Festmények már Oscar Wilde klasszikusa, a Dorian Gray arcképe óta díszítik a regények borítóit, de az utóbbi években egyre több, unott arcú nőket ábrázoló festmény jelent meg a könyvborítókon.

Akárcsak a divatban, a könyvborítóknál is megfigyelhetők trendek, a sejtelmes női tarkóktól a lángokon át a virágmintákig. A könyvpiacon hatalmas a verseny, így alapnak számítanak az óriási betűk, élénk színek, csábító tengerpartok. Ezzel megy szembe az egyik legújabb divathullám, aminek középpontjában egy-egy festmény szerepel, rajtuk rettenetesen unatkozó nőalakokkal. Az egész olyan, mintha a Whistler mamája Facebook-oldalt nézegetnénk.

Az ilyen borítók kevésbé tűnnek fel egy hivalkodó kötet mellett, és éppen ez a lényeg. Ezek a borítók komolyságot, szellemességet és hűvösséget hivatottak jelezni az olvasó felé, aki a New York Times cikkében említett sztereotípiák szerint inkább „belvárosban, és nem külvárosban” él, és pét-natot kér chardonnay helyett.

Ottessa Moshfegh My Year of Rest and Relaxation és Nicola Dinan: Disappoint Me című könyveinek borítója 

Ahogy Gregg Kulick, a Hachette Book Group művészeti igazgatója fogalmaz: 

„ A pipacsos típusú” borítók szórakoztató tartalmat ígérnek, míg a festmények „utalnak a tudományosra”.

A mellbimbó nem maradhatott

A trend 2019-ben indult Ottesa Moshfegh My Year of Rest and Relaxation című kötetének borítójával. A regény arról szól, hogy egy 20-as éveiben járó boldogtalan nő elhatározza, hogy egy évig alvással menekül a világ elől.

A borítóhoz használt festmény egy névtelen művész 1790-es években készült Portrait of a Young Woman in White (Egy fiatal nő portréja fehérben) című alkotása. A kép  „merveilleuses” nevű arisztokrata szubkultúra tagját ábrázolhatja: a francia forradalom előtt az arisztokraták és az elit által viselt nehéz anyagokat elutasították, és az ókori Görögország és Róma által inspirált áttetsző szöveteket választották. Előszeretettel botránkoztatták meg a társadalmat az áttetsző anyagú, nem sokat takaró öltözékekkel. 

Darren Haggar, a Penguin Press művészeti igazgatója elmondta,  hogy a mellbimbókat el kellett távolítani az eredeti verzióról, hogy a kép a könyvre kerülhessen.

Hozzátette azt is, hogy a borító a „kokett-esztétikát” ünnepli, és „nem lehet nem elgondolkodni azon, hogy mi járhat a borító figurájának fejében”. (A könyv azóta más borítókkal is megjelent).

Trend lett, de nem Magyarországon

A festmény felhasználásának ötlete, ami az írónőtől származott, BookTok-trendet indított el. És ez nemcsak a borítóra igaz, Moshfegh kötete a weird girl jelenség egyik alapműve is egyben.

Hasonló esztétika jellemzi Kat Dunn vámpírkönyvét, a Hungerstone-t vagy Emily Adrian Seduction Theory című könyvét, de jelent meg festmény alapján készült borítóval a Nobel-díjas Abdurazak Gurnah Utóéletek című könyve is. 

A klasszikus festményeken alapuló trend főleg a tengerentúlon hódít, itthon és az európai kiadóknál az érintett kötetek a legtöbb esetben más stílusú borítóval jelennek meg. 

Arra, hogy egy borító eltér a megszokottól, korábban is találtunk példát. Elena Ferrante Nápoly-tetralógiájának korábbi kiadásai miatt sokan értetlenkedtek, de a giccses, csúnya borító használata szándékos volt. 

Nyitókép: Ramón Casas: Decadente, 1899. Wikimedia Commons