Újra kiadják a Villon-bőrbe bújt Faludyt

Újra kiadják a Villon-bőrbe bújt Faludyt

Faludy György igazi Villon-kultuszt teremtett Magyarországon az 1937-ben – első köteteként – megjelent átköltésekkel, mely a korabeli leírások szerint járványként söpört végig Pesten. Az Európa most újra kiadja a nagy kritikai visszhangot kiváltó, több mint negyven (részben szamizdat) kiadást megérő, a Faludy-életmű egyik csúcsának tekinthető ballada-átírásokat. 

aprobuba | 2020. május 19. |

„1939-ben a koratéli influenza-járvánnyal egy időben kezdett terjedni, de átnyult az újesztendőbe, a tavaszba is. A jámbor pestiek eleinte meglepetten kapkodták fejüket: a hirdetőoszlopokon öles betük harsogták a középkori francia költő hirtelen támadt sikerét: hogy verseit a legkitünőbb színészek szavalják, a legnépszerűbb dizőzök éneklik s Testamentuma orgonakiséret mellett kerül előadásra. [...] S terjedt a Villon-láz, mint az erdőégés. Délelőtt Villon-délelőttök voltak, délután Villon-délutánok, este Villon-esték” – írta keserűen Mészöly Dezső, korabeli Villon-fordító Faludy György Villon-átköltéseinek hatásáról. A Villon-estek az 1944-es betiltásig telt házzal folytak, a legünnepeltebb színészek, mint Bajor Gizi és Major Tamás is részt vettek a Villon-kultusz építésében. „Ezek a zeneakadémiai estek pedig úgy tele vannak lelkes, átfült közönséggel, mint egy évtizeddel ezelőtt, [!] az Ady-estek, amikor Ady-estre menni nem szórakozás volt, hanem tüntetés és hitvallás” – írták a Film, Színház, Irodalomban.

Francois Villon balladái Faludy György átköltésében
Megáldva és leköpve mindenütt
Európa Könyvkiadó, 2020, 136 oldal
François Villon balladái Faludy György átköltésében · François ...

Faludy György 1933-ban, 23 évesen kezdte el publikálni Villon-átköltéseit, ezek voltak a költő első megjelent versei, melyek azonnali olvasói visszhangra találtak.

Egy interjújában Faludy az állította, már szombat éjjel sor állt a Magyar Hírlap nyomdájánál, hogy a vasárnapi Villon-verset korábban olvashassák.

Ez a minden bizonnyal költői túlzás nem volt alaptalan: az első Faludy-ballada megjelenését követően rögtön három új művet is közöltek az olvasói igényekre hivatkozva. 

A Villon-maszk választása nem volt véletlen a pályakezdő Faludynál. „[M]indenképp érthető, hogy Ön, szerkesztő uram, Villon kultuszt szeretne odahaza megteremteni” – írta Grazból 1933-ban dr. Dénes Béla lapszerkesztőnek, Radnóti szerkesztőtársának, aki a Villon-átiratok egyik inspirálója volt. Ekkor Németországban már komoly kultusza volt az első „elátkozott költőnek”. 1931-ben Villon születésének ötszázéves centenáriumát ünnepelte Nyugat-Európa, Faludy kötetével egy időben Pesten két Villonról szóló amerikai filmet is bemutattak. Németországban számos költő villoni és álvilloni verseket szerzett, Faludy pedig ekkor épp Berlinben volt egyetemista. A Faludy-féle Villon-kötet egyik emblematikus verse nem Villontól származik, a Ballada a kalózok szeretőjéről a Kalóz Jennie balladája című Brecht-költemény átírása, melyet Brecht villoni modorban írt. 

Az ifjú költő nemcsak fordított Brechttől, hanem vendégeskedett is nála 1930-ban.

A másik Faludy-forrás pedig a szintén kortárs Zech, az ő Villon-átiratai is sokkal közelebb állnak a Faludy-versekhez, mint a francia eredetik. „Nagyon is szabad fordítás, néhol egész versszakokat írtam bele és máshol szándékosan félreértettem a szöveget, mert félreértve jobban tetszett – nekem.” „Én a magam részéről nem sokat törődöm ezzel – a versek szépek és így teljesen mindegy, hogy kinek a neve alatt jönnek. Legfeljebb egy baj van: a versek francia eredetije nincs nálam, hanem Paul Zech, a német író és Villon-fordító tulajdonában vannak” – írta erről a költő, akinek a Villon-álca nagyon jókor és jól jött pályája kezdetekor. „Villon a XV. század francia zsiványköltője, a poeta laureatus és többszörös gyilkos, az első igazi – proletárköltő és Bert Brecht szellemi ősapja, nálunk úgyszólvánteljesen [!] ismeretlen versei pedig – legalább az én nézetem szerint – remekművek s ő maga meg mai szemmel nézve is a legnagyobb francia költők egyike”— nyilatkozta Faludy.

