Május 12-én egy sokszínű program keretében jelentette be az Esterházy Irodalmi Díj 2026-os shortlistjét a Rózsavölgyi Szalonban az Esterházy Magyarország Alapítvány. A közel másfél órás program alatt a résztvevők megismerhették az alapítvány múltját és jövőbeli terveit, egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül a díj zsűrijének élményeit és tapasztalatait, illetve az Örkény Színház két színésze fel is olvasott a díjra jelölt hét műből egy-egy részletet.
Az Esterházy Irodalmi Díj 2025-ben jött létre, Esterházy 75. születésnapja alkalmából, hogy támogassa és felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom fontos alkotásaira.
Az első díjazott Darvasi László volt, aki a Neandervölgyiek című regényfolyamáért kapta meg az elismerést (olvass bele). Miért fontos hogy egy díjhoz edukációs program is társuljon? Hogyan dolgozik egy ilyen díj esetében a zsűri? És mi a közös abban a hét könyvben, ami versenyben van a díjért? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ az eseményen.
Színes múlt, nagy tervek
Már a díj tavalyi indulásakor látszódott, hogy az Esterházy Magyarország Alapítvány elszánt a kortárs irodalom támogatásával kapcsolatban, hiszen mind a zsűri, mind a kiválasztott könyvek komoly szakmai hozzáállást mutattak, arról nem is beszélve, hogy a szervezet már 2018 óta foglalkozik művészeti tehetséggondozással, pályázatok és versenyek kiírásával, lebonyolításával, illetve edukációval.
Ennek a küldetésnek az irodalmi díj csak egy újabb állomása, ahogyan az ki is derült Winkler Nóra, az esemény moderátorának bevezetőjéből.
Az esemény célja az volt, hogy a shortlist bejelentésén és a kiválasztott művekből választott részletek felolvasásán túl betekintést nyújtson az alapítvány működésébe. Erről mesélt részletesen Czigány Balázs, a kulturális igazgató, Gáspár Máté, az Örkény István Színház igazgatója és dr. Béres István, az alapítvány kuratóriumi tagja.
Czigány röviden bevezette a nézőket az alapítvány múltjába, ami egészen a ’90-es évekbe nyúlik vissza, ugyanis akkor alapult az Esterházy-család vagyoni és szellemi örökségét kezelő, ausztriai székhelyű szervezet, ami a mai napig jelentős kulturális jelenléttel rendelkezik, rendszeresen szervez programokat, kiállításokat. Ennek hazai változata lett aztán a 2018-ban megalapult alapítvány, ami azóta rendszeresen foglalkozik képzőművészeti, illetve zenei programokkal és tanulóknak szóló eseményekkel.
Több éve rendszeresen szerveznek például gimnazistáknak és egyetemistáknak szóló történelmi vetélkedőt.
Az elkövetkező években pedig még tovább akarják bővíteni a tehetséggondozó programjaikat.
Megvan a rövidlista.
Béres is árnyalta az alapítvány múltjának fontosságát: szerinte sok jelentős dolog történt az Esterházyak és a művészetfinanszírozás közös múltjában, amivel nehéz felvenni a lépést. Megemlítette, mennyi mindennel járult hozzá az Esterházy-család a magyar kultúra működéséhez: I. Esterházy Pál Fraknóban alapított tárháza (és annak gyűjteménye) később alapként szolgált az Iparművészeti múzeumhoz, illetve a család a 19. században a Szépművészeti induló gyűjteményét is támogatta, ami akkoriban páratlan volt a régióban. A cél pedig, hogy ezt a hozzáállást és minőséget folytassák most az irodalom terén is.
Ez egyszerre inspiráló és egyszerre nyomasztó” – mondta Béres, utalva arra, hogy a múlt nagy elvárásokat támaszt feléjük.
Végül pedig Gáspár Máté is mondott pár szót az alapítvány és az Örkény Színház közös együttműködéséről. Gáspár hangsúlyozta, mennyire nagy örömöt jelent számukra, hogy ennek a hagyománynak a megőrzésében részt vehetnek. A közös munkának pedig már gyümölcse is született: Esterházy Péter 33 változat Haydn-koponyára című darabját sikeresen felújították – erről korábban itt írtunk.
Tanítás és edukáció mindenek előtt
Az alapítvány célja a kortárs művészetek támogatása mellett azoknak a továbbadása, megfelelő beiktatása az oktatásba. Erről mesélt Diószegi Endre, az Irodalmi Díj edukációs programjának vezetője és Kodácsi Boglárka tanár, akik oktatóként maguk is nagyon fontosnak tartják, hogy a kortárs irodalom a gyerekek mindennapjainak részét képezze. Az alapítvány az elmúlt egy évben 41 segédanyagot gyártott a tavalyi shortlistre került könyvekhez – ezek elérhetőek a weboldalukon –, amelyek mindegyike gyakorló tanárok által készített tanítási segédlet a középiskolás rendszerhez igazítva, számolt be róla Diószegi.
Ezt pedig idén is folytatják majd, sőt egy együttműködés is született a Margó Irodalmi Fesztiválon.
Így az őszi alkalommal lesznek külön irodalomórák, ahol elsőkézből tapasztalhatjuk meg, hogyan működnek ezek a segédanyagok a gyakorlatban. Kodácsi egy frissen induló programról számolt be, amely egy többnapos, elvonulós irodalmi verseny tanulók számára. A terv szerint egy 3 napos alkalomról van szó, amit egy természetközeli helyszínen szerveznek meg, ahol a diákok esszék és csoportos kreatív feladatokon keresztül dolgozzák fel a kortárs és klasszikus irodalmat. A program jelszava a párbeszéd, emelte ki Kodácsi, utalva arra, hogy a diákok és a könyvek, illetve a klasszikus és kortárs szövegek is párbeszédbe léphetnek.
