Nincs Isten, de van pokol

Nincs Isten, de van pokol

A Kívülálló Jónás Tamás új, önéletrajzi elemekből (is) építkező regénye, mely egy őszinte és személyes, a vallomás műfaji hagyományait követő írás. Már a címben megjelenő pozíció is árulkodó a szöveg egészére nézve: főhős-elbeszélője, bár nagyon is az élet sűrűjében jár, mintha mégis folyamatosan kívül érezné magát a világon, az emberi kapcsolatokon. A sodró lendületű cselekmény olykor lefékez, és teret enged az eseményekre kívülről rátekintő (ön)reflexiónak, néha pedig olyan erőteljes és letaglózó képek szakítják meg, hogy meg kell állnunk olvasás közben, mert elfogy a levegőnk. A kitárulkozó, sok szempontból provokatív és tabukat döntő kötet kapcsán már tettünk fel kérdéseket a szerzőnek, ezúttal pedig a vülálló a hét könyve. 

Fotó: Hegedűs Gyöngyi

Kolozsi Orsolya | 2023. március 13. |
jónás tamás
Kívülálló
& Kiadó, 2023, 176 oldal
Jónás Tamás: Kívülálló könyv

„A boldogság múlt idő. Azokról a történeteinkről vagyunk képesek kijelenteni, hogy boldogok voltak-e, amelyeket már elmeséltünk. (…) Ha azt mondom, az az éjszaka, amelyről beszélni fogok, életem legszebb éjszakája volt, máris eltávolítom magamtól, kívülállóként mesélek róla, lemondok bizonyos részletekről, másokat felértékelek – mesét komponálok magamnak.” Ezekkel a szavakkal próbálja értelmezni a narrátor a történetmesélés mibenlétét, és arra a következtetésre jut, hogy egy történet elbeszélése mindig távolítás is egyben. Ha valaki elmeséli a saját, személyes történetét, azonnal kívülálló is lesz hozzá képest. Az átélés helyét ugyanis átveszi a reflexió, ami lehet, hogy minden kívülállás alapja. A regény elbeszélője is kívülről tekint saját élettörténetére: egy harmincas éveiben járó férfi próbál számot vetni addigi életútjával, sorsával. Nehéz gyerekkor, nagy szerelmek, szakítások, válás, két fiúgyermek, tudatmódosító szerek, testi kielégülés, nagyjából ezek a legfontosabb tájékozódási pontok a cselekményben. Emléktöredékek között száguld vagy éppen torpan meg az olvasó, az időbeli linearitásnak itt nem jut nagy szerep, a cselekmény mellőzi az időrendiséget, hiszen nem az események sorrendje a lényeges. Az elbeszélő történetei nagyrészt felcserélhetőek, sokszor ugyanazokat a köröket futja, nőkkel való kapcsolatai ugyanarra a sémára épülnek, jellemzőjük, hogy

a hős összetéveszti bennük a vágyat a szerelemmel. 

Olyan a regény, mint egy road movie írásban, cselekménye egy hosszú utazás, de a helyszínek nem lényegesek igazából, helyettesíthetőek egymással ugyanúgy, ahogy talán a szerelmek egy része is. A háttér mindig ugyanaz, lányok, alkohol és drogok, a mámor megszállott üldözése. Egy ámokfutás a történet, melynek során a hős egyik zűrből keveredik a másikba. Mégsem a szex és a drogok érdekesek itt, elvéti a lényeget, aki eszerint olvassa. Ebben a szövegben (mely egyébként kétségtelenül provokatív, az erotikán bőven túllépve gyakran a pornográfiáig jut el) a személyiség, az aktuális lelkiállapot a fontos, a fókusz mindvégig az elbeszélőn van. Ő a címben megjelölt kívülálló, aki szinte mindig emberek között van, viszonyból viszonyba jár, valójában azonban sosincs belül ezeken a kapcsolatokon. 

