A pszichológusok gyakran megkapják a környezetüktől, még gyakrabban a saját klienseiktől, hogy mit tudhatnak ők valamiről, amit ők maguk nem éltek át. Mit tudhat valaki a gyászról, akinek még minden szerette él, mit tudhat az anyaságról az, akinek nincs gyereke, mit tudhat a férfiak lelkéről a nő, mit tudhat a nőkéről a férfi… a sor végtelen, mert mindig lesz olyan, amit nem tapasztaltunk meg, de egy hozzánk segítségért forduló esetleg már igen. Érdekes, hogy az orvosoknál ritkábban merülnek fel hasonló kérdések: magának megvan mindkét lába, honnan tudja, hogy mi kell az én baleset utáni felépülésemhez, vagy mégis hogyan akar engem megműteni, ha magának még nem volt soha szívrohama. 

Fiatal pszichológusként az ember ezekből nyilvánvalóan még többet kap, ezt valószínűleg el kell fogadni. Ilyenkor azt válaszolom, hogy valóban nincs róla tapasztalatom, de tudásom igen, illetve szándékom, hogy segítsek – ezeket tudom nyújtani. Általában beválik, és maradnak. Komolyabbra fordítva a szót, valóban fontos, hogy olyan dolgokról is tájékozódjunk, amiben mi magunk (talán csak még) nem vagyunk érintettek. És ezt most értem a pszichológusokra, szakmájukból eredő “előírásként”, és mindenki másra is: nem tudhatjuk, mikor jön jól a korábbi látókörbővítés. E kettős megfontolással kezdtem neki a frissen megjelent Az élet második fele című könyvnek James Hollistól – 25 évesen.

A könyv arról a negyven- és hatvanéves kor közötti időszakról szól, amelyben az emberek nagy része fordulóponthoz, “lélektani perspektívaváltáshoz” érkezik,

amely során számot vet addigi életével, és azokat újragondolva az új lehetőségek felé fordul.

James Hollis
Az élet második fele
Ford.: Túróczi Attila, Park, 2021, 356 oldal
-

“C. G. Jung szellemében”

Mindenekelőtt nézzük meg egy kicsit, hogy mit jelent a mondat, amit már közvetlenül a borítón is olvashatunk. Nem véletlen, hogy ilyen kitüntetett helyet kapott, mert valóban meghatározza az egész könyv szemléletmódját: ez nem egy könyv az életközépi válságról és arról, ami utána jön, hanem egy jungi analitikus szemléletű könyv az életközépi válságról és arról, ami utána jön. Ha erre nem készülünk fel, akkor váratlanul érhet és idegennek tűnhet a sok Mély-én, meg komplexus, meg imágó kifejezés, mikor mi csak arról akartunk olvasni, milyen praktikákkal éljük túl az öregedés gondolatát.

Carl Gustav Jung (1875-1961) svájci pszichiáter és pszichológus volt, aki analitikus irányultságú munkája során főként a tudattalan mechanizmusok és a spiritualitás szerepét hangsúlyozta. Az emberi psziché megértéséhez az álmok, a vallás, a művészet, a filozófia és a mitológia világát tanulmányozta. Életünk legfőbb céljának tekintette, hogy megtaláljuk és beteljesítsük az önmagunkban rejlő lehetőségeket. Ez a folyamat az úgynevezett individuáció, a személyiség kibontakozása, amelynek a vége a Selbst-tel, más néven mély-énünkkel vagy személyiségközpontunkkal való találkozás. Ekkor vál(hat)unk azzá, akikké igazán válnunk kellene.

A folyamat fordulópontja nagyjából 40 éves kor körül jön el, amikor az ember szembesül az életét addig meghatározó komplexusokkal, projekciós hatásokkal és más tudattalan tartalmakkal.

Az énünk (egonk) által irányított, gyakran a materiális értékek által meghatározva és nagyrészt a külső világ felé fordulva töltött éveinket ilyenkor vált(hat)ja fel a lelkünk által irányított, belső és kollektív értékek felé fordulás, amely lehetőséget ad arra, hogy igazán összhangba kerüljünk önmagunkkal.

Még sok minden fűzhető Junghoz és az ő szemléletmódjához, a könyv szempontjából viszont ennyi elegendő lehet. Tehát ha egy mai pszichológus vagy pszichiáter jungi analitikus, jungiánus, vagy C. J. Jung szellemében dolgozik, akkor azalatt azt értjük, hogy Jung munkásságára alapozva, többé-kevésbé az ő fent említett gondolatait követve, a tudattalan tartalmakra, személyiségünk ősibb és mélyebben fekvő energiáira fókuszálva dolgozik.

