A társasjátékok evolúciója nagy utat járt be az olyan korai stratégiai játékoktól kezdve, mint például a sakk. A ma már hagyományosnak és némiképp elavultnak számító táblás, kockadobós, lépegetős játékokat fokozatosan felváltották az összetettebb stratégiai gondolkodást igénylő területfoglalós játékok, újra népszerűvé váltak az asztali szerepjátékok, folyamatosan jelen vannak a gyűjtögetős és pakliépítő kártyajátékok, de a gyors szórakozást ígérő kockajátékok is jó alternatívát nyújthatnak. Szinte nem telik el úgy nap, hogy valamilyen hatalmas, gyönyörű figurákat tartalmazó játék ne szedje össze akár a kezdetben kitűzött összeg többszörösét is valamilyen közösségi finanszírozó oldalon.
Nemcsak a játékmechanizmusok lettek változatosabbak és összetettebbek, de meghatározóvá vált a minél erősebb atmoszféra és látványvilág megteremtése is, ami hosszabb időre képes a tábla előtt tartani a játékosokat. Ugyanakkor ezzel együtt megnőtt az igény arra is, hogy a videójátékokból és szerepjátékokból ismerős mechanikák mellett a játékosok ne csak csapatban vagy egymás ellen játszhassanak, így egyre több táblás játék tartalmaz egyjátékos módot. Valamint a kétezres évek második felében megjelentek az olyan valódi helyszíneket, díszleteket és akár élő szereplőket felvonultató táblamentes alternatívák, mint a hazánkban is elsők között elterjedt szabadulószobák. Ezek aztán ironikus módon bedobozolva visszaköltöztek a lakásokba is, hogy akik mégsem szeretnének kimozdulni, azok is végigjátszhassanak egy-egy szcenáriót az otthon melegében.
Az egyszemélyes kalandozásoknak az asztali szerepjátékokból sarjadó lapozgatós kalandkönyvek jelentették az egyik legkorábbi, széles körben elterjedt formáját. Hosszas karakteralkotás és szabálytanulás helyett rábízhattuk magunkat a könyv narrációjára és saját döntéseinkre, hogy aztán a „próba és bukás” elvét követve kitapasztaljuk, hol, milyen döntéssel érhetünk célt. Ezen a recepten csavart egyet a francia Makaka Éditions, amikor fiatal, feltörekvő alkotókat hadrendbe állítva interaktív lapozgatós kaland képregényeket kezdtek kiadni.
Ugyan a Kaland-Játék-Kockázat kötetekben is voltak már illusztrációk, de ezek inkább a hangulatfestést, mintsem a narratívát szolgálták. Az itthon a Gém Klub által megjelentetett Képregényes Kalandok könyvekben viszont a médium sajátosságainak megfelelően kiemelt fontosságú szerep jut a képeknek és a vizuális történetmesélésnek. A plánok, a beállítások, a képkivágások tudatos megválasztása semmiben sem tér el a jó képregényekben látott hatásos megoldásoktól, viszont érdemes fokozottan résen lenni a nüansznyi meglepetések, a hangulati finomságok és az alattomosan apró méretűre szabott számok miatt. Hiszen a narráció mellett a képeken elhelyezett, és időnként pimaszul elrejtett panelszámozások navigálnak végig a történeten az oldalszámok helyett. Az elsőként egyszerre megjelent négy kötet eltérő nemi és életkorbeli célcsoportoknak szól, éppen ezért nagyon különbözőek is mind vizualitásukat, mind történetüket tekintve.
Hókusz & Pókusz – A fabulinmesterek próbatétele
Hókusz és Pókusz kalandjai a kezdő játékosoknak és a kisebbeknek jelenthet remek kikapcsolódást, de felnőtt fejjel is rendkívül szórakoztató. A mesevilágban élő testvérpár egy olyan iskolába jár tanoncként, ahol a varázslatos, mesebeli állatokkal foglalkozó fabulinmestereket képzik. Egy nap különös megbízást kapnak, és amennyiben sikerrel járnak, úgy végérvényesen is fabulinmesterekké válhatnak. Meg kell találniuk két eltűnt gyereket: Jancsit és Juliskát.
A játékos dönthet, hogy melyik tanoncot követi és milyen fabulintársat választ, ez pedig kihatással lesz arra, hogy milyen kalandokkal találkozik majd, és elősegíti a többszöri újrajátszás élményét is. A képregény lapjain a mesékből már jól ismert szereplők is megjelennek, bár némileg talán szokatlan, humoros formában. Mivel a legkisebbeket célzó kötetről van szó, így a tétek és kockázatok aránya egy könnyen, de nem kihívásoktól mentesen teljesíthető játékot eredményez. A könyv előzékenyen nem büntet, ha véletlenül nem a legjobb döntés születik egy-egy esetben, de bőségesen jutalmaz a jó döntésekért és a foglalkoztató logikai feladványok után, hogy teljes legyen a sikerélmény.
A kedves illusztrációk nem kevés vizuális humort is tartalmaznak. Érdemes figyelni a könyvtárszobában található címekre (már persze, ha útba esik…) és a további részletekre is, mert rengeteg érdekes apróságot figyelhet meg a szemfüles játékos. Nagyon kellemes hangulatban fedezhetjük fel Hókusz és Pókusz világát, miközben az ismerős meséket (át)alakítva válunk igazi hősökké.
Lovagok: Ez a te kalandod!
A Lovagok első magyarul megjelent történetében három, eltérő képességekkel rendelkező ifjú földműves bőrébe bújhatunk, akik megelégelve trágyalapátolással bőven mért sorsukat lovagokká szeretnének válni. Útjuk során azonban nem kevés próbatétellel találkoznak, legyenek azok füllentésből fakadó problémák, útonállók, útvesztők, csinos lányok, sárkányok, vagy éppen egy halom mosatlan.