A klasszikus irodalmi hőstípus, a kereső elevenedik meg a szemünk előtt, de Jónás Tamás narrátora nem a Szent Grált keresi, hanem ki tudja, mit: talán a biztonságot, a kötődést, a szeretetet. Még az sem biztos, hogy az, amit ilyen megszállottan keres, rajta kívül található. Története során karakterfejlődésről nem igazán beszélhetünk, még akkor sem, ha a főhős kiváló analitikus, időnként megáll, hátralép és rátekint a saját helyzetére, érti és képes értelmezni azt, de a változás ettől még nem következik be. Mintha a gyerekkorba vezetnének a szálak, abba a korai időszakba, melyben túlságosan bőven mérték a fájdalmat, a kiszolgáltatottságot és a tragédiát. Bár a teljes szöveg terjedelméhez képest viszonylag kevés bekezdést szentel a gyerekkori emlékeknek, ezek a felvillanó történetek elemi erejűek, sokszor az elviselhetetlen határán mozognak (a könyv legsokkolóbb jelenete például egy gyerekkori emlék). A kiragadott képekből láthatóvá válik, hogy ezek az élmények alapozták meg a személyiséget, valamint az is, hogy a betölthetetlen és nehezen megnevezhető hiány is innen ered. Az elbeszélő mintha igyekezne elzárni életének ezt a szakaszát, leválasztani önmagáról, de elgondolkodik azon, hogy ez lehetséges-e: „Ki kellene valahogy deríteni, hogy előző életem ködfal mögül felsejlő jelenetei ismétlődnek-e a mostaniban. Ül-e még a szerencsi kockaház hideg folyosóján meztelenül egy ötéves kisfiú. Karjai jobb-balra, mintha keresztre lenne feszítve, nem szabad leereszteni, virrasztani kell reggelig. (…) Könnyebb lenne, ha lenne híd a múltból, vagy érthetőbb lenne ez a színtelen, ünnepelhetetlen szabadság. Van-e a kastélyomban örökre zárt szoba.” Ellentmondásos a viszonya a gyerekkorhoz, egyrészt pontosan látja, hogy annak folyománya a mostani személyisége, másrészt pedig el is akarja választani magát ettől az időszaktól, le akarja zárni, annak ellenére, hogy tudja, soha le nem zárható. A regény olvasásakor látni kell azt a kisgyereket, akit „négyévesen hagytak pokolra jutni”, és el kell gondolkodni azon, mi áll az ember szabadságában és mi nem. Mekkora az a szenvedés, amit már nem lehet semmissé tenni, amit nem lehet feldolgozni, kibeszélni, kiírni sem. 

A szabadság kérése itt is felmerül, de a regénynek más aspektusból is középponti motívuma. Már a regény mottója így szól:

„a szabadság csak szárny, neked kell verdesned”

A szabadság ezek szerint lehetőség, de gyakorlásához, megvalósításához valamiféle aktivitás szükséges. Szabaddá kell tennie magát az embernek, kérdés, hogy hogyan. A kívülállás ad egyfajta szabadságot a hősnek, ugyanakkor szabadnak mégsem lehet nevezni azt a narrátort, aki – legalábbis a regény terében megjelenő időszakban, a harmincas éveiben – úgy halad előre az életében, hogy sokszor mintha fogalma sem lenne arról, mit és miért csinál, mintha csak a szükségszerűség erői löknék előre. A társadalmi előítéletektől való elszakadás is egyfajta szabadságot jelent, de ez a bátor gesztus mégsem kecsegtet semmi jóval, nem tölti be a hiányt, a megnevezhetetlen űrt. 

Az én-elbeszélő az emberi létezés poklának legmélyebb bugyrait járja be, mindent kipróbál, ami egy életbe belefér, szexuális kielégülések, drogok okozta mámor, halálközeli élmények kerülnek elő a szövegben. Önpusztító életében az öngyilkosság, sőt még a gyilkosság gondolata is felmerül, a hős mindent megél, mindenen túl van, de az önfeledtség, a kapcsolatokban való feloldódás képességéhez nem jut közelebb hozzá továbbra sem, kívülállása megmaradt, magánya fel nem oldható. A pokol létéről egyébként maga a narrátor is eltöpreng:

Ide indultál, megérkeztél: a kívánt pokol mélyén vagy, mozgáskorlátozottan. Felsóhajtasz: nincs Isten, mégis van pokol.

