Balaton, az alkotó tér
Aki sokat jár a Balatonra, annak már feltűnhetett, hogy arrafelé elég sok Móra Ferenc utcát találni. A Rab ember fiai és a Kincskereső kisködmön szerzője szívesen időzött a tónál, és gyakran ment oda, ha az íráshoz nyugalomra volt szüksége.
Így volt ez 1932-ben, azon az esős nyáron is, amikor Móra azért utazott Balatonföldvárra, hogy megírja az Aranykoporsó című regényét, amelyre már le is szerződött a kiadójával. A népszerű író (valamint régész és múzeumigazgató) a nagy nevű Zrínyi Szállóban szállt meg, ahol különös módon ő volt az egyetlen vendég. El is kezdett dolgozni a regényen, hamarosan azonban találkozott valakivel, aki elvonta a figyelmét. Valakivel, aki magát az írást ugyan hátráltatta, múzsának viszont kiváló volt, hiszen Titanillaként később maga is bekerült a történetbe.
A titkos viszony
Az illető, aki miatt Mórának máshova kellett mennie, hogy befejezhesse regényét, Kalmár Ilona volt, akit azért vettek fel a Zrínyi Szállóba, hogy szórakoztassa a vendégeket. A harmincéves nő (aki nagyjából az ötvenhárom éves Móra lányával, Pankával volt egyidős) egészen pontosan bridzsoktató volt a szállodában, az volt a feladata, hogy megtanítsa kártyázni a vendégeket.
Móra Ferenc nem annyira akart megtanulni kártyázni, viszont a művelt és intelligens Ilona társaságát szívesen fogadta. Állítólag először egy Földvár körüli mezőn pillantotta meg a lányt, aki minden bátorságát összeszedve megszólította őt. Annak ellenére, hogy Kica akkor már menyasszony volt, titkos szerelem szövődött közöttük. Az író szerelmes versekkel hódította meg őt, az érzelmei pedig viszonzásra találtak. A bökkenő csak az volt, hogy mindketten foglaltak voltak. Móra Ferenc több évtizede tartó (nem túl boldog) házasságban élt feleségével, Walleshausen Ilonával, Kicát pedig kötötte a jegyesség. Az író hazautazott, fiatal szerelme pedig megházasodott, a kapcsolatuk azonban itt még nem ért véget.
A levelezés, amiről senki sem tudott
Küönválásuk után Móra és Kica titkos levelezésbe kezdtek. Az első időkben bizonyos Földváry Ilona névre küldte az író üzeneteit a Petőfi Sándor utcai postára poste restantaz, később pedig ő maga adta át a napjairól tudósító írásait a nőnek, ugyanis személyesen is találkozgattak, általában a budapesti Britannia Hotelben múlatták az időt, ha tehették. A titkos levelezésükön kívül egyébként „hivatalos” leveleket is váltottak egymással, amelyeknek pusztán az volt a célja, hogy ne bukjanak le. Izgalmas adalék, hogy Móra a férjnek és Kicának küldött levelekben Feri bácsiként, a Kicával folytatott erotikus levelezésben viszont Ferkóként szerepelt.
A titoktartásban a pár egyébként annyira jó volt, hogy nyolcvan évig ki sem derült a másfél éves, Móra Ferenc haláláig tartó viszonyuk. Az egymással váltott levelezésüknek egészen különös sorsa volt. Móra 1934-ben halt meg. Tíz évvel később, amikor a zsidó származású Ilonának gettóba kellett vonulnia, egyetlen bőröndöt vihetett magával, és ebbe tette a levelezésüket és a verseket is, amelyek így végül vele együtt átvészelték a második világháborút. Sok-sok évvel később aztán egy füzetbe is bemásolta őket, amely fennmaradt az utókornak (még olvashatóbban is, mint az eredetiek). Miután 1986-ban meghalt, a titkos levelezést a Móra Ferenc Múzeumra hagyta, de az irodalomtörténészek még sokáig nem hozták nyilvánosságra, mert ők és a család is úgy érezték, rossz fényt vetne Móra Ferenc emlékére.
A Címtelen könyv
A levelek végül hat évvel ezelőtt, 2014-ben jelentek meg a Címtelen könyv című kötetben, Móra erotikus verseivel együtt, amelyek még a földvári találkozásukkor, 1932-ben születtek. A legtöbb vers nem kapott címet, de együtt kiadnak egy versfüzért, amely szerelmük történetéről mesél. Összesen 35 darab költemény szerepel a kötetben, plusz egy Piros mise című szöveg. A Címtelen könyvből világossá válik, hogy Móra és Kica szerelme nagyon is beteljesült és a testiség, a vonzalom, az erotika nagyon erősen jelen volt a kapcsolatukban. Viszont az, ahogy Kalmár Ilona évtizedeken át őrizte a titkukat és a leveleket, arra utal, hogy sokkal több is volt ennél a viszonyuk. Ahogy Móra írta az egyik levélben: „Maga lesz az oka, ha azt fogja írni rólam az irodalomtörténet valamely iparosa: pár hét híján betöltötte az író az ötvenhármat, amikor titokzatos változáson ment át és csoda történt vele.”