Ez a kötet már pár évvel idősebbeknek, kamaszoknak és elsősorban fiúknak szól, ami vizualitásában, humorában is meglátszik. A felbukkanó karakterek időnként heccelik a játékost, de az önreflektív humor is gyakran előkerül. A rajzfilmes illusztrációkkal vegyítve pedig akár a Munchkin kártyajáték fantasy paródiája is eszünkbe juthat, így előnyben lehetnek azok, akik kedvelik az említett játékot. A próbatételek során viszont már könnyen előfordulhatnak végzetesnek bizonyuló döntések, az átvezető útszakaszokon könnyebb elcsámborogni is, így érdemes vigyázni, hogy adott esetben a választott karakter képességeihez mérten hogyan döntünk, hogy ne kerüljünk vissza a start mezőre. A három választható karakter, a számos eltérő út és elágazás itt még mélyebb újrajátszhatóságot eredményez, hogy a maximalisták akár napokat is eltölthessenek a Lovagokkal.
Sherlock Holmes: Négy rejtély
A mindenki által ismert detektív és hű társa, Watson négy rejtély megoldásával kell, hogy megküzdjön. Látszólag különálló esetekről van szó, ám könnyen lehetséges, hogy mind egy nagyobb terv részei. Elsőre kissé furcsa lehet, hogy minden szabályismertetés nélkül csöppenünk a kalandba, de egy oktató jellegű rejtvény szépen vezeti be a játékost a tudnivalókról.
A Sherlock Holmes-történetek különösen jó táptalajt szolgáltatnak nyomozós krimi játékokhoz. Pláne, ha abban maga az olvasó alakíthatják Sherlockot vagy Watsont. A két karakter eltérő nyomozói képességekkel rendelkezik, így a többszöri újrajátszás itt is garantált a maximális siker érdekében. Alapvetően jól van kialakítva a játék ritmusa, a rejtélyek maguk pedig vannak annyira izgalmasak, hogy hosszú perceket lehessen eltölteni egy-egy képkocka vizsgálatával. Erre pedig szükség is lesz, mert a beszélő figurák vizuálisan is megjelenített viselkedési formái bizony árulkodóak lehetnek az ügyben betöltött szerepüket illetően.
Itt fokozottan igaz az, hogy a képek rengeteg mindenre választ adhatnak a jó megfigyelőképességű játékosoknak, ezért érdemes nagyon figyelni minden apróságra. Már csak azért is, mert az igazán fifikás feladványok mellett olyan apró, rejtett utalások, easter eggek is megbújnak a lapokon, amik sokat jelenthetnek a Sherlock-rajongóknak. Bár a grafikai stílusa inkább utalhat egy fiatalabb célközönségre, a rejtélyek, a halálesetek, a valóban agytornáztató feladványok inkább a nagyobbaknak szólnak, de még a felnőtteknek is tartogathatnak meglepetéseket.
Fogságban
Ami viszont egyértelműen és szigorúan felnőtteknek szól, az a Fogságban című kötet. A baljóslatúan és félelmetesen sötét, néhány szín különböző árnyalatai közt váltakozó, határozott vonalvezetésű grafika is elárulná mindezt. Már ha a történet maga nem lenne elég segítség. Nem tudni, hogy kik, és nem tudni, hogy miért, de elrabolták a játékos által alakított karakter lányát. A cél egyszerű: meg kell mentenünk, mielőtt túl késő lenne. A még inkább nyomasztó hangulat elérése érdekében a játék markánsabban emeli be az időmenedzsmentet, így mindig figyelnünk kell, hogy hogyan állunk idővel. Mert ha egyébként jókat cselekszünk, de kifutunk az időből, nem lehetünk igazán sikeresek. Kapkodva pedig könnyen elvéthetünk olyan momentumokat és tárgyakat, amik szükségesek lennének bizonyos ajtók kinyitásához, rejtélyek megoldásához, vagy a lehető legjobb végkimenetel érdekében.
Egy idegőrlő és adrenalindús versenyfutásról van szó, ahol a meggondolatlan tetteink hamar a halálunkat okozhatják, de a helyszínül szolgáló épület maximális és körültekintő bejárása is következményekkel jár. A csak pár színnel és éles vonalakkal operáló rajzstílus igazán hátborzongató atmoszférát teremt, amiket csak fokoznak a kifejezetten jól megválasztott panelelrendezések, az esetenként szűkre szabott és közelre hozott kompozíciók is. A nyomasztó atmoszféra igazán súlyos történettel párosul, ahol a kezdeti feszült thrillerből pillanatok alatt vérbő horrorrá válthat a képregény, de néhol még H. P. Lovecraft emlegetése sem alaptalan.
Elsőre kicsit meghökkentő lehet egy-egy kötetben, hogy nincs megkötött szabályismertetés, de szerencsére a narratíva kialakításának köszönhetően minden egyértelművé és világossá válik. Attól sem kell félni, hogy a panelek közt ide-oda lapozgatva esetleg spoilerekbe, a játékélményt elrontó korai felfedezésekbe botlik az ember. Hiszen előzmények és kontextus nélkül az egyes képkockák vajmi kevés jelentéssel bírnak.
Aki egyedül szeretne egy olyan játékos aktivitást űzni, amihez nem szükséges egy képernyőt bámulni, de mégis felhasználja a szerepjátékok (akár asztali, akár point and click), a túlélőhorror, a fantasyk, a klasszikus krimik és az interaktív mesék hatásmechanizmusait és elemeit, de még látványban is kiemelkedőt szeretne látni, annak jó választás lehet a Képregényes Kalandok.