Megváltoznak a kérdések

A könyv szerint az egyik fő különbség életünk első és második fele közt az, hogy milyen értékek szerint élünk és milyen célok határozzák meg a viselkedésünket.

Az első, szociális program kérdései a következők: “Hogyan tudok belépni a világba, leválni a szüleimről, kapcsolatokat kialakítani, karriert építeni, szociális identitásra szert tenni? Mit kíván tőlem a világ, milyen erőforrásokat tudok mozgósítani, hogy megfeleljek kívánalmainak?” Ilyenkor a cél megfelelni a társadalmi közegünk kívánalmainak és elvárásainak, az pszichés működésünket pedig “a szerzés fantáziája irányítja: énerőre kell szert tennünk, hogy le tudjunk válni a szüleinkről, le tudjunk mondani szüleink nyílt uralmáról, megvessük a lábunkat a világban, akár birtoklás, kapcsolatok vagy társadalmi funkciók révén”. Ezzel szemben a második, spirituális program kérdései már így hangzanak: “Mit kíván tőlem a lelkem? Mi értelme van annak, hogy itt vagyok? Ki vagyok én, ha leszámítom szerepeimet és az élettörténetemet?” Ezek a kérdések már egy nagyobb értelmet keresnek, és arra kényszerítenek, hogy korábban megtapasztalt élményeinket egy nagyobb rendben helyezzük el. A lélektani munka itt a dolgokról való lemondásról szól: “ne azonosítsuk magunkat az anyagi javainkkal, a szerepeinkkel, a státusunkkal, az ideiglenes identitásainkkal –, és más, belülről megerősített értékeket kezdjünk el vallani”. A két szakasz között az átmenet nem mindig kellemes, sőt, gyakran inkább kifejezetten nehéz.

Az önismereti munka általában ilyen, az olyan nagy fordulópontokon, amikor korábban biztonságosnak és igaznak hitt rendszerek kérdőjeleződnek meg, azokon meg különösen.

Ugyanakkor ezek a fájdalmas átváltozások elengedhetetlenek a személyes fejlődésünk szempontjából: “Az önmagunkra vonatkozó régi felfogásunk elbizonytalanodik, de még nincs meg az új. Rendszerint nagyon fájdalmasak az ilyen krízispillanatok, de arra csábítják az énünket, hogy rendezze át fontossági sorrendjeit. [...] Ami korábban jó világszemléletnek bizonyult, az mára használhatatlanná vált, vagy alkalmatlanná arra, hogy tartalmazza az új ellentéteket. A különböző identitások párbeszédéből viszont mindig valódi kiteljesedés születik. Lehet, hogy igazából nem is akarunk növekedni, de rákényszerülünk, különben visszacsúszunk és meghalunk, mivel a lélek – halandó életünk örök dimenziója – növekedni akar”.

A lázadás önmagában még nem önmegvalósítás – de akkor mi az?

Könnyen össze lehet keverni az énünk szolgálatát a lelkünk szolgálatával, vagy az átlagostól eltérőt az önazonossal. Azonban ezek közel sem ugyanarról a dologról szólnak.

Jungi pszichoanalitikus és spirituális értelemben önmagunk kiteljesedését úgy érjük el, hogy saját tudatunkat is alárendeljük a lelkünknek: “Milyen könnyen elcsábulunk, és elhisszük, hogy a lelkünket szolgáljuk, amikor valójában csak az énünk megerősítésének, kényelmének és biztonságának igényeit igyekszünk kielégíteni, valamint mások helyeslését elnyerni! Milyen csábító a társas normák ellen lázadni abban a hitben, hogy ez individuáció, miközben nem más, mint a másságként pózoló önámítás! Mindkét esetben nagyon könnyű engedni a csábításnak, mert az énünk a saját malmára akarja hajtani a vizet, és esze ágában sincs a lelkünk szolgálatába állni.”. Hogy őszinte legyek, hiába mondja el szinte minden oldalon azt a gondolatot, hogy hallgassunk a lelkünk hívó szavára, amit még véletlenül se keverjünk össze az énünk hívó szavával, és hogy hogyan érhetjük el egyedi lényünk teljességének lehető legjobb kibontakozását, az már jóval nagyobb homályban marad, hogy ezt mégis hogyan tegyük. Honnan tudom, hogy épp melyik hangra hallgatok? Valószínűleg azért nem ad erre konkrét “tippeket”, mert pont az a nehéz benne, hogy ki kell ismernünk a saját világunkat ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni, és ez a folyamat az, amit nem lehet megspórolni egy könyvet elolvasva, és amit addig nem is igazán érthetünk meg, míg nem találjuk magunkat ilyen helyzetben. Ha könnyű lenne, nem is lenne kiemelt fordulópont az életünk közepe. 