Isten nincs, de pokol van, hangzik a sommás paradoxon, és a szöveg végén egyre hangsúlyosabbá válik az erre való reflexió. Isten, az ördög, a pokol mibenlétének és összefüggéseinek viszonya egészen explicit módon kerülnek elő. A kérdésekre ezúttal sem kapunk választ, de az biztos, hogy ez a regény nagyon sok egzisztenciát érintő, sokszor a transzcendensig menő kérdést megvizsgál, főhőse keresi a boldogságot, de nem találja meg, hiszen azt sem tudja, mi után kutat: „Nem tanultam meg, mi a boldogság. Sokáig azt hittem, túlpörgetett, már-már elviselhetetlen tudatállapot. Téboly és katarzis egybefőzve. Születésnapi drogozás.” A boldogság mellett a szeretet a másik kulcs, szeretetet elfogadni talán még nehezebb, mint adni, példázza az elbeszélő sorsa, aki a szeretet nyelvét felnőttként kell, hogy felépítse és elsajátítsa, hiszen gyerekként nem volt rá módja. A szöveg fikcióján belül úgy tűnik, nem sikerül neki. Kis túlzással olyan ez a regény, mintha József Attila híres versét (Karóval jöttél…) írta volna regénnyé Jónás Tamás. Az abban megfogalmazódó kérdésektől nem lehet szabadulni olvasás közben:

Tejfoggal kőbe mért haraptál?/Mért siettél, ha elmaradtál?/Miért nem éjszaka álmodtál?/Végre mi kellett volna, mondd?

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Jónás Tamás kapta az Aegon Művészeti Díjat

...
Nagy

Fatörzsből fogpiszkáló - Jónás Tamás új kötetének bemutatója

...
Nagy

Jónás Tamás: Nincs időm a mellébeszélésre és a tabura

Hosszú hallgatás után új kötettel jelentkezik Jónás Tamás, akit önéletrajziságról, fájdalomról, szeretetről és Istenről kérdeztünk. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

...
Podcast

Ne a borító alapján ítéld meg a könyvet! Podcastunkban mi megtesszük!

Ha már akadtál ki könyvborítón, ha csomagoltad már újságba a regényedet, akkor hallgasd meg ezt a podcastot, amiben bemutatjuk, mennyi szempontot kell figyelembe venni a tervezéskor. 

Szerzőink

...
Vass Norbert

„Miért kéne egy írónak apolitikusnak lennie?” – színészek és rendezők Csurka István drámáiról

...
Könyves Magazin

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

...
Sándor Anna

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]

A hét könyve
Kritika
Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt
...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A negyedik rész vendége Oltai Kata.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]

Csurka István ma lenne 90 éves, így arra voltunk kíváncsiak, mit lehet tudni a drámáiról. Mik a fő témái, és milyenek a hősei? Felfedezhető-e bennük a későbbi politikus? Milyen út vezetett a bemutatásukig? És vajon aktuálisak-e még? 

...
Kritika

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt

Tahir Hamut Izgil ujgur költő és filmes a családjával együtt 2017-ben sikeresen elmenekült Kínából a tömeges letartóztatások elől. Memoárjában bemutatja, hogyan számol fel a totalitárius állam egy kultúrát és egy népet. A Ha értem jönnek éjjel a hét könyve.

...
Nagy

„halálomat türelmesen begombolom” – ma lenne 70 éves Sziveri János

Kifejezetten rövid élet jutott neki, ma ünnepelné hetvenedik születésnapját, de már 34 éve halott. Sziveri János vajdasági születésű költőre emlékezünk.

...
Kritika

Hogyan lesz egy anyából kiapadt, halálszagú folyó?

Az Anyám, a folyó című olasz regény lírai hangon előadott, töredékekből építkező történetének egy anya-lánya kapcsolat az alapja: a negyvenes éveiben járó lány az emlékezetét, így identitását is egyre inkább elveszítő anyjának meséli el – mintegy a felejtés ellen dolgozva – családjuk szerteágazó históriáját.

...
Nagy

Márquez regénye a végakarata ellenére jelent meg – Kafka, Nabokov is hasonlóan járt

Gabriel García Márquez posztumusz kisregényének megjelenése hatalmas irodalmi szenzáció, de van egy kis üröm az örömben, hiszen nem titok, az író meg akarta semmisíteni utolsó írását. 

...
Kritika

Jon Fosse a banalitáson át talál utat a természetfelettihez

A Nobel-díjas norvég szerző egymásba írja a hófödte tájat és a koromsötét éjszakát, egymásba játszatja hősét és annak környezetét. A Fehérség az egzakttól a transzcendens felé vezet, így egyszerre szolgál a kivonulás és a bevezetés könyveként.