A Grecsó testvérek szerint a világvége hangulaton még az irodalom se segít

A Grecsó testvérek szerint a világvége hangulaton még az irodalom se segít

Testvéri kapcsolatukról, az egymásra gyakorolt hatásukról, és a közös munkáról is mesélt Grecsó Zoltán és Grecsó Krisztián, akik szombaton Ott Anna vendégei voltak a Margó Extrában. A beszélgetésen szóba került a Többet magunkról című előadásuk is, amelyet a tervek szerint szeptember 23-án tartanak meg a Várkert Bazárban.

Forgách Kinga | 2020. június 07. |

  • A Grecsó testvérek között hét év korkülönbség van, ami szerintük elég sok. Mindketten elhalmozzák magukat munkákkal, úgyhogy néha nem könnyű alkalmazkodniuk egymáshoz, például az is komoly szervezést igényelt, hogy ez a beszélgetés létrejöhessen. Zoltán szerint már abból lehet tudni, hogy a testvére nagyon el van merülve valamiben, ahogy fölveszi a telefont. A karantén alatt azért sokat beszéltek egymással.
  • Krisztián nemrég az nyilatkozta arra a kérdésre,  hogyan segít a karantén alatt az irodalom, hogy sehogy. Zoltán ezzel egyet tudott érteni, számára sem volt olyan nyugodt ez az időszak, hogy sokat tudjon olvasni. Herman Hesse Üveggyöngyjátékát akarta elolvasni egész életében, aminek most neki is futott, de végül átértékelte az életét és hetven oldal után feladta.
Grecsó Krisztián
Magamról többet
Magvető, 2020, 147 oldal
Grecsó Krisztián: Magamról többet
  • A karantént Krisztián is hasonlóan élte meg az olvasás szempontjából. Szerinte az irodalom szuper dolog, de szükség van arra, hogy az ember át tudja adni magát neki. „Egy ilyen helyzetben, amikor szorongsz, világvége hangulatod van, nem biztos, hogy ez a műszer odabent működni fog, és nem kell hibáztatni magad, ha nem.” Ő is olvasott róla, hogy az angoloknál növekedett az ekönyv fogyasztás, de szerinte más, ha az állam biztosítja az ember fizetését, és más, ha a töredékéből kell tengődni.
  • Ott Anna Knausgard Harcom-sorozatának egyik jelenetét elevenítette fel. A könyvben szereplő íróakadémián kétféle tanár van: az egyik azt mondja, hogy ő nem olvas, mert az befolyásolná az írói stílusát, a másik pedig azt, hogy mindent el kell olvasni. Krisztián az utóbbiban hisz, szerinte mindent el kell olvasni, akkor is, ha tévutakra visz. Rá például a Mészöly-iskola volt túl nagy hatással egyetemista korában, ugyanakkor lehet, hogy erre szüksége volt, hogy később meglássa a móriczi egyszerűséget. Úgy vélte, ha az ember védekezne azzal szemben, hogy mások hassanak rá, egy csomó mindenből kimaradna és éppen a saját stílusát nem tudná megtalálni.

Kisfilmekben kelnek életre Grecsó Krisztián versei - Könyves magazin

Idén tavasszal a Grecsó-fivérek készültek egy különleges produkcióval, amelyet a Várkert Bazárban mutattak volna be. A koronavírus miatt a különleges irodalmi táncprodukció sajnos elmaradt, cserébe viszont csodaszép versfilmek készültek az eredeti koncepció alapján.Idén tavasszal a Grecsó-fivérek készültek egy különleges produkcióval, amelyet a Várkert Bazárban mutattak volna be.

  • Mint kiderült, Zoltánra sok szempontból hatott, hogy a bátyja kortárs író lett. Egyrészt, mert Krisztián hordta haza a könyveket, másrészt, mert miatta kezdte el érdekelni a kortárs irodalom, ami aztán hatott az ő művészetére is. A Száz év magányt is Krisztián ajánlotta neki, ezután Márquez összes könyvét elolvasta.
  • Krisztián szerint a mágikus realizmus nagyon ott volt a levegőben a 90-es években, ahogy Kundera és Hrabal is. Utóbbi rá is nagyon erősen hatott, tőle tanulta meg például, hogyan kell az örömről írni vagy pici dolgokat nagy metaforává növeszteni.
  • Szóba került a zenei ízlésük is. Zoltán az első kazettáit Krisztiántól kapta. Többek közt a Kispál, a Depeche Mode és a The Cure is hatott rájuk kamaszkorukban, de Republicot és Rapülőket is hallgattak.

Grecsó Krisztián: Nem volt értelme nem gyilkosan lefúrni - Könyves magazin

A versek kíméletlenül őszinte alanyisága az elmúlt két év hozadéka - mondja Grecsó Krisztián, akinek új verseskötete márciusban jelent meg a Magvető Kiadónál. Bár azt megszokhattuk tőle, hogy a könyveiben előfordulnak önéletrajzi elemek, a Magamról többet sokkal személyesebb, vallomásosabb szövegeket tartalmaz, mint korábban bármelyik kötete.