Hollis a konkrét esetbemutatások mellett néhányszor elvontabb szinten is ír magáról az élményről, amibe ilyenkor kerül az ember. Így például a következő, Rilkétől vett gondolatokkal talán érthetőbbé válhat, hogy milyen állapot jelzi a változást: “Látni tanulok. Nem tudom, miért, de bennem most minden mélyebbre hatol, és nem marad ott, ahol eddig leülepedett. Erről a belső tájról nem tudtam eddig. Most minden odakerül. Hogy mi történik ott, nem tudom”. Ha valami ilyesmit érzünk, akkor érdemes odafigyelni, mert lehet, hogy épp történik valami fontos.

Miért lehet hasznos a 40 alattiaknak is?

A jungi szemlélet szerint az életközépi fordulópont nem véletlenül ott van, ahol, hiszen

addig a pontig eljutva szedünk össze elég élettapasztalatot, teljesítünk be elég mennyiségű társadalmi és családi elvárást, mindezek által pedig szerzünk kellő bölcsességet ahhoz, hogy ezekre és önmagunkra képesek legyünk más szemmel nézni.

Más pszichológiai irányzatok az ilyen típusú mérföldköveket normatív kríziseknek nevezik, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy ilyen-olyan formában minden ember életében bekövetkeznek, meghatározott sorrendben és időben. Ezekben kimondva, kimondatlanul, de benne van, hogy sokkal előbb sem tudunk elérkezni egy-egy ilyen ponthoz, az életközépi válság sem jöhet például a húszas éveinkben. Hasonló kérdések és problémák persze felmerülhetnek, de a belső világunk és a külső világban szerzett tapasztalataink még nem “megfelelőek” egy kiadós életközépi fordulathoz. Akkor miért olvasnánk olyanról, amihez még közünk sincs? Mert eleve tévedünk, ha azt hisszük, nincs közünk hozzá, továbbá a saját dolgunkat könnyítjük meg azzal, ha “előre készülünk”. Nem feltétlenül fogjuk/tudjuk megúszni az “élet delén” szükséges lélektani munkát, viszont azt a fajta tudatosságot, amit ott megszerezhetünk, bizony el lehet kezdeni gyakorolni korábban is. 

A könyvben szereplő kérdések nagy része a fiatalabb generációknak is releváns és nekik is segíthet tisztábban látni a döntéseiket, kapcsolati dinamikáikat, visszatérő (rossz) mintázataikat.

És ami még fontos, vagy talán az egyik legfontosabb: az élet első és második fele megkülönböztetés nem jelenti azt, hogy az első 30-40 évünk mindenképpen rossz és hamis, a második pedig a jó, a helyes, az igaz. Ugyan a könyv sokszor szól arról, hogy rosszul rögzült tudattalan mintázataink, magunkkal hordozott komplexusaink és a külső elvárásoknak való megfelelés által mennyire megnehezíthetjük saját életünket, azt is érdemes meghallani belőle, hogy ez a fiatal évek szükséges velejárója, ami ráadásul mindannyiunk életében különböző mértékben és különböző területeken jelentkezik. Ráadásul ezek a fiatalkorra jellemző mechanizmusok nemhogy szükséges, de adott időszakban jól működő és céljaink elérését szolgáló folyamatok is. A fordulópont azért következik be, mert új szakaszba lépve már nem tudunk boldogulni azzal az eszköztárral, ami korábban sokáig bevált. A régi nem feltétlenül rossz, csak már nem úgy szolgál minket, mint régen. Jungot idézve egy ponton Hollis így ír erről: “Délután nem élhetünk a reggeli program szerint – mert ami nagyszerű volt reggel, az csekéllyé válik este, és ami reggel igaz volt, az estére hazugsággá lesz”.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Könyvek arról, hogy miért fontosak nekünk a könyvek

A történetmondás egyidős az emberiséggel. Íme hát, egy lista olyan művekről, amikben maguk a könyvek és a történetek a főszereplők.

