A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző karán szereztél diplomát, öt éven át dolgoztál pedagógusként, később pedig jógát oktattál. Ezek egytől egyig közösségi, interakciókat kívánó intenzív társas helyzetek. Szemben az írással, ami csendet és magányt feltételez. Mikor találtál rá az írásra és kik voltak a mestereid?
Az írás valamilyen formában mindig jelen volt az életemben, jóllehet, egy ideig csak rejtett módon. Már a főiskolás évek alatt írtam a suliújságba ‒ bár ma már nem merném senkinek megmutatni azokat a verseket ‒, a jógaoktatás mellett pedig szakmai cikkeket publikáltam. Fiatal anyukaként az esti lefekvés előtti mesélés volt a kedvenc időszakom, ami az első években spontán életmeséken alapult. Tulajdonképpen az aznapi élményeket ültettem át állattörténetekbe vagy egyszerűen csak más nevekkel, hasonló karakterekkel, rendeztem izgalmasabb formába a hétköznapi eseményeket. A gyerekek szívesen hallgatták, persze idővel, a fejlődés egy pontján rájöttek: „Anya, ez rólunk szól!”
Azt hiszem, akkor váltottunk mesekönyvekre.
A kreatív prózaírás alapjait Dr. Mezővári Gyula Íróműhelyében tanultam. 2018-ban és ’19-ben látogattam az újságíróként, főszerkesztőként és irodalmi mentorként ma is aktív „mgy” kurzusait. Ettől kezdve folyóiratokban és antológiákban is megjelentek novelláim. Az Égszínkék című első önálló kötetem 2020-ban jött ki. Ahogy ennek, úgy a következő két könyvemnek is Nádasi Krisztina volt a szerkesztője, aki az elmúlt években sokat segített a hangom csiszolásában.
A honlapodon olvasható bemutatkozásból lehet tudni, hogy számos önismereti módszert tanulmányoztál, és hogy folyamatosan fejleszted magad. Mit ad neked az alkotás?
Az alkotás ‒ legyen szó zenéről, táncról vagy írásról ‒ mindig természetes módon volt jelen az életemben. Egyfajta hétköznapi életterápiaként fogom tehát fel az alkotást, ugyanis úgy nőttem fel, hogy a művészetek gyakorlása a mindennapjaim része volt. Szóval ez számomra nem afféle választott út, hanem alapvető igény. A kreatív alkotói folyamatot – Nietzsche után – egyfajta arany ösvénynek tartom. Úgy gondolom, aki gyakran megfordul ezen az úton, az nagyobb ön- és életismeretre tehet szert. Ebből a két minőségből pedig – ha nem is közvetlenül – kirajzolódhat a viszonylagos szabadságélmény.
Az írás tehát a játékos, konstruktív öröm mellett az egyre pontosabb életismeretet jelenti nekem.
Mindhárom köteted novellákat tartalmaz, úgy sejtem tehát, hogy ez az a forma, ami a leginkább érdekel, ami a leginkább otthonos neked. Pedig nem könnyű műfaj ez. Kíváncsi lennék, a hazai és a világirodalomból kik a kedvenc novellistáid, kik azok, akiknek az írásai a legtöbb életismeretet közvetítik neked?
A magyar irodalomból Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Lázár Ervin és Tóth Krisztina novelláit olvasom legszívesebben, az utóbbi pár évben pedig Szabó T. Anna prózája is nagyon fontos lett nekem. A világirodalomból Csehov, Kafka, a kortársak közül pedig Alice Munro, Ljudmila Ulickaja, Olga Tokarczuk, Sandra Cisneros és a japán Murakami Haruki a kedvenceim.
A pár nappal ezelőtt, Tokióban tartott felolvasóesten a jó ideje az irodalmi Nobel várományosaként számon tartott szerző elmondta: fontosak számára a rémtörténetek, a Svéd Akadémia elismerésével kapcsolatos esélyeiről azonban nem beszélt.
Tovább olvasokTavaly jelent meg az Éteri hangok című hangoskönyved, amelyen az Égszínkék és az Étertánc novellái közül szólal meg jó néhány szöveg ‒ Hámori Gabriella, Péterfy Bori és Szinetár Dóra tolmácsolásában. Milyen élmény volt mások hangján hallani a történeteidet?
Mindhármuk munkássága fontos nekem, így aztán felemelő érzés volt az ő hangjukon visszahallani az írásaimat. Bízom benne, hogy az „olvasók” is ugyanezt tapasztalják, hiszen meggyőződésem, hogy minden történetnek a mesélővel, az olvasóval kezdődik a valódi élete. A novellák a kapcsolódáson keresztül kelnek életre,
éppen ezért a befogadói által minden történet ezerszer újjászületik.
A már emlegetett Éteri hangok tulajdonképpen válogatás, és ebből a szempontból az összegzés és egyszersmind a lezárás gesztusát is érzem benne. Mennyiben folytattad a lélektani motívumokra koncentráló, kapcsolatokról szóló, női szempontú elbeszéléseket, és mennyiben kínált számodra új utakat az idén novemberben megjelent Szólamok a szívkamrából című kötet?
