Három évvel a Lassuló zuhanás után új verseskötettel jelentkezett Jónás Tamás. A Magvető Időmérték-sorozatában megjelenő Törzs a múlttal néz farkasszemet, férfit csinál a fiúból és betakarja az olvasót a súlyos Weöres Sándor-i dunyhával. Jónást a Törzs szerkesztője, Szűcs Teri kérdezte az Írók Boltjában, az ég maszatja tejfölként folyt szét, zenélt a Táncreakció. (És azt ismerik, hogy az Aegon-díjas költő Bóbita-átiratot ír a plázacicákról, amit Jimmy Hendrix Voodoo Childjának akkordjaira, vagy, ahogy a zenei sajtóban eufemizálnák, röfögős riffjeire adnak elő?)
Jünás Tamás: Törzs
Magvető, 2016, 48 oldal, 1990 HUF
Facebook-törzs: Szűcs szerint Jónást olyan költőnek ismerjük, akinek az életét nem tevékenységként, hanem egzisztenciaként kíséri végig a versírás. Facebook-ismerősei valós időben (már ha nem vesszük figyelembe a vers elkészülte és internetre kerülése között eltelő időt) szemlélhetik az életmű formálódását, akarva-akaratlanul, szúrja közbe a költő, a kötet pedig leginkább egy fotóhoz hasonlít, amely ebből a folyamatosan változó masszából vág és merevít ki egy szeletet. Olyan fotósorozat ez, amelyből bárhonnan kivághatnánk azt a bizonyos szeletet, mondja Jónás, a keresztmetszet, a fény-árnyék viszony sosem változna. Nem a Lassuló zuhanás óta készült versek összessége, hanem egy már erősen leválogatott 15 százalék került a szerkesztő elé, ebből kellett még szorosabbra húzni a kötetet, ami Szűcs szerint végül épp olyan feszes lett, mint a címe. Abban, hogy a közönség bólintásban megnyilvánuló ráutaló magatartással jelzi, hogy ismerős neki a bemutatón elhangzó egyik-másik vers, Szűcs intimitást vél felfedezni költő és olvasója között, mintha a költő az olvasóhoz való távolságot próbálná közelséggé fordítani. Jónás szerint nincs olyan, hogy egy nemköltő beszélgetni kezd egy költővel, mert azt már interjúnak nevezzük, baráti beszélgetés lesz belőle, szakmázás, egyéb minőségeket kap. A nemköltők például anyaszerepet vesznek magukra, elkezdik félteni a költőt, a versről való beszéd pedig mindig kudarc.
Édestestvéreim bogáncsait szedegetem a számból.
Szerintem, egyébként, hagytam az övékben én is.
Mindegy, hogy ez örökölt vagy választott mimézis.
Bolond ember az, aki másokat álmaikkal vádol.
Maja fátylán kátrány. Vannak azonban tények.
A remények. És rengeteg bizonytalan tényleg.
Egyfajta hitvallás. Sok egyfajta, konstatálom így.
Mindegy, ki és hogyan jut el ébredésig vagy álomig. (Ki nem álom?, részlet)
Jónás meg akart tanítani néhány saját verset az olvasóinak, azt mondja, ahhoz, hogy a vers legalább a fülükbe beivódjon, két-három évre volt szükség. Az egész folyamatot (költő ír, költő posztol) erőszakosnak és manipulatívnak tartja, de nem szentségtelenebbnek, mint a költészet manipulációját. Olyan ez, mint amikor egy háromóránként ismétlődő, húszperces reklámban kell átadni egy üzenetet – előtte alaposan át kell gondolni, hogy mi is legyen az az üzenet. A cél a költészet hétköznapivá tétele, az a fontos, hogy a világ és a saját belső dolgaira reflektáló ember működése (úgyis, mint: költői gondolkodásmód) legitim legyen. Jónás szerint ez többé-kevésbé sikerült neki, elég is volt, most következzen valami teljesen más: a költő otthon ír, sokáig csendben van, megjelenik a könyve. A következő ráadásul próza lesz, egy vicces, tragikus történet, ami nagyjából egy éve formálódik, de még egyetlen betű sincs belőle, ha viszont lesz, bárki könnyedén nagyregénynek nevezheti majd, szivárványszerűen kanyarodó ívvel. De vissza a jelenbe, ahol a költő afelett sajnálkozik, hogy nem sikerül valahogy visszaadni a Facebookon zajló életet, a miből indultunktól a hová jutottunkig. Talán egy verses albumnak sikerülne, de ennek tipográfiáját nem tudja elképzelni, lehetnének esetleg kinyomtatott screenshotok, bár az sem modellezné azt a nagyon izgalmas folyamatot, hogyan él túl, és hogyan torzul az online korban egy olyan nagyon hagyományos, de soha meg nem újítható művészeti diszciplína, mint a költészet. Bárcsak ki lehetne nyomtatni a gifeket, sóhajt az olvasó, a gifesítet (vers)eredettörténet hatalmas hiánycikk.
Fatörzs: Bár a törzs szó asszociációs tere elég tág, Jónás a feszesítést, szorosabbra húzást választotta, és arra gondolt, hogy a versrengetegből épp úgy lesz kötet, ahogy egy fatörzsből fogpiszkáló. Sok-sok farigcsálással. A szó mást jelent kötetcímként, és mást verscímként, viszont egyértelműen pozitív jelentést hordoz, ősi szokásokra utal, hagyományokra való csatlakozásra, és egy verseskötetnél az sem árt, ha jó a hangzása.
Férfitörzs: Mintha az előző verseskötetedben lett volna egy olyan kérdés, hogy kiformálódik-e a férfi a fiúból, idézi fel Szűcs Teri, majd hozzáteszi, hogy a Törzsből kihallani válaszul egy igent. Szerinte Jónás úgy kérdez rá a férfilétre, mintha József Attila kérdéseit visszhangozná, bár nála a férfilét és a felnőttség mellett az apaszerep is teret kap. A férfi- és a női lét olyasmi, amiről nem tudunk beszélni, azért beszélünk róluk valahogy, hogy a magán szakrális titkainkat ne kelljen megosztanunk másokkal. Mindkettő áldozathozatal, titok, harciasság, kompromisszum önmagunkkal és a valósággal. Jónás szerint az számít férfinek, aki már önműködően, külső rásegítés nélkül tud döntéseket hozni és felelősséget vállalni. Nem biztos, hogy a társadalom folyamatosan a férfiszerepet hívja elő valakiből, de ha a férfi hívódik, akkor készen kell állni. Abban nem hisz, hogy új életet lehetne kezdeni, ha az ember az egyik szerepből (fiú) a másikba (férfi) lép, de az nagyon plasztikus élmény számára, hogy jelenleg hárommilliárd ember fiatalabb nála a bolygón, és az évek előrehaladtával ez a szám hamarosan négymilliárdra fog növekedni.
Fiútörzs: Az egyik fiamnak – hangzik a Törzs ajánlása, de ha megkérdeznék, nem tudná megválaszolni, hogy melyiknek. Az viszont nagyon fontos volt neki, hogy az egyikség kiemelje a kettősséget. A két fiát nem tudja különbözőnek látni, bár azt már mondta nekik, hogy ha meghal, és lesz mit rájuk hagynia, akkor 51-49 arányban osztja majd el az örökséget. Döntsék el ők, kinek mennyi jut.