  • Felmerült az is, hogy a közös gyökereket mennyire látják meg egymás munkáiban. Elmondásuk szerint nagyon, de éppen ezért nem is fogalmaznak meg kritikát egymás felé. Krisztián szerint az öccse nagyon egyedi utat jár be a mai kortárs koreográfusok körében, mert mer a humorhoz fordulni. A családi múlthoz rendkívül önironikusan, mégis érzelmesen tudott nyúlni.
  • Zoltán arról mesélt, hogy nehezen tudja elválasztani a közös valóságukat Krisztián könyveitől. A Megyek utánad olvasásakor például tombolt, mert azt hitte, testvére megírt benne egy olyan családi titkot, amiről ő nem tudott. Pont ezek miatt, ő nem tud átlagos olvasója lenni a bátyjának, mivel a helyszínekről, a szereplőkről való képzetei determináltak.
  • A Többet magunkról című előadásukat a tervek szerint szeptember 23-án fogják megtartani a Várkert Bazárban. A korábbi közös produkciókhoz képest most továbbléptek, azt keresték, hogy a lírai megszólalásmódhoz hogyan tud kapcsolódni a zene és a tánc. A hangsúly most az improvizáción lesz, de erre most másképp készültek, mint szoktak, sokkal átgondoltabban futnak neki. 
Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Mácsai Pál: Érdekes nézni, ahogy egy krízis begyújtja a gondolkodást

A fegyelmezetten és nyugtalanul töltött karanténról, meghatározó olvasmányélményeiről és Örkényhez való viszonyáról is mesélt Mácsai Pál, aki tegnap Ott Anna vendége volt a Margó Extrában. 

...
Nagy

Török-Illyés Orsolya a nagyregényekben szeret alámerülni

Első meghatározó olvasmányélményeiről, édesanyja elképesztő versgyűjteményéről és a férjével való közös munkáról is mesélt Török-Illyés Orsolya, aki tegnap a Margó Extra vendége volt. A színésznő a számára fontos könyvekről Ott Annával beszélgetett. 

...
Nagy

Orvos-Tóth Noémi: A könyv mágiája, hogy az érzéseket szavakká transzformálja

Orvos-Tóth Noémi, az Örökölt sosr szerzője ma Ott Anna vendége volt a Margó Extrában, ahol első könyvélményeiről, a terápiás ülések és a novellák hasonlóságáról, és az olvasás csodájáról mesélt, valamint azt is elárulta, hogy már dolgozik új könyvén.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

A hét könyve
Kritika
Alan Moore tálalásában a képregényiparnak átható ondószaga van
...
Zöld

Megjavítani azt, ami elromlott: a szemlélet, amit újra meg kell tanulnunk // Repair

Litkai Gergely podcastsorozatának témája ez alkalommal a Repair - Hogyan hozhatjuk rendbe az elromlott tárgyakat, kapcsolatainkat és társadalmunkat című kötet, amiről a szerzővel, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológussal beszélgettek.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Virginia Woolf impresszionista ecsettel festi meg Mrs. Dalloway világát

Újraolvasó rovatunkban ezúttal Virginia Woolf legismertebb regényét, a Mrs. Dallowayt poroltuk le, természetesen Tandori Dezső fordításában.

...
Zöld

Árnyékmunka, dühös emberek, no meg a hírek – a legjobb pszicho könyvek 2024 tavaszán

Ki az a 21 magyar, aki forradalmasította a pszichológiát? Hogyan bánjunk a dühös emberekkel? Miért leszünk boldogabbak, ha nem olvasunk híreket? És miként hatnak az életünkre a titkok? 

...
Nagy

Rushdie, Gagarin, Pamela és Kobe – a legjobban várt életrajzi újdonságok 2024 tavaszán

Színész- és sportlegendák, az első űrhajós és az egyetlen, Kínából megszökött ujgur író, világhírű művészek gondolatai életről, halálról, alkotásról. A legizgalmasabb (ön)életrajzi megjelenéseket szemléztük.

...
Kritika

Alan Moore tálalásában a képregényiparnak átható ondószaga van

Alan Moore korszakalkotó képregényes legenda, ami nem gátolta meg abban, hogy páros lábbal szálljon bele az alkotókat kizsákmányoló iparba és az infantilis rajongókba. A Megvilágosodások a hét könyve.

...
Nagy

Putyin háborúja, viking nők és európai gőg Mexikóban – történelmi non-fiction 2024 tavaszán

Milyen birodalmi hagyományt folytat Putyin a nők elleni erőszakkal? Milyen színes történeteket rejtenek az Andrássy út házai? Milyen események vezettek a ma háborúihoz Izraelben és Ukrajnában? Hogyan fulladt vérbe az európai gőg Mexikóban?

...
Kritika

Terézanyut felfalta és megemésztette Kovácsné

Rácz Zsuzsa visszatért, hogy szórakoztatóan beszámoljon arról a rohadt nehéz útról, amin egy nőnek végig kell mennie: a Kovácsné kivan című regényben elmeséli az anyává válásának történetét. Ez a hét könyve.