Jogos a felvetés, de az Éteri hangok felvétele alatt mégsem volt bennem olyan cél, hogy lezárjak valamit. Egyszerűen csak ki szerettem volna próbálni a hangoskönyv műfaját. Az ötlet amúgy a kiadótól származott, hiszen 2022-re az olvasói és szakmai visszajelzések alapján már körvonalazódott, hogy melyek az első két könyvem leginkább sikerült történetei. Ezek kerültek fel az Éteri hangokra.
Amiatt sem érzem, hogy lezárult volna valami, mert ahogy te is említed, az új kötet novelláiban is fontos szerepet kaptak a lélektani folyamatok, vagy, ahogy én hívom ezeket: a belső ok-okozati viszonyok. Számomra sokkal fontosabb kérdés ugyanis, hogy mi zajlik belül, hiszen cselekedeteink, életvitelünk, hitrendszereink, választásaink energiatérképe többnyire láthatatlan. Ezeket a folyamatokat igyekeznek leleplezni a Szólamok a szívkamrából történetei.
Abból a szempontból viszont tényleg tapasztalható az előző kötetekhez képest némi elmozdulás, hogy hosszabbak lettek a novellák.
Gyakran hallani, hogy mostanság divatos női sorsokról, karakterekről írni. Meglehet, de azt gondolom, az elmúlt évszázadok férficentrikus rendszerei tükrében bőven van még mit egyenlíteni a mérlegen. A Szólamok a szívkamrából is többnyire olyan történetek gyűjteménye, amikben a női figurák igyekeznek visszaszerezni az erejüket vagy éppen rátalálni az önazonosságra. Gyakran sikerül nekik, de előfordul olyan is, hogy nem. Én mindig az első kimenetelnek szurkolok, és íróként csak akkor engedhetem meg, hogy a reménytelenség áldozataivá váljanak a hőseim, ha annak igen nyomós oka van.
A reménytelelenséget említed, és talán ide kapcsolható, hogy Dr. Béres Judit a fülszövegben terápiás novelláknak nevezi a Szólamok a szívkamrából szövegeit. Mivel az írásaidban számos szempontból előkerülnek határhelyzetek ‒ valóság és képzelet, ébrenlét és álom vagy éppen a kapcsolati dinamikák kapcsán –, az is érdekes lehet, hogy a legfrissebb novelláid az olvasó vagy inkább a szerző számára kínálnak gyógyulást?
Az olvasónak a legtöbb irodalmi mű eleve gyógyulást kínál, vagyis az olvasásnak – ahogy az írásnak is – nem elhanyagolható terápiás hatása van. Oka van, ha együttérzünk egy karakterrel, de annak is, ha nem tudunk vele azonosulni valami miatt. Vannak témák, amiket nehezen engedünk magunkhoz közel, és olyanok is, amiket eltartunk magunktól ösztönösen. Számomra roppant izgalmas ez, és ezért voltam nagyon boldog, amikor az első két kötet kapcsán visszajutott hozzám a hír, hogy terápiás csoportokban és olvasókörökben is használják a történeteimet. Az irodalomterápia iránti érdeklődésem hozott össze Dr. Béres Judittal is, és hatalmas megtiszteltetés volt, hogy elvállalta az új kötet borítójára szánt ajánló megírását.
Kérdezted az író szempontjait is. Itt fontos, hogy meg kell különböztetni a terápiás írást, ami önmagában még nem feltétlenül szépirodalmi kategória és nem is az a célja, hogy szélesebb fórumra kerüljön. Ilyen esetben épp a még meg nem dolgozott érzelmi töltet gátolhatja a művészi értékkel való felruházódást.
Ezen írások célja nem az esztétikum, a forma és stílus valamiféle rendezettsége, hanem csupán a nyers trauma kivezetése.
Ugyan éles határok nincsenek, de szerintem saját traumatikus élménnyel dolgozni csak jó pár év elteltével lehet. Bár nem rólam szólnak a novelláim, de egy-egy téma feldolgozása számomra is mélyebb megértést, analízist jelent. Mint minden író, én is dolgozom „hozott anyagból”, még ha időnként ez csak nyomokban tartalmaz is saját élményeket. Hiszek abban, hogy nem kell feltétlenül minden fájdalmat vagy örömet a sajátunkként átélni ahhoz, hogy a téma számunkra inspiráló legyen. Talán a kollektív és transzgenerációs tapasztalatok miatt is sok kérdés, félelem vagy éppen motiváció van bennünk egy-egy téma iránt akkor is, ha nem éltük azt át közvetlenül az adott helyzetet. Szerintem mindenesetre ennél is izgalmasabb kérdés az, hogy mennyire szól a novella az olvasóról, és mennyire tudja őt megérinteni.
Szponzorált tartalom