Ezek a könyvek segítenek élni
Az idei zsűriben Terézia Mora magyar származású német író és műfordító, Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény Színház alapító igazgatója, dr. Margócsy István irodalomtörténész, D. Tóth Kriszta író, újságíró, a WMN online magazin alapító-főszerkesztője, és Dejcsics Konrád bencés szerzetes, gimnáziumi tanár vett részt. Utóbbi három beszélgetett Winkler Nórával a zsűrizés folyamatáról, olvasásról és sokszínűségről.
Elsőként D. Tóth Kriszta számolt be élményeiről, mint a zsűri egyik legfrissebb tagja.
Számára meglepő volt, hogy mennyire sok feszültség, vita fordul elő egy ilyen zsűrizés alkalmával.
„Gazdag volt, emberileg, érzelmileg és szellemileg is (…) Kifejezetten jó és üdítő folyamat volt, főleg azért is, mert az az ember érzése, hogy az elmúlt évtizedekben leszoktunk a vitákról, és most jó ebben benne lenni”. Dejcsics is csatlakozott ehhez, szerinte kifejezetten jó, hogy dialógusok alakultak ki a folyamat alatt, és az egyes vitákkal mindig el tudtak jutni a konszenzusig. Margócsy úgy jellemezte, hogy „baráti fesztültség” alakult ki, ami minden különböző ízlésű embernél előfordul, főleg, ha ekkora a tét.
„Ez a hét mű a sokszínűségével érdemli ki figyelmünket, hiszen teljesen akaratlanul, de arányosan alakult ez a válogatás, ugyanúgy vannak jelen férfiak és nők, idősek és fiatalabbak, de a próza és líra is arányosan oszlik el.
Ez a sokféleség szépen megmutatja, azt a változatosságot, ami a ma születő magyar irodalomnak a legérdekesebb mozzanata” – mesélte Margócsy István a kiválasztás végeredményéről.
Ezt követően azt is kiemelte, hogy a díjnak nem célja, hogy a már kialakult és rögzült kánont folytassa, hanem a mai kortárs irodalom „felszabadító hatására” akarja felhívni a figyelmet, egyfajta nyitottságot akar felkínálni az olvasók számára.
„Akik érdeklődnek, azok próbálkozzanak mindenfélével, és ne ragaszkodjanak ahhoz, amit évtizedes irodalomkritikai és irodalompolitikai gesztusok betonba ágyaztak” – zárta le Margócsy.
Winkler Nóra megjegyezte, hogy bárhogyan nézzük, mindannyian, akár nézők, akár zsűri, azért jelentünk meg ezen az eseményen, mert szeretünk olvasni.
Így fel is tette a kérdést, hogy milyen felelősséggel jár úgy olvasni, ha a végén győztest kell választani. D. Tóth Kriszta hangsúlyozta, hogy egy ilyen feladatnak mindenki érzi a felelősségét, de úgy látja, hogy az igazán jó szöveg „civillé tesz”.
„Olvasás közben én ezt a transzformatív érzést kerestem, és a shortlistesek abszolút megadták ezt az élményt. Ilyenkor elfelejtődnek a feladatok, a szempontrendszerek és egyszerűen csak hagy a szöveg érezni” – jegyezte meg D. Tóth, aki a zsűrizéstől eltekintve is gyakran találkozik ezzel az érzéssel, amikor mindentől függetlenül, „tisztán és intimen” tudja befogadni a szöveget:
Egy vegytiszta lét a szöveg és közted.”
Dejcsics is kifejezte az örömét azzal kapcsolatban, hogy a nagy feladat ellenére mennyire felszabadító volt ez a folyamat: annyira ráfüggött az olvasásra, hogy már a metrón és a buszon is a jelölt könyveket bújta. De arra is kitért, hogy fontos munkát végeztek előttük a szervezetek, akiknek az ajánlásaiból a hosszúlista összeállt, mert így nekik nem egy hatalmas merítést, hanem csak 60 könyvet kellett közelebbről megnézniük.
„Nehéz mit mondanom arra a kérdésre, hogy mit jelentett itt az olvasás, mert nekem az olvasás a szakmám” – szögezte le viccesen Margócsy István. Megjegyezte, hogy számára nincs nagy különbség a kortárs magyar irodalom és a kedvenc 19. századi szerzők között:
Én ezeket ugyanolyan szeretettel és szakmaisággal olvasom: amit a kezembe veszek, egyszerre olvasom a szívemmel, a gyomrommal és a tudásommal”.
Winkler Nóra végül pedig arra volt kíváncsi, hogy milyen elvárások, megkötések szerint választották ki a 7 jelöltet a shortlistre, hiszen tökéletesen kialakult egyfajta sokszínűség, ahogyan arra korábban Margócsy is utalt. Mind a hárman egyöntetűen úgy válaszoltak, hogy bármennyire is meglepő, de magától alakult így. Ez pedig nemcsak azért fontos, mert van humoros, melankolikus és vicces mű is a listán, hanem mert az olvasók számára és edukációs szempontból is széles spektrumot jelentenek ezek a könyvek.
A beszélgetés végén pedig csak egyetlen kérdés maradt, hogy mi jellemzi ezt a hét művet egybefogóan. Erre D. Tóth Kriszta adott egy frappáns választ, miszerint:
Az köti össze ezeket a műveket, hogy segítenek élni”.
A beszélgetés követően Bíró Kriszta és Friedenthal Zoltán, az Örkény Színház előadói olvastak fel a shortlistre került művekből, amit itt írásban sajnos már nem lehet visszaadni.
A végleges nyertes várhatóan szeptember 17-én jelentik majd be.
Fotó: Esterházy Magyarország Alapítvány / Facebook