...
Nagy

Jordan B. Peterson szerint a művészek rendet teremtenek a káoszban

Jordan B. Peterson megosztó figura, de mit gondol kömyveiről az irodalomterapeuta? Jakobovits Kitti elolvasta Peterson könyveit, cikkében ugyanakkor nem egy-egy szabályt emelt ki, hanem egy módszert, egy szemléletmódot, amely különösen közel áll hozzá.

...
Nagy

Sorsválasztás az irodalomban – Könyves válaszok Popper gondolataira

Az életünk determináltságát, az irányításban nekünk jutó részt vizsgálta Popper Péter Hogyan választunk magunknak sorsot? című könyve, a témában ugyanakkor rengeteg szépirodalmi mű is íródott, ezek közül mutatunk meg most párat!

Az Esterházy-szám
...
Nagy

1 archívum, 1 élet - Pillanatfelvételek az Esterházy Péter-archívumról

Esterházy Péter irodalmi hagyatéka tavaly novemberben került Berlinbe, az első benyomásokról Madácsi-Laube Katalin, a Berlini Művészeti Akadémia Archívumának tudományos munkatársa írt személyes hangulatú beszámolót.

...
Nagy

Esterházynak helye van az iskolai oktatásban

"Esterházynak ott kell lennie a magyarórákon – még ha ehhez a lehetetlenségig leleményeseknek kell is lennünk."  Szilágyi Zsófia írása arról, hogyan lehet bevinni Esterházy Péter műveit az oktatásba. 

...
Nagy

Amikor Esterházy magyargondozását politikai mémmé olvasták félre

Az Így gondozd a magyarodat rövidített verzióját mára a célközönség lényegében negatív mémként használja, amelyen újra és újra felháborodva megerősítheti a belémérgezett kirekesztő önképet: mi egy vérből valók vogymuk." Fehér Renátó esszéje a politikai félreolvasásról.

...
Nagy

Németh Gábor: Arról, ami hiányzik

„Ez az ország, tehát „az olvasó országa” Esterházy Péter halálával elanyátlanodott, mintha, miként a közepes viccben, EP tényleg minden olvasó anyja lett volna az apja helyett is.” Németh Gábor esszéje Esterházy Péterről. 

...
Nagy

Esterházy Márton: „Péter zseni volt, én szakmunkás”

A fociláz kezdetektől jelen volt a négy Esterházy testvér életében. Egyöntetűen vallják, hogy Péter volt közülük a legtehetségesebb, de profiként Márton vitte a legtöbbre. A Könyves Magazinnak utóbbi elmesélte, milyenek voltak a korai és a felnőttkori közös futballozások, és hogy EP hogyan viselkedett a pályán és azon kívül.

...
Nagy

Mérő László: A katona és a matematikus

Milyen katona volt Esterházy Péter, tizennyolc évesen miért ment matematikusnak, és mi okozta az író életében a legnagyobb traumát? Minderre kitér Mérő László, Esterházy egykori katona- és évfolyamtársa Az ész segédigéi című könyvében.

Polc

A fiatalság nem elég a boldogsághoz, a szégyennel és a dühvel meg kell küzdeni

...

Miért pont 999 fiatal, hajadon nőt vittek el először Auschwitzba?

...

Marina Abramović átment a falon, mi pedig beleshetünk a fal mögé

...

Miért csodálkozunk még mindig a hétköznapok abszurditásán?

...
Film / Színház / Muzsika
...
Kritika

Egy agancsos fiúból lesz a járvány utáni világ megváltója?

...
Nagy

Attenborough szerint most kell cselekednünk, különben nem lesz visszaút a bolygó számára

...
Nagy

A Netflix földbe döngölte Mark Millar jupiteri hagyatékát

...
Podcast

Tolkien egy nyelvi ötlettel Atlantiszhoz kötötte A Gyűrűk Ura világát [podcast]

Tud még bármiben aktuális lenni ma J. R. R. Tolkien munkássága? Egyáltalán jó író volt Tolkien? Füzessy Tamással, a Magyar Tolkien Társaság volt elnökével, az ELTE, majd a Károli Egyetem vendégoktatójával beszélgettünk.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

Egy képregény segíthet eligazodni a bevándorlás útvesztőiben

...
Sándor Anna

A preraffaeliták nélkül Keats talán ma is ismeretlen lenne

...
Ruff Orsolya

Csányi Vilmos: Az emberiség magába révedt, de ez el fog múlni gyorsan