Nagyszabású, többgenerációs családregénye, az Apám üzent (itt írtunk róla, itt beleolvashatsz) után Grecsó Krisztián most öt év (2020–2025) líratermését gyűjtötte egybe. „A középkorúságnak nincs története – nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni” – állítja az Ott maradtok egymásnak fülszövege, amely arra is rámutat, hogy a mai világunk eseményeinek hátterében nemritkán ősi, bibliai történetek is meghúzódnak. Bizonyos dolgok ugyanis nemzedékeken át hasonlóan működnek, még akkor is, ha állandó változásban élünk. Kisebb-nagyobb számvetések, hétköznapi küzdelmek sorakoznak itt, amelyek sokunknak ismerősek lehetnek.
Grecsó Krisztián: Ott maradtok egymásnak (részlet)
Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása szerint
Belőled kellene állnom.
Aki a mennyekben vagy.
Épp ezért hagytál magamra.
Szenteltessék meg a te neved.
S hagytad halálomat saját tulajdonul.
Jöjjön el a te országod.
Gebinbe meg a maradékot.
Legyen meg a te akaratod.
Az feslik rólam, amivé lettem.
Amint a mennyben.
Így riadok elhagyott magamra.
Úgy a földön is.
Áldás-szavak esővize.
Mindennapi kenyerünket.
Meg a kegyelem érett kovásza.
Add meg nekünk ma.
Tart mindeneimben épen.
És bocsásd meg a vétkeinket.
Ne nézz belém örökké.
Miképpen mi is megbocsátunk.
Mi végre akkor maradék méltóságom?
Az ellenünk vétkezőknek.
Mint cukornád inog a szívem.
És ne vígy minket kísértésbe.
Szabadíts meg a gonosztól.
De szabadíts meg a gonosztól.
Ott, ahol tartok
Szeretném, ha rajtakapnál,
Uram, és én szétesett volnék, elhasznált,
rég kevesebb önmagamnál,
még éppen nem egzaltált,
és ha végül mégse lenne kegyelem,
Istenem, feltámadás, öreg porhüvelyben,
szikkadna a tartalék szerelem,
és nem lakozna ördög a részletekben,
Teremtőm, ha ledőlne ismerősből az ismeretlen,
és nem kéne tanulni a téli fákat,
fogyna belőlem, mi érintetlen,
és az volnék, ami, türelmetlen állat,
magától ájult nárcisz,
ki asztal mellett megél,
tölt dűlőszelektált bortételt, grátisz,
és amíg él, remél,
szóval, ha ez lennék, Uram, ki oly sok mindent átvisz,
és mégis üresek a túlpartok,
akkor kegyelmedből add meg nekem,
hogy tartsak ott, ahol tartok.
Mea culpa
Igazad van, Istenem, elmértem mindent.
A minden is elmért engem,
és ha vétettem is a teremtés ellen,
a hét napon túl csak te vagy,
a bűn visszahullik fejemre.
Igazad van, Istenem, nem figyeltem az óvásaidra,
de az óvások sem figyeltek rám,
közkeletű intelmek voltak,
melyekből nekem is jutott.
Igazad van, Istenem, becsvágyó voltam,
de azzal dolgoztam, amim van,
és miben higgyek, ha az se hű társam,
amit tőled kaptam bérbe.
Igazad van, Istenem, megkísértettelek,
harsogtam, hogy
áldott, aki jön az Úr nevében,
magamra utaltam – szóval
védtem az énem – cselekedettel,
hogy végül mérhetőn mulasztottam,
rendezetlen csalódás.
Igazad van, Istenem, nevedet
hiába vettem akkor a számra.
Magamba szállok,
de nem lehetek szerény,
fel akarok nőni a feladathoz,
hogy megérezzem,
jutott-e már időd,
tévedéseim tényszerűn is
megbocsásd.
Fotó: Falus Kriszta
