láng Orsolya mesél írás közbeni csendről, megértésről, elfogultságról. Az október 10-én első alkalommal kiosztandó díj nyertesének első könyve a Főváros 500 ezer forintos összdíja mellett kereskedelmi és médiatámogatást kap a karácsonyi időszakban a Bookline online és offline felületein, próbafordítást készít belőle a Balassi Intézet, illetve az Aegon-díj győztese mentorként segíti a szerzőt.
Egy szerelem elejét, közepét és végét már sokan, sokféleképpen megfogalmazták, Láng Orsolya első kisregényét mégsem lehet annyival elintézni, hogy itt egy újabb könyv, ami két ember kapcsolatáról mesél. Láng eddig leginkább lírával kísérletezett, ami erősen meg is látszik a kötet fejezetein. Sorai érzékenyek, önreflexívek, és érettek, szövegeit olvasva nem tudok nem arra gondolni, hogy épp a magyar Anne Michaels szárnybontogatásának vagyok szemtanúja. Láng körberajzolja az emlékeket, a csendet és a két egymástól távolodó test közti teret, materizálja a hiányt, és a kapcsolat utórezgéseiről sem felejtkezik el. A Tejfogak című első fejezet kikívánkozik ugyan a könyvből (mint tejfogak a szájból), és szokni kell még ezt a sűrű, intenzív és önmarcangoló prózát, de kíváncsian várom a folytatást.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Hogy csak arról tudok írni, ami megérint, és csak addig, ameddig érdekel. Ki kell használni ezt a nyomást, engedni kell a megszállottságnak. Így mindenkinek jobb lesz.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Jött a szerkesztő a kérdéssel, hogy nincs-e valamim az asztalfiókban. Nem volt semmi, hát „szerezni” kellett. (Persze, volt. De másképp nem lett volna ott az édes kényszer, hogy megírjam ezt a könyvet. El akartam mondani valamit részletesebben, elsősorban magamnak, hogy lássam, hogy megértettem. Másodsorban valakinek, valakiknek, hogy lássák, hogy megértem őket. Érintettekből lesznek az olvasók és az írók. Ez persze olyan titok, ami könyvekbe szublimálódik.) Az írás öröme – tulajdonképpen ez volt az, ami beindított.
Mit vártál az első könyvedtől?
Hogy összeálljon.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Egyelőre még elfogult vagyok vele, túl friss ahhoz, hogy ne úgy érezzem, hogy most sem tudnám jobban megcsinálni. Talán az illusztrációkon gondolkoznék, semmiképp sem nagyítanám fel őket, mert azzal veszítettek a koncentráltságukból. Van az első fejezet, ami a történetet megelőzi (megelőlegezi), és emiatt kicsit lazábban kapcsolódik a többi fejezethez, mint azok egymáshoz. De inkább úgy tekintek rá, mint idővel elhulló szerves részre, ami nélkül az elbeszélő nem az volna, aki.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Írás közben nem nagyon mertem kérdezősködni. Egyszerre írtam ezt a szöveget bizonytalanul tapogatózva és ellentmondást nem tűrő magabiztossággal, és nem akartam részleteket mutatni belőle, amíg nincs egyben az egész. Amikor kész lett, már nem volt értelme részleteket küldözgetni belőle ide-oda. Összeforrt, fájt a szétválasztása. Aztán már úgy mutogattam a barátaimnak, mint hősi sebhelyet. (nevet) Az ellenségeim még mindig nem tudnak róla. (elkomorul)
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Mélységes döbbenettel: „Te mikor írtál ennyit?”
Láng Orsolya: Tejszobor
Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2015, 164 oldal, 29 lej
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Nem nagyon emlékszem. Amit egyedül olvastam el, az már valami háziolvasmány lehetett.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Talán 13. Előtte is szövegeltem, de nem gondoltam, hogy azt valaminek tartani lehet, tartani kell.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Sokáig Truman Capote Más hangok, más szobák című teljesítménye lebegett a szemem előtt, amiért olyan fiatalon írta. Majd, amikor meghaladtam azt a kort, Henri-Pierre Roché Jules és Jim-jét tűztem ki célul, amiért olyan öregen írta. De hát mégis helyet kapunk valahol a kedvenceink között.
Olvass bele a kötetbe:
