Elárverezik a Lady Chatterley szeretőjének legfontosabb példányát

Elárverezik a Lady Chatterley szeretőjének legfontosabb példányát

.konyvesblog. | 2018. szeptember 27. |

ladych.JPG

A Sotheby's elárverez egy példányt D.H. Lawrence Lady Chatterley szeretője című könyvéből. Persze nem akármilyen könyvről van szó, hiszen a szóban forgó kötet nem másé volt, mint Sir Lawrence Byrne-é, aki a könyv ellen obszcenitás vádjával 1960-ban indított per bírája volt. Az árverési tétel részét képezi egy damaszttáska, melyet Byrne felesége varrt, hogy a férfi a szemérmetlennek tartott könyvet abban vigye a bíróságra.

A könyv először 1928-ban jelent meg magánkiadásban Olaszországban. Nagy-Britanniában 1960-ig hivatalosan nem jelenhetett meg, egészen addig, amíg a nagy port kavart perben nem ejtették a vádakat a Penguin Books ellen. A fő kifogás az volt, hogy a történet nyíltan ábrázolja a szexualitást, és vulgárisnak tekintett szavakat használ (például a fuck-ot). Sokaknak nem tetszett az sem, hogy a regényben szexuális kapcsolat létesül egy arisztokrata nő és egy munkásosztálybeli férfi között.

A most kalapács alá kerülő példány fontos szerepet játszott a perben, hiszen azt a bíró minden egyes nap magával vitte a bíróságra. A per előtt egyébként a felesége, Lady Dorothy Byrne elolvasta a regényt, és a férje számára bejelölte a nyíltan szexuálisan részeket. Lady Byrne igazán alapos munkát végzett, hiszen a bíróság fejléces papírjára kigyűjtötte a per szempontjából fontos bekezdéseket, és saját megjegyzéseivel látta el őket.

A pert annak idején óriási figyelem övezte. A mostani beszámolók is felemlegetik, hogy a tárgyalóteremben például elég nagy derültséget keltett, amikor az ügyész feltette az utóbb híressé vált kérdését: "Beleegyeznének, hogy fiaik és leányaik - hiszen a lányok ugyanúgy olvasnak, mint a fiúk - elolvassák ezt a könyvet?" Aztán még emelte a tétet: "Szívesen vennék, ha ezt a könyvet a feleségük vagy a szolgáik olvasnák?" A kiadót végül felmentették, a regény megjelenhetett és egy nap alatt 200 ezer darabot rögtön el is kapkodtak; összesen 3 millió példányt adtak el belőle.

A Sotheby's szerint a regény legfontosabb példánya kerül kalapács alá. Az árverést október 30-án tartják, és arra számítanak, hogy 10-15 ezer fontért kelhet el.

Forrás: BBC

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.