A Villon-verseknél is jobb versek

Faludy a Villon-kötet utószavában így fogalmazott az átköltésről: „Hogy Villont érthetővé tegyem, rövidítettem és megtoldottam, egyszerűsítettem és komplikáltam, ahol ezt szükségesnek vagy helyesnek találtam. Villon zsiványnyelvét, jobb híján, a korszerű argóval pótoltam. A magyar fülnek – balladánál – igen disszonáns francia stanza helyett versenként más és más formát választottam. Semmilyen anakronizmustól, semmilyen szabadságtól nem ijedtem meg, és amennyire lehetséges, még a Villon-verseknél is jobb verseket igyekeztem adni.”

A francia költő Faludynál egyfajta álruhaként működött, mellyel a fiatal író a cenzúrát is kikerülhette egy darabig.

A történelmi kor, amelyben éltek, az ötszáz év korkülönbség ellenére nagyon is hasonlított: a tizenötödik század elején Franciaország a pusztulás szélén állt, 1937-ben pedig már Magyarországon is érződött a közelgő világégés. „Villont azért választottam, mert ilyen álnév alatt sok mindent kimondhattam, amit, ha a magam neve alatt írom, nem tűrnek el.” A Villon-kötetek 1944-ig, a nyilas hatalomátvételig akadálytalanul megjelenhettek, miközben Faludy ekkor már hatodik éve emigránsnak, baloldali katonaszökevénynek számított. 

Faludy az első visszautasítás után (egy neves budapesti könyvkiadó „ki olvas ma verseket, Gyurka?!” felkiáltással utasította el), saját pénzén jelentette meg a verseskönyvet 1050 példányban.

A kiadója azonban átverte: még kétezret kinyomtatott, és vidéken saját hasznára adta el a Faludy-Villont.

A kötet átütő irodalmi siker lett, főleg a fiatalok és az antifasiszták körében vált kultikussá. „[B]eszéltek róla, kézről kézre adták, lányok olvasták a pad alatt az iskolákban, fiúk vihogtak egy-egy passzusán, hivatalokat és klinikákat járt be, mint leküzdhetetlen epidémia” – írta róla 1940-ben a Magyar Kultúra. Faludy haláláig legalább 43 kiadást élt meg, de ez a szám valószínűleg jóval magasabb: jelent meg kötet Stockholmban, Tel-Avivban és New Jerseyben, készült illegális kiadás az Officina kiadóban és a honvédelmi minisztériumban is.

„hát azt hiszed, nem sül ki a pofája, te barom?”

A Faludy-kötet tizenkilenc verset tartalmaz, ebből nyolc versnek csak közvetett módon van köze Villon életművéhez. Három verset bár hagyományosan Villonnak tulajdonítanak, nincs bizonyíték a szerzőségére. A Ballada a Senki Fiáról, a Rablóballada a Vörös Coquillard-ról és A haláltánc-ballada olyan „fordítás”, amelynek nincs forrásszövege. Szerepel a kötetben a már említett Kalóz Jennie balladája című Brecht-költemény átírása, valamint A Testamentum, amelynek ihletője Villon Nagy Testamentuma, mégis Faludy-eredetinek tekinthető. A többi tizenegy költemény pedig egy-egy Villon-ballada parafrázisa.

A szabadszájú, hatalomkritikus, profán és erotikus versek hatalmas közönségsikerét nem követte a kritikai siker, hanem az ellenkezője történt: hadjáratot indítottak Faludy ellen a Nyugatnál, az átiratokat egyértelműen fordításként, nem önálló alkotásként kezelve.

Egyszerre támadták rossz műfordítás, hamisítás, obszcenitás, szexuális túlfűtöttség, valamint az eredeti hang hiánya miatt. A nagyhatású költő, műfordító és kritikus, Devecseri Gábor írt először, és azzal ostorozta a fiatal költőt, hogy nincs meg benne a „minimális tisztelet az irodalom iránt”, a műveletlen közönséget pedig azzal, hogy az átköltések után nem is kíváncsi az eredeti Villonra. A babitsi fordítói hagyományban ugyanis nincs helye a nem szöveg- és formahű fordításnak, míg Kosztolányi és Faludy egyaránt a fordítás mint alkotó jellegű költői teljesítmény mellett érvelt. „A postsznobok […] végeredményben az izgalmat keresik és ezt ponyvától, félponyvától és Dosztojevszkijtől egyaránt megkapják. Lusták a nagy szellemekhez fölemelkedni, de üdvrivalgással fogadják azt, aki a nagy szellemeket lerántja hozzájuk” – írta Devecseri, Villont a magasirodalom, míg Faludyt a ponyvához sorolva. 

Eckhardt Sándor irodalomtörténész, a Francia-magyar kéziszótár szerzője összehasonlította Villon Levél Bourbon herceghez nyersfordítását a Faludy-féle átköltéssel, amelyet egyszerűen hamisításnak tart: „Cinikus, pökhendi aszfalthang amott, tisztelettudó, megalázkodó, de pajkos tónus emitt. A 15. században királyi herceggel másképp nem is beszélt senki. És ráadásul Villonnál semmi nyoma a Miriam nevű utcalánynak (a budapesti cigarettafaj reminiszcenciája lehet az átköltőnél), sem a népet nyúzó grófnak, sem az átköltő ama boldog érzésének, mely eltölti, ha vasárnap nem lát papot.” Faludyra egyébként jellemző ez a gesztus: az eredeti Villon nem tartalmaz hatalomkritikát, az átirat viszont egyfajta elképzelt vélemény leirata, az ő képzeletében élő Villon belső hangja, Faludy saját képe a francia mesterétől.

Ahogy azt Papp Attila Zsolt megállapítja, Villon tulajdonképpen a Faludy-szövegek fikciós lírai hőse, az egyik leghíresebb Faludy-versből, a Testamentumból Villon elképzelt, kiszínezett álönéletrajza olvasható ki.

 Faludy Villon alaptémáit tartja meg, de hangnemét, a versek szerkezetét, tartalmát is teljesen megváltoztatja, a francia költő csak kiindulási alap saját műveihez. 

„Kár lenne az átköltésekre túl sok puskaport pazarolnom. Más költők – a többi közt a kitűnő Weöres Sándor kollégám – természetesnek tartották, hogy saját verseik közé átköltéseiket is felvegyék. Ehhez soha senki megjegyzést nem fűzött; nem úgy, mint az én Villon-átköltéseim dolgában, melyek ellen egy-egy nagyképű tanárka még ma is fortyog. [...] a magam költeményeinek tekintem őket, mint ahogy ezt annak idején a Villon első kiadásának utószavában világosan és félreérthetetlenül megírtam. Példának jogos igényemre felhozhatom a kötet két legfontosabb versét, a Testamentumot és A haláltánc-balladát. Az előbbi 376 sorából Villon két sort írt (»és őseim jeltelen sírhalmára« stb.) és én háromszázhetvennégyet, míg A haláltánc-balladát egészen a magam munkájának tudhatom” – írta Faludy György az 1980-ban megjelent versgyűjteményéhez fűzött jegyzetben, válaszul a Villon-átiratok eredeti megjelenése óta fel-fellángoló kritikai vitára.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Faludy szélsőségesen művelt volt, és zsigerileg hippi

...
Nagy

Száz éve született Faludy György

...
Hírek

Faludy György Kossuth-díja senkinek sem kellett az árverésen

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

Olvass!
...
Beleolvasó

Az Emberszemlélet humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv a fenntarthatóságról

Gazsi Zoltán első könyve életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv cégvezetésről, fenntarthatóságról, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A PTSD-s detektív egy megfojtott nő ügyét próbálja felderíteni ebben a mágikus krimiben

Kocsis Gergely A varjúszellem című regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kovács ikrek regényében az élők gürcölnek, a holtak mulatnak – Olvass bele!

Tovább vinni az évtizedek óta épített családi gazdaságot, vagy meglépni előle? Többek közt erről szól a Kovács ikrek különleges humorú, mágikus realista családregénye. Olvass bele a Lesz majd minden című könyvbe!

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?

Hogyan mozgatnak meg egy kortárs költőt a roma mesék? Miben fedez fel hasonlóságot az archaikus történetek és generációja meghatározó irodalmi témái között? És miképpen válik a mesékből költészet? Veszprémi Szilveszter cikkében a Vijjogók munkacímű verseskötetéről mesél.

...
Nagy

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.

...
Nagy

Milyen apa volt Hemingway?

A Nobel-díjas Ernest Hemingwaynek Papa volt a beceneve. De vajon hogy osztotta be az idejét, ha az írás és az apai teendők között kellett választania?

...
Nagy

Orsós Julianna: Mariella Mehr erőt kovácsolt a szenvedéséből [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Orsós Julianna Mariella Mehr regényét választotta.

...
Kritika

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – Zsigó Jenő a Tények és tanúk sorozatban

Zsigó Jenő a magyarországi cigány mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként évtizedeken át dolgozott a hazai közéletben. Életinterjú-kötetén keresztül egy elkötelezett, soha meg nem alkuvó ember munkásságát ismerjük meg.

...
Nagy

Ayhan Gökhan: A fal című regényben a kívülállóság markánsan képviselteti magát [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Ayhan Gökhan Marlen Haushofer egyik regényéről írt.

A hét könyve
Kritika
A Kovács ikrek fergeteges családregénye sokkal többről szól, mint beszűkült parasztokról
...
Nagy

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

A pszichológiát és a sötét rejtélyt kiválóan ötvöző krimi, A doboz után a héten került a boltokba A szekta, Läckberg és Fexeus közös regénytrilógiájának második része. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőpárossal.