Egy éve nyerte el a Margó-díjat Kemény Lili nagy port kavaró önéletrajzi könyve, amely egyszerre nagyszabású felnövéstörténet, az íróvá válás folyamatának dokumentálása és regény a szerelemről. Bár a kötet középpontjában a szerzővel azonos nevet viselő elbeszélő áll, ahogy kritikánkban is írtuk, a Nem legalább annyira szól „rólunk, akik hisznek az alkotásban, a művészetben, a szövegek erejében, vagyis a másikban, a párbeszédben”.
A könyv tavalyi év végi listánkon a 19. helyet szerezte meg, illetve podcastben is beszélgettünk róla. A megjelenés óta eltelt időszakot a Müpa színpadán idézték fel: Kemény Lilit Valuska László kérdezte, közreműködött Szabó Benedek, a Galaxisok énekes-dalszerzője.
A sikerre nem lehet felkészülni
„Bocsánatot kérek, gyerekkorom, / hogy viccet csináltam az álmaidból” – énekelte kezdésként Szabó Benedek a magánbeszélgetések című dalt, ami a felnövésről, csalódásról és szerelemről sokat mesélő Kapuzárási piknik című albumon kapott helyet. A felvezetés után Valuska László arra volt kíváncsi, hogyan élte meg Kemény Lili az elmúlt másfél év őrületét, az óriási figyelmet és a rengeteg súlyos állítást, amelyet a Nemmel kapcsolatban megfogalmaztak az emberek.
A szerző elmondása szerint megpróbált felkészülni rá, de arra nem számított, hogy abba fognak belekötni, miből van lakása, vagy hogy a Goodreadsről tudja majd meg, hogy a volt szerelme megházasodott. Elárulta azt is, hogy nemcsak a regényen, hanem a vele készült interjúkon is sokat dolgozott, bár a befektetett munkáról a nyilvánosságban kevesebb szó esik.
A legmélyebb ponton kezdett írni
Valuska a továbbiakban arra kérte a szerzőt, hogy egy még korábbi pillanathoz térjen vissza, és idézze fel, hogyan született meg benne az írás gondolata.
Azon a módon, ahogy ismertem, véget ért az életem” – fogalmazott Kemény.
„Egy élet különböző szálakon folyik egyszerre, és mindegyiknek megvannak a maga hullámhegyei és -völgyei. Ha a hullámvölgyek egybeesnek, az egy jó pillanat, hogy az ember elengedje az összes addigi gátját, és azzal töltse a napjait, amivel szeretné, minden másra pedig nemet mondjon” – fejtette ki.
A regény végül abból a kísérletből született, hogy a szerző le akarta írni egy lapra az összes jelentős dolgot, ami vele történt.
Az első változat – mint láthatjuk – több mint 400 lap lett, de Kemény Lili úgy véli, egyszer el fog jutni oda, hogy tényleg beleférjen egy oldalba.
A terjedelmen kívül saját bevallása szerint minden magának felállított szabályt betartott: nem ugrott át semmit, és minden életszakaszban megtalálta azt a mélyréteget, amit le akart küzdeni. Ez pedig nem más, mint a fürdőkádi „színház”.
„A fürdőkádban próbálok, és az anyám a közönség”
Az író egyik gyerekkori alapélménye ugyanis, hogy ül a kádban, az anyja mellette, és gimnáziumi intrikákat tervezgetnek a következő napra.
A lány folyamatosan hazudik, de hiába van már eleve leleplezve, az anyja vele együtt játszik, fenntartja a látszatot, sőt állandó nézőként élvezi azt.
„Ebből a fürdőkádi gőzből kiemelkedő lelki alkat lett az enyém, és valójában minden életszakaszban ebből a színházból akartam kiírni magam” – vallotta be Kemény.
„Amit akartál, majdnem mind összejött. / Futócipőben állsz a házak között, / és használt zsebkendőket gyűrögetsz. / De ettől még nem lesz nálad több pénz, / vagy boldognak lenni kevésbé nehéz” – énekelte a folytatásban Szabó Benedek a Focipályák éjszaka sorait, majd elmesélte, ő miként áll a sikerhez. Kiemelte, hogy egy időben minden vele készült interjú címe nemmel kezdődött, mert valahogy mindig tagadással, távolságtartással viszonyult ahhoz, amit korábban csinált, és megriadt a népszerűségtől.
Hogyan születik meg az „én”?
A Nemet sokan a kudarcok regényeként olvassák, hiszen több félbehagyott alkotási folyamatról is olvashatunk benne, a szerző azonban ezekre nem bukásként tekint, hanem az én megszületésének fontos állomásaiként. „Egy gyerek, egy kamasz még nem egy én, csak egy kezdemény. Egy valóban egyéni ént létrehozni hosszú folyamat, amely során újra és újra nekifutsz a falnak” – mondta.
Kell egy baromi nagy szakadék, mielőtt valaki felszárnyal” – tette hozzá.
„Akkor fejlődött ki az én, ha már nem az anyád élvezi” – fogalmazott, és azt is elárulta, hogy szerinte 10 év kell hozzá, mire az ember „kiüríti a szüleit a szervezetéből”. Mindenki választhatja azt, hogy nem a szülei folytatása szeretne lenni, de van, aki hatszor hasba lövi magát, mire eljut odáig, hogy tényleg ő irányítsa az életét.
Panaszkodás és vádaskodás nélkül
Az est végéhez közeledve Valuska László behozta az autofikció-kérdést is (itt írtunk a trendről), de Kemény Lili szerint neki ehhez nincs túl sok köze, hiszen az irodalom nagy része naplókból, levelekből, memoárokból áll, amelyekben a szerző önmagáról beszél.
Mindent megcsináltak már ezzel, amit lehetett” – zárta rövidre.
Természetesen nem maradtunk felolvasás nélkül sem: az elhangzott részletben az agglomerációs romantika LSD tripbe torkollik, melynek szürreális képeiből a közönség is ízelítőt kaphatott. Zárásként szó esett David Foster Wallace Végtelen tréfájáról, amit Kemény Lili fordított le Sipos Balázzsal, de Szabó Benedek életében is meghatározó olvasmányélmény. Kemény elmondása szerint többek között azt tanulta meg az amerikai szerzőtől, hogyan lehet érzésekről beszélni anélkül, hogy részletes érzelemleírásokkal dolgozna. A Nemben ugyanis panaszkodás és vádaskodás nélkül akarta leírni, hogy érzi magát.
Fotók: Posztós János/Müpa
