1843. december 19-én az Egyesült Királyság a közelgő karácsonyra készült, Viktória királynő udvarában abban az évben már harmadik alkalommal állítottak karácsonyfát - az elsővel a gyerekkori emlékeitől inspirálva a német Albert herceg lepte meg a családját.
Aznap megjelent egy könyvecske is, amiről senki sem sejtette, hogy a karácsonyi klasszikus történetek egyik állócsillaga lesz belőle, csupán egy anyagi gondokkal küzdő írónak okozott óriási megkönnyebbülést.
Dickens ekkorra már túl volt a Twist Olivér megjelenésén, de még messze az olyan nagy regényeitől, mint a Szép remények vagy a Két város regénye. És nagyon kellett neki a pénz: a feleségével az ötödik gyereküket várták (a tízből), miközben a sorozatként megjelenő Martin Chuzzlewit kiadása akadozott. Nagy szüksége volt tehát az instant sikerre, így magát nem kímélve, sőt, az egészsége kockáztatásával, mindössze hat hét alatt megírta a Karácsonyi éneket.
A Lithub Robert Douglas-Fairhurst az A Christmas Carol and Other Stories by Charles Dickens című kötetét idézi, ami szerint Dickens olyan feszített tempóban dolgozott, hogy görcsölni kezdett az arca, a fejében pedig elkezdte a szereplői hangját hallani. Dickens úgy fogalmazott, hogy a karakterei a figyelméért versengő szellemként állták körül az asztalát, és csak akkor nyugodtak le, ha papírra vetette őket. Amikor pedig befejezte az aznapi munkát, elindult az éjszakai Londonban, és akár 10-15 mérföldet (15-22,5 kilométert) is sétált.
Charles Dickens 1858-ban egy barátjának, a nagyhatású kertépítő és építész Joseph Paxtonnak írott levelére lehet licitálni december 15-én egy londoni árverésen.
Amikor aztán végre sikerült lezárnia a könyvet, egy kicsit szétcsapta magát. Az utolsó oldalakat december elején írta meg, a “Vége” feliratot pedig többször is aláhúzta lelkesedésében, majd partikra és előadásokra ment és nagyokat táncolt. A saját bevallása szerint “őrültként tört ki”.
Nekünk pedig örökül hagyta, amolyan példabeszédként, a történetet kapzsiságról, szívtelenségről és megváltásról. Így indul:
“Hogy az elején kezdjem, Marley halott volt. Ehhez nem fér semmi kétség. Halotti bizonyítványát szabályszerűen aláírta a pap, az anyakönyvvezető és a halottkém, sőt, mint gyászoló, maga Scrooge is. Amit pedig Scrooge jónak lát aláírni, az úgy is van - ezt mindenki tudja róla az üzleti életben. Az öreg Marley tehát halott volt, mint a kapufélfa.